logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A nap, amikor a Liverpool a sírból hozta vissza a BL-döntőt a Milan ellen

| Szerző: hirado.hu
Kedden megkezdődött a Bajnokok-Ligája 2021/2022-es kiírása, amely a rangadók mellett a meglepetésekben is bővelkedett. A jó hír, hogy a szerdai játéknapon folytatódik a küzdelem, amelyben egy újabb legendás párosítás is megörvendeztetheti a nézőket. A B csoportban ugyanis az a Liverpool és és AC Milan feszül egymásnak, amelyek már kétszer is (2005, 2007) összecsaptak egymással a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában. A korábbi, 2005-ös isztambuli döntőben az angol csapat a BL történetének egyik legemlékezetesebb talpraállását mutatta be.

 

A 16 évvel ezelőtti finálét akár a Liverpool nagy visszatérésének is nevezhetjük, hiszen az 1985-ös, óriási tragédiába torkolló Heysel-stadionban vívott BEK-döntő óta nem szerepelt európai kupafináléban a legrangosabb sorozatban. Az azon a mérkőzésen történt baleset – egy ledőlt támfal 39, többségében olasz szurkoló halálát okozta – miatt öt évre eltiltották az angol csapatokat az európai kupáktól, a távollét pedig kisebb mélyrepülésbe taszította a „vörösöket”.

Az „isztambuli csoda”-ként emlegetett 2005-ös BL-döntő sem alakult kezdetben fényesen a Liverpool számára, a meccs félidejében ugyanis az AC Milan már 3-0-ra elhúzott. Hiába ígérkezett azonban tükörsimának a döntő, a Liverpool játékosai másképp gondolták, és hat perc alatt kiegyenlítettek, majd tizenegyespárbajban is jobbnak bizonyultak, így – 1977, 1978, 1981, 1984 után – ötödször ülhettek fel Európa trónjára.

Az angolokra a meccs előtt némi nyomás is telepedett, ugyanis az angol bajnokságban abban az idényben csupán az ötödik helyen végzett, így nem indulhatott volna a következő BL-kiírásban. A finálé favoritjának egyértelműen az olasz gárda számított, amely két évvel korábban a Juventust legyőzve már elhódította a Bajnokok Ligája trófeáját és történetének egyik legerősebb keretével állhatott ki az angolok ellen. Carlo Ancelotti csapata hemzsegett a világklasszisoktól, az isztambuli kezdő tizenegyből akkor már heten is BL-győztesnek vallhatták magukat.

2005. május 25-én a török metropoliszt, Isztambult ellepték az angol szurkolók, annak ellenére, hogy csupán 20 ezer belépőt kapott a klub, 30 ezren érkeztek meg a helyszínre. A mérkőzést megelőző percekben pokolivá vált a hangulat, a drukkerek szinte felizzították az Atatürk Olimpiai Stadion gyepét.

Ugyanilyen felfokozott hangulatban kezdődött az összecsapás is: az AC Milan már az 50. másodpercben megszerezte a vezetést, Pirlo oldalról érkező szabadrúgására Maldini érkezett középen, és a hálóba pofozta labdát. A klasszis bekk találata a BEK- és BL-döntők történetének egyik leggyorsabb gólja volt, ezen kívül egyetlen találat született korábbi finálékban az első percben.

Az olaszokat révületbe kerültek a gyorsan megszerzett előnytől, szenzációs futballal rukkoltak elő. Sevcsenko kettőre növelhette volna az előnyt, azonban találatát les miatt érvénytelenítették. Az angolok összeszedték magukat, és nemsokára tizenegyeshez is juthattak volna, mivel Maldini könyökkel stoppolta le a labdát, sípszó viszont nem hallatszott. Néhány perccel később a Milan egy Kaká, Sevcsenko, Crespo összjáték végén kettőre növelte az olasz előnyt. A liverpooliak még mielőtt felfoghatták volna történteket, újra mehettek középkezdésre, ugyanis Kaká parádés átadással hozta ismét kihagyhatatlan ziccerbe Crespót, aki másodszor sem hibázott.

