×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Felövezték és győzött: móresre tanította Ausztriát Géza király a Fischánál

 

„A magyarok minden csatát elvesztettek, mindig a rossz oldalra álltak” – a mai napig érezteti kártékony hatását a diktatúra időszakában sunyi, suttogó propagandával terjesztett hamis történelemszemlélet, melynek célja nyilvánvaló hazugságaival a magyar nemzeti öntudat megtörése és a megszállt ország demoralizálása volt. Sorozatunk célja, hogy felvillantsuk eleink bátor, győztes hadi vállalkozásainak, nyertes csatáinak vagy háborúinak felsorolhatatlan mennyiségű tárházából azt az egy-kettőt, melyek felidézése talán hozzájárul, hogy végre helyreálljon helyes és megalapozott nemzeti önbecsülésünk. Mint azt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér is megfogalmazta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”.

 

Nyolcszázhetvenöt éve, 1146. szeptember 11-én komoly, egy egész korszakot meghatározó összecsapás történt a Magyar Királyság nyugati határainál a Lajta és a korábbi magyar határfolyó, a Fischa között. Ez volt az első alaposan dokumentált ütközet, melyben a jól felszerelt, nehéz fegyverzetű nyugatiakkal szemben megállták a helyüket a magyar seregek, melyek ugyanezzel a fegyverzettel voltak ellátva. A csata részleteiről, körülményeiről Veszprémy Lászlót, az MTA doktorát, történészt kérdeztük. 

– Miért szembesült támadásokkal, területi agresszióval II. Géza magyar király rögtön trónra lépése után, főleg a nyugati határszélen?

– A nemzetközi folyamatok adnak magyarázatot erre az eseményre: délről Bizánc felívelő korszakában van, nyugaton pedig III. Konrád császár alatt pedig a Német-Római Birodalom aktivitása is nagyban megnövekszik. Ennek a kapcsolatépítésnek a része, hogy Konrád fiát, Henriket eljegyzik II. Béla lányával, Zsófiával, ám a politikai helyzet változásával ezt az eljegyzést felbontják (ez a lépés nagy felháborodást szül a magyar királyi udvarban – a szerk.) Zsófia élete hátra levő részét az ausztriai Admont zárdájában élte le. Emellett a kialakult helyzetet, Bizánc és a Német Birodalom kettős nyomását tovább bonyolította Kálmán király törvénytelen fia, Borisz jelenléte és aktivitása a térségen. Borisz így jutott el az osztrák őrgrófhoz, Jasomirgott Henrikhez.

II. Géza magyar király (Fotó: Wikipedia)

– Ki volt Jasomirgott Henrik?

– Magyarországon őt kevéssé ismerik. Az osztrák emlékezet viszont kiemelt szerepet szán neki. Amikor a német uralkodók leválasztják Bajoroszágról Ausztriát és önálló hercegséggé teszik, az első osztrák herceg épen ez a II. (Jasomirgott) Henrik lesz.

– Tehát Ausztria „megalakulása”, államiságának kezdete ez az időszak.

– Így is fogalmazhatunk. A magyar uralkodókhoz hasonlóan ezek a politikusok egyébként nemcsak kitűnő és terjeszkedésre kész hadvezére, hanem jámbor, istenfélő emberek is voltak. Bécsben a skót (ír) bencések bécsi kolostorának alapításával vált ismerté II, Henrik, s a népi etimológia szerint a „so wahr mir gott helfe” (Isten engem úgy segéljen – a szerk.) kifejezés eredete is az ő nevéhez vezethető vissza – de ez egyáltalán nem biztos. Ha Bécsben jár napjaink turistája, a belváros közepén a skótok temploma, a Schottenstift mellett ott találja ennek a bizonyos Jasomirgott Henriknek a hatalmas szobrát. Érdekes párhuzam: II. Géza pedig – aki szintén „hadakozó” király volt és terjeszkedett Halics felé – Bátaszéken alapította meg a cikádori, az országban az első ciszterci apátságot, amely előtt 2017-ben szintén felállították az ő szobrát is.

– Nem bizonyult túl békés szomszédnak az alakulófélben levő Ausztria. Mi okból támadták meg a Magyar Királyságot 1146. szeptember 11-én?

– A határmenti csetepaték szokásosak voltak ebben az időben a nyugati határszélen, ez az összecsapás a részt vevő csapatok létszáma miatt vált jelentősebbé. A konfliktus előzményei között nemcsak a Zsófia-affér áll: 1146 áprilisában osztrák-német zsoldosok foglalják el Pozsony várát. Ezt a magyar seregek visszaszerezték, ám várható volt, hogy a magyar fél Ausztria emiatt bosszúhadjáratot indít, s ez pár hónap múlva, ezen a napon be is következett.

– Hányan vettek részt II. Géza és Henrik seregeinek összeütközésében?

– Az ütközet résztvevőinek száma neuralgikus pont a történészek között. Szeretnek több tízezer vagy akár hetvenezer főt is említeni, de ez nem tűnik reálisnak: évszázadokkal később egy komolyabb hadjáratban gyűltek össze legfeljebb ennyien, így ami a magyar részről felvonuló sereget illeti, nem érhette el a tízezer főt, sőt valószínűleg még egy annál is kisebb létszámnál kellene megmaradni.

II. Henrik osztrák herceg bécsi szobra (Fotó: Wikipedia)

– Honnan ismerjük a történteket? 

