×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Torda, 1944: a magyar Thermopülai

 

„A magyarok minden csatát elvesztettek, mindig a rossz oldalra álltak” – a mai napig érezteti kártékony hatását a diktatúra időszakában sunyi, suttogó propagandával terjesztett hamis történelemszemlélet, melynek célja nyilvánvaló hazugságaival a magyar nemzeti öntudat megtörése és a megszállt ország demoralizálása volt. Sorozatunk célja, hogy felvillantsuk eleink bátor, győztes hadi vállalkozásainak, nyertes csatáinak vagy háborúinak felsorolhatatlan mennyiségű tárházából azt az egy-kettőt, melyek felidézése talán hozzájárul, hogy végre helyreálljon helyes és megalapozott nemzeti önbecsülésünk. Mint azt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér is megfogalmazta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”.

Több mint egy hónapra megállította a szovjet gőzhengert és a román csapatokat Tordánál a Magyar Királyi Honvédség 1944 szeptemberében. A hadműveletben szintén részt vevő német egységek csak később kapcsolódtak be a harcokba. A példátlan hőstettről és a történelemoktatásból minden szinten kitörölt ütközet résztvevőinek katonai, stratégiai céljairól Joó András történészt, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár történészét kérdeztük. – LEAD

 

– A kommunista szilencium megtörése óta számos megemlékezés zajlott, emlékművek sorát avatták a híres hasadék közelében fekvő, erdélyi Torda városánál, ahol a 1944 szeptemberében mintegy egy hónapon át zajlottak az állóháborúvá vált hadműveletek a Magyar Királyi Honvédség és Németország erői, valamint a támadó szovjet-román csapatok között. Hogy bontakoztak ki ezek az ütközetek?

– Az 1944. szeptemberi, tordai csata egy több hónapos, a keleti hadszíntéren zajló folyamat következménye. Az előzmények közül kiemelném Magyarország német megszállását, amely – német szempontból – a politikai bizonytalanságon túl abból a katonai szükségszerűségből fakadt, hogy Románia és Ukrajna között a vasúti összeköttetés és az ott húzódó frontvonal szempontjából kritikus helyzet alakult ki. 1944. március végén a térségben már égető szükség volt a magyar haderő bevetésére is. Ez megtörtént április folyamán: az 1. magyar hadsereget, amely addig a Kárpátok vonalán állomásozott, kivitték a Kárpátok előterébe. Itt komoly, mintegy 15 ezer fős vérveszteséget szenvedtek el a magyarok. A hadsereg harckocsi-állományának kétharmada is elveszett. Ám ez a magyar akció a veszteségek dacára sikeres volt: a Kárpátoknál keletkezett „rést” sikerült bezárni, és az arcvonalak itt meg is merevedtek 1944 nyaráig. A támadó szovjet erőknek két lehetősége volt: nekifutni a Kárpátoknak vagy – politikai szempontból is– Románia felé kezdeményezni. Augusztus folyamán az 1. magyar hadsereget, mely elég megtépázott állapotban volt, újból föl kellett tölteni. Új parancsnoklat alá is került: Dálnoki Miklós Bélát augusztus 1-jén nevezik ki a hadsereg parancsnokává. Felállítják továbbá újra a magyar 2. hadsereget: egyes erőket az 1. hadseregből csoportosítanak át. Ugyanakkor pedig a német vonalon megalakul a Gruppe Siebenbürgen, ami az erdélyi hadseregcsoportot jelenti.

Részlet az Ősök és hősök című dokumentumfilmből.

– Kikkel harcoltak ekkor a magyar honvédek?

– Főképp az 1. ukrán front csapatainak támadásai érkeztek több hullámban 1944. július közepétől. A magyar hadsereg elég jól helyt állt, és a Kárpátok vonulata is kedvező lehetőséget nyújtott egy darabig a védekezésre. Egy ideig az arcvonal ismét stabilizálódott, de csak átmenetileg. A szovjeteknek pedig dönteniük kellett, hová helyezik a fő csapásirányt. Jelentős átszervezések történnek tehát az ő oldalukon is, például július végén megalakul a 4. ukrán front (megosztva az 1. ukrán front erőit). A Kárpátok vonulatának sikertelen ostroma után tehát a súlypontot gyorsan és ésszerűen áthelyezik Románia irányába.