A 3-0-s hátrány ellenére az Atatürk Stadion lelátóján helyet foglaló liverpooli szurkolók lelkesedése a szünetben sem csillapodott, hangosan énekelve biztatták csapatukat a folytatásra.

Ami pedig a második félidő elején történt, az a mai napig hihetetlen: a Liverpool hat perc leforgása alatt kiegyenlített.

Elsőnek Riise beadását a csapatkapitány Gerrard fejelte a hosszú sarokba, két perccel később Smicer távoli, lapos lövése Dida kapus kezei nyomán kötött ki a kapuban, majd a Gattuso szabálytalankodása révén odaítélt büntetőt elsőre hiába hárította az olaszok kapusa, a kipattanó értékesítésével a liverpool 3-3-ra módosította az eredményt.

A lélektani előny egyértelműen az angolokhoz került. A rendes játékidőben mindkét csapatnak volt még lehetősége megnyerni a találkozót, de újabb gólt egyikőjüknek sem sikerült szereznie. A kétszer tizenöt perces ráadásban is akadtak még helyzetek mindkét oldalon, azonban ott már sejteni lehetett, hogy a a finálé tizenegyespárbajba torkollik. Az idegek harcát egyértelműen a liverpooli kapus Jerzy Dudek megmozdulásai tették felejthetetlenné, aki két milánói lövést is hárítani tudott, 21 év után visszajuttatva ezzel a Mersey-parti csapatot az európai klubfutball tetejére.

Érdekesség, hogy a milánóiaknak csupán két évet kellett várniuk, hogy visszavágjanak az isztambuli vereségért, ugyanis 2007-ben Athénban 2-1-gyes győzelmet arattak a Liverpool felett. A szerdai összecsapás pedig a két gárda első olyan találkozója lesz, amely nem BL-döntő, hanem egy csoportmeccs.

A Milan, amely Stefano Pioli szakvezetővel a 2013–2014-es idény után ismét a a Bajnokok Ligájában szerepelhet, Zlatan Ibrahimovic nélkül lép pályára Angliában.  A Liverpool, amely Jürgen Klopp irányítása alatt két évvel ezelőtt már elhódította a BL-serleget, nem számíthat a Leeds ellen súlyos bokasérülést szenvedő Harvey Elliotra, akit kedden műtenek majd meg.

Hazája pontvadászatát mindkét együttes kiválóan kezdte, a milánóiak három fordulót követően százszázalékosak, míg a „vörösök” négy kör alatt csak egyszer játszottak döntetlent a győzelmek mellett. A hazai pálya mindenképpen kedvezhet az angoloknak, a Milan ugyanis a legutóbbi 19 szigetországi fellépése alkalmával csak egyszer, 2005 tavaszán a Manchester United vendégeként nyert.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló, szerda:


A csoport:
Club Brugge (belga) – Paris Saint-Germain (francia) 21.00
Manchester City (angol)-RB Leipzig (német) 21.00

B csoport:
Atlético Madrid (spanyol)-FC Porto (portugál) 21.00
FC Liverpool (angol)-AC Milan (olasz) 21.00

C csoport:
Besiktas (török)-Borussia Dortmund (német) 18.45
Sporting Lisboa (portugál)-Ajax Amsterdam (holland) 21.00

D csoport:
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Sahtar Donyeck (ukrán) 18.45
Internazionale (olasz)-Real Madrid (spanyol) 21.00

A Liverpool-Milan BL-csoportmérkőzést szerdán 21 órakor rendezik, az M4 Sport aznap a Manchester City-RB Leipzig összecsapást közvetíti.

A címlapfotón: Vladimir Smicer (fotó: MTI/EPA/Daniel dal Zennaro)

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még