– Románia ki is ugrott a háborúból, igaz, egy kicsit későbbi időpontban. Hogy zajlott ez az átállás?

– A szövetségesek felé a román béke-tapogatódzások már az év elejétől tartanak, a kiugrás mégis meglehetősen elhúzódik. A németek segítségével ugyanis egy ideig sikerül a szovjet katonai nyomást feltartóztatni. Antonescu marsall a hatalom birtokosa, ő nem akar Moszkvával fegyverszünetet kötni, tehát őt először meg kellett buktatni – erre végül augusztus 23-án kerül sor. Azután, hogy egy minimum ötszörös erőfölényben álló szovjet haderő bekeríti a 6. német hadsereget, leválasztják a 8. német hadsereget, illetve annak egy nagy részét, és teljesen szétzúzzák a 3. román hadsereget. Ez egy döntő momentum volt a román átállás szempontjából.

– Ezek szerint a románok sem „ugrándoztak” csak úgy, át a szovjetek oldalára, hiszen már jóval korábban megtehették volna ezt.

– Mindenki tudhatta, így a románok is, hogy a Vörös Hadsereg bevonulásával megszűnik az a létforma, amihez addig ezek az országok hozzászoktak, politikai és társadalmi berendezkedésük radikális átalakulására számíthattak. Számoltak tehát azzal, hogy az átállás egyben a közeli szovjetizálást jelenti, így a románok is csak akkor fordultak szembe addigi szövetségesükkel, amikor az ország katonai helyzete tarthatatlanná vált, illetve látták, hogy a területeik mintegy fele mindenképpen és gyorsan a szovjetek megszállása alá kerül. Ráadásul a szövetségesek meg is ígérték nekik addigra, hogy átállásuk esetén visszakapják Észak-Erdélyt. Így aztán 1944. augusztus 29-én már Bukarestbe vonulhat be a Vörös Hadsereg. A román átállással tehát rögtön áttevődtek a harcok a Kárpátokon belülre.

– Milyen lehetőségek voltak egy ekkora haderővel szemben, mint az orosz, Erdély területét megvédeni?

– Nem tűnt teljesen esélytelennek a harc felvétele, ezt bizonyítja, hogy a Székelyföldtől északra fekvő területeket igen nehezen tudták csak, jóval később, bevenni, itt elhúzódtak a harcok. Erdélyt egy ideig azért is igyekeztek tartani a németek, hogy biztosítsák a Moldvából visszavonuló 8. német hadsereget. Sokirányú katonai kihívásról lehet tehát beszélni ekkor. Közben az 1. magyar hadsereg az 1. ukrán frontnak az északkeleti Kárpátoknál tett betörési kísérleteit hárította el. Itt hegyi hadviselés alakult ki, melyen a magyar csapatok egy huzamosabb ideig sikeresen helyt álltak. Völgyzárakról volt itt elsődlegesen szó, azaz az ismert szorosok védelméről, az Ojtozi-, a Gyimesi- és a Békás-szoros tartásáról például. Ám a román átállás után egyértelművé vált, hogy a Székelyföld egy nehezen védhető terület, (alakja miatt „zsák”-nak is nevezték), nem beszélve arról, hogy a román átállás azonnali magyarországi változást indukálhatott már.

– Milyen változásról beszélhetünk?

– A Lakatos Géza vezetésével megalakuló kormány váltotta fel a Sztójay-kormányt, s ez egy nagyfokú politikai bizonytalanságot is jelentett a németek számára: nem fog-e Budapest is végül kiugrani, szomszédja után? Berlinből azonnal Budapestre küldték a német szárazföldi erők akkori vezérkari főnökét, Heinz Wilhelm Guderiant, aki minden segítséget megígért, bár ebből koránt sem minden teljesült. Mindennek a fényében nem volt teljesen irreális az, hogy további német katonai támogatással a háttérben Dél-Erdély egészét el lehessen foglalni egy gyors és váratlan támadással. A Romániánál nyugatabbra elhelyezkedő Magyarország vezetése – noha mérlegelték ők is a fegyverszünet lehetőségét– úgy gondolta továbbra is, hogy a szovjetek gyors előrejutása sokkal inkább Magyarország hátrányára lesz és érdemes még időt nyerni, katonailag előnyösebb helyzetbe kerülni. Egy ideig Erdélyben fel lehetett talán tartóztatni őket, s addig a világháború folyamatai politikai síkon még nyithattak lehetőségeket arra, hogy Magyarország végül ne kizárólagos szovjet megszállás alá kerüljön. E remény hiábavalónak bizonyult.

– Mi volt ennek az akadálya?

– A 4. ukrán front megindította támadását. Itt fontos megemlíteni, hogy a magyar hadseregek német alárendeltségben működtek: az 1. hadsereg a német Észak-Ukrajna hadseregcsoporthoz került, a formálódó és elég gyorsan újra létrehozott 2. magyar hadsereg pedig a Dél-Ukrajna hadseregcsoporthoz tartozott. Tehát nagyon korlátozott volt, hogy a magyar hadsereg mit tudott önállóan, a németek hozzájárulása nélkül megtenni.

– Látszik tehát, hogy a tordai csatának nevezett összecsapás-sorozat igen nagy léptékű katonai és politikai mozgások metszéspontjában történt.

– Valóban, a Kárpátokon kívül például egy egymilliós szovjet haderő támadása indult volna meg már korábban, csakhogy ezt lelassította ez a hegyvonulat. Egy erődrendszer is kiépült a Kárpátokban, az Árpád-vonal. Csakhogy az első bécsi döntés Dél- és Észak-Erdély között vont határa egy korabeli politikai kompromisszumot tükrözött, katonailag viszont tarthatatlan volt. A tordai csata biztosította végül, egyéb célkitűzések mellett, a Székelyföldre szorult magyar és német erőknek a biztos visszavonulást. Tehát annak ellenére, hogy a kitűzött távolabbi cél, a dél-erdélyi hágók birtokba vétele nem sikerült, egy másodlagos katonai cél mégis megvalósulhatott.

– Torda és környéke, tehát Közép-Erdély védelme azt jelentette, hogy a Székelyföldről ki kell vonulni. Hogy hozták meg ezt a döntést és mik voltak ennek következményei?

– A Székelyföld feladása politikai szempontból egyáltalán nem volt könnyű döntés, számolni kellett ráadásul nagy számú polgári lakosság menekülésével. Később itt sok atrocitás történt, ismert a Maniu-gárdák tevékenysége, ám végül Észak-Erdély jó ideig szovjet katonai igazgatás alá került. A tömeges etnikai tisztogatást, leszámolást a szovjetek pedig nem tették lehetővé. Egyébként először Hitler sem akarta kiüríttetni Székelyföldet, de a katonai vezetés meggyőzte, hogy egy nyugatabbra kialakított ellenállás esélyesebb.

– Milyen magyar haderők vettek részt az ütközetben?

– A 2. magyar hadsereg ekkor Kolozsvárnál állomásozik. Két egysége játszik fontos szerepet: a 25. gyalogos és a 2. páncélos hadosztály. Természetesen a páncélos erőkre nagy szükség volt, hogy egyáltalán a siker lehetőségével kecsegtessen ez a hadművelet. A 7. és 9. pótdandár és a műszaki alakulatok tevékenysége nagyon jelentős volt : a folyómedreken való átkelésekkor épp úgy fontos szerepük volt, mint a szovjet illetve román előrehaladás meghiúsításában robbantások vagy útelzárások révén.

– Hogy működött a német és magyar alá- illetve fölérendeltségi viszony?

– Ez problémát jelentett, részben, mert ezek a keretek is igencsak sebtében lettek még kialakítva.

– Az eddig elmondottak alapján úgy tűnik, itt egy kicsit tágabban értelmezhetjük a „csata” kifejezést.

– A tordai csata valójában kisebb hadműveletek elhúzódó sorát jelentette, tehát nem egyetlen csatáról van szó. Hadtörténészek három szakaszra tagolták ezt az időszakot.

 

– Milyen hadműveletekkel indul meg a tordai csata?

– Az első szakasz szeptember 5-én indul egy Kolozsvár térségéből kibontakozó, meglepetésszerű támadással. A felderítés jól mérte fel, hogy Torda térségében viszonylag gyenge román erők állomásoznak, míg a szovjetek oda még nem tudtak elérni, így aztán az Aranyos és a Maros folyó több pontján is átkelhetett a magyar haderő, amely így hídfőállásokat alakított ki. Szeptember 7-ére már bevonultak Tordára (Ezt a várost az 1940-es bécsi döntés Romániának ítélte – a szerk.) Még a helyi román haderő parancsnoka is fogságba esett. Ez egy látványos, 60 kilométeres előrenyomulást jelentett. Csakhogy ezután beleütköztek a beérkező szovjet erőkbe, s ott volt mellettük már a 4. román hadsereg is.

– Milyen nagyságrendű erőkkel voltak jelen a térségben a szovjetek?

– Az ő esetükben másféle dimenziókról lehet beszélni: negyven hadosztály, melyből kettő harckocsi-hadosztály volt; tízezer lövegnyi tüzérség aknavetőkkel. Ennek figyelembe vételével Dálnoki Veress Lajos, a 2. hadsereg parancsnokaként védvonalak kialakítására adott parancsot főképp a jobban védhető folyó menti területeken, a Maros és az Aranyos folyók vonalán – Torda tehát kulcsfontosságú maradt. Szeptember közepére nagyjából kiderült az is, hogy az eredeti terv, a Kárpátok déli vonalának lezárása nem fog már megvalósulni. A csata ekkor kezdődő második szakasza szeptember 13-ától döntően már időnyerést szolgált, ekkor a védekező hadműveletek vették át a fő szerepet. Ez a szakasz is sikeres volt egy ideig: a már említett 25. gyalogos és a 2. páncélos hadosztály fel tudta tartóztatni a szovjeteket. Két hadsereget: a 27. szovjet és a 4. román hadsereget is képesek voltak lekötni.

– Még mindig kizárólag magyar akciókról van szó?

– Nem, itt már – a korábban csak magyar erőkkel végrehajtott támadást követően – bekapcsolódtak a németek is. Fölzárkózott a 23. német páncélos hadosztály. Néhány nappal előbb pedig elkezdődött Székelyföld kiürítése.

– Történt-e az első világháborús román beözönlés időszakához hasonlóan újabb tömeges menekülés a magyar lakosság részéről?

– Sokan elmenekültek polgári személyek is, de nem igazán beszélhetünk tömeges menekülésről. A nagyobb léptékű etnikai tisztogatásokat többek közt az akadályozta meg Észak-Erdélyben, hogy a közhatalmat a szovjet megszálló erők gyakorolták, ezt nem adták át egy ideig még a román közigazgatásnak. A szovjeteknek ugyanis egy darabig számolniuk kellett azzal, hogy esetleg egy számukra kedvező politikai fordulat áll be Magyarországon, ezt viszont nem szolgálta volna, ha ők lehetővé teszik vagy elnézik a magyarokkal szembeni látványosabb atrocitásokat.

– Hogy sikerült megszervezni egy ekkora támadó erővel szemben Torda védelmét?

– Két „oszlopa” volt a Torda környéki harcoknak, ma úgy mondanánk, két védő-körletet alakítottak ki: az egyiket Tordán, a másik volt az aranyosegerbegyi körzet (Aranyosegerbegy, Viișoara, Erlenmarkt: község az erdélyi Kolozs megyében– a szerk.), ez áttolódott Aranyos folyó bal partjára. Ez is jelentette a tordai védekezés végzetét, hogy a jobban képzett hegyi vadász erőivel itt jól tudott operálni a román hadsereg. Jelentős tüzérségi tűzzel is nyomás alá helyezték Torda városát és a román hadsereg át tudott kelni az Aranyoson, ám Torda elég jól védett volt pusztán a folyó által is. A román és szovjet hadvezetés tehát úgy döntött, hogy a várost körülvevő magaslati pontokat próbálják elfoglalni, hogy onnan helyezzék még inkább nyomás alá a védőket. A harcok ezután a híres Gyalui-havasokba is áttevődtek. A szovjet erők végül ékeket kialakítva egy idő múlva el tudták zárni a Tordai-hasadékot, amely fontos átjárót és visszavonulási útvonalat jelentett. Szeptember végén igen élénk harcok indultak meg, ezt nevezi a történetírás a csata második szakaszának. Ez főleg a Tordától nyugatra eső területeket érintette, így pedig a Tordai-hasadék addigra el is veszett.

– Tehát itt lezárul az ütközet története?

– Korántsem: erre az 1944. szeptember 22-i szovjet-román sikerre válaszul indul meg főleg a német 23. számú páncélos hadosztályra támaszkodva egy ellentámadás. A szovjet-román egységeket sikerül is visszaszorítani az Aranyos folyóig. Ekkor viszont befutott a román 7. hadosztály.

– Ezek szerint a támadóknak volt utánpótlása.

– Valóban, az egyik legnagyobb akadálya ez volt a védekezésnek, a támadók részéről mindig újabb és újabb erősítés fejlődött fel az itt kialakult frontra. Tordát az egyik oldalról az Aranyos folyó, a másik három oldalról hegyek veszik körül. Így a támadók át tudták terelni a harcot a hegyes vidékre, ami nagyon nem volt előnyös a védők számára. A várost egyelőre mégis tartani tudták. A döntő mozzanat az volt, hogy szeptember 30-án egy újabb román hadosztály el tudta vágni a Torda és Kolozsvár között húzódó főutat. Ettől keletre már a szovjet erők voltak, így komoly veszély állt fenn, hogy bekerítik a Tordán harcoló magyar erőket. Dálnoki Veress Lajos néhány napig még kivárt, majd október 8-án elrendelte a visszavonulást. Ekkor már jóval nyugatabbra, az Alföld táján jártak a szovjet erők, Debrecenhez közeledtek – itt került sor nemsokára a híres debreceni tankcsatára. A tordai csata tehát majdnem a debreceni tankcsata kezdetéig tartott.

– Mit jelentett ez a vállalkozás katonai szempontból?

– Igencsak huzamos ideig fel tudták tartóztatni a magyar honvédek a megindult szovjet gőzhengert. A román hadsereg is egyébként jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi szovjet hadműveletek sikerrel járjanak.

– Még ellentámadásra is sor került: a magyarok kis időre visszafoglalták a Trianonban elveszett Aradot. Milyen okból kerülhetett sor erre a virtusos akcióra?

– Arad elfoglalásának akkor lett volna komolyabb jelentősége, ha a város hosszabb ideig tartó védelmére is be tudnak rendezkedni. Inkább a Tisza tűnt már azonban ebben az időszakban jól védhető új arcvonalnak.

– Mi lehet az oka annak, hogy a tordai csata gyakorlatilag nem nagyon szerepel a magyar középszintű, de még a felsőfokú történelemoktatásban sem?

– Hosszú évtizedekig uralkodott az 1990-es évek elejéig meghatározó történelem-szemlélet. Eszerint a magyar hadsereg ellenállása a szovjet erőkkel szemben a második világháború e szakaszának az idején, 1944 nyarán és kora őszén csupán „a náci birodalom segéderejének” a küzdelmeként értelmezhető, valójában egy teljesen értelmetlen harcban. Ebbe a képbe nyilván nem férhet bele olyan hadműveleteknek a pozitív színezetű értékelése, , mint ezen ütközeté. A régi árnyalatlan szemlélet tovább él, emiatt azután a korabeli (mozgásterét visszanyerni kívánó) magyar vezetés és konkrétabban Horthy dilemmái, a politikai döntések és a harctéri események közti összefüggések nem válnak kellőképp világossá A katonák, legalábbis ekkor és még 1944 október derekáig egészen bizonyosan, az esküjükhöz híven kívánták feladatukat teljesíteni, bízva abban, hogy hozott áldozataik valamilyen formában Magyarország javát szolgálhatják, minden politikai ellentmondás dacára is. Az említett Dálnoki Veress Lajos tevékenysége szintén ezt igazolja.

 

(A sorozat címlapképe: Muhr Ottmár huszárezredes hősi halála a limanovai csatában. Korabeli képeslap)

A sorozat cikkeit ide kattintva nézheti meg