– Erről a csatáról két leírásunk is megmaradt. Az egyik Freisingi Ottó, Freising püspökének latin nyelvű krónikája. Freisingi Ottó érdekes szereplője korának: ő maga a Babenberg-házból származó III. Lipót, Ausztria őrgrófjának palotagrófjának fia (III. Lipót Ausztria egyik védőszentje – a szerk.), aki a harmadik keresztes hadjárat idején keresztülvonult Magyarországon, s arról fontos ismereteket szerzett. A másik forrásunk kései, 14. századi, ez a Magyar Krónika, vagy ismertebb nevén Képes Krónika. E két forrás bizonyítja, hogy ennek a csatának komoly jelentősége volt a középkori történeti emlékezetben.

– Mit tudunk a Lajta és a korábbi magyar határfolyó, a Fischa közötti területen felsorakozó, szemben álló erők felszereltségéről és csapatmozgásairól?

– A csataleírásból kiderül, hogy a magyarok könnyű és nehéz fegyverzetű egységeket is vittek magukkal. Az ütközetet a könnyű fegyverzetű székelyek és a besenyők támadása nyitotta meg, ők fennakadtak az osztrákok ellenállásán, akik megfutamították őket. Amikor az osztrákok ezután támadásba lendülnek, II. Géza és hadvezére, Belos bán hadvezetésével a magyar egységek szétszórják az elbizakodott osztrákokat. A csata páratlan hadtörténeti jelentőségét az adja, hogy ez volt az első alaposan dokumentált ütközet, melyben a jól felszerelt, nehéz fegyverzetű nyugatiakkal szemben megállják a helyüket a magyar seregek. Egyúttal az első hitelt érdemlő lovagi felövezés is ehhez a csatához kapcsolódik – éppen a király személyéhez.

– Ez feltételezi a kor Európájának színvonalán álló technológiai fejlettséget, felkészültséget, s azt a társadalmi struktúrát és gazdasági hátteret is, amely nélkül lehetetlen egy ilyen ütőerejű sereg felállítása. S minderre kevesebb mint másfél száz évvel az államalapítás után kerül sor, ami egy ekkora „ugráshoz” nem nagy idő.

– Vita bontakozott ki a történetírásban, hogy miképpen, mennyi idő alatt jutott erre a szintre a magyar hadsereg, hiszen Szent István korában is találunk – egy bizonyára testőrségként szegődött, szűk kísérősereg lehetett – páncélos zsoldosokat, ám az nem reális, hogy néhány évtized alatt jutott volna el erre a szintre a magyar haderő. Először Könyves Kálmán hoz rendeleteket, már a század végén a loricatus (páncélos) kifejezés az ő törvényben fordul elő. Ám itt még nem biztos, hogy teljességgel páncélozott haderőről beszélünk. Így a Fischa melletti csata tanulsága, hogy ekkor nagyobb létszámban, még az ispáni csapatokban is, megőrizve még a nyíllal-íjjal felfegyverzett lovasság jelentős részét, kialakult egy olyan réteg, mely ezt a felszerelést már anyagilag is meg tudja engedni magának.

– Viszont a hagyományos „könnyű”, a régi magyar hadviselést képviselő haderőnek is van szerepe. Milyen képet festenek róluk a feljegyzések?

– Az előhadban harcoló nomád egységekről furcsa módon még a magyar krónikák is becsmérlően számolnak be – pedig, ha jelenlétük nem lett volna hasznos, nem számolt volna velük a királyi hatalom, és nyilván nem is hívták volna őket, kiadva a „mozgósítási” parancsot. A kortársak lenézését és irigységét talán az indokolhatta, hogy a korszerű hadseregnek ők már a nyugati típusú, nehézfegyverzetű lovasságot tekintették. A könnyű lovasok színlelt támadással és megfutamodással csalták maguk után, bontották meg az ellenség sorait. Csakhogy, gyorsaságuknak köszönhetően, a zsákmány jó részét is maguknak szerezték meg, így ez csak fokozta az ellenszenvet a többi egység köreiben. A latin királyi oklevelek is szem elől tévesztették ezt a réteget, így a történészek is csak az elmúlt évtizedekben jutottak a felismerésre, hogy a magyar haderő egy nem lebecsülendő részét alkották és megfelelő vezető mellett hasznos részei voltak a hadseregnek.

– Mi volt a szembenálló felek célja?

– Mindkét oldalról jórészt nyomásgyakorlásról van szó, a hatalmi egyensúlyt próbálja Ausztria a saját javára billenteni a pozsonyi fiaskó után, II. Géza pedig a német király és az osztrák herceg magyarellenes politikájának, a trónkövetelő Borisz további támogatásának akarta elejét venni. Végeredményében inkább a határmenti csetepaték sorába illeszkedik az akció, aminek a folytatása is elmarad. A következő évben a második keresztes hadjárat keretében Jasomirgott Henrik és III. Konrád seregük élén békésen – bár a magyar krónika szerint nem feszültségek nélkül - vonult át az országon Konstantinápoly és a Szentföld felé. Sőt az 1150-es években Barbarossa Frigyes császárt és Jasomirgott Henriket magyar segédcsapat támogatja az itáliai harcokban.

– II. Géza alakja elhalványul hatalmas elődei, Szent László és Könyves Kálmán árnyékában, holott az országot nemcsak megvédeni tudta, de tovább erősített és terjeszkedni is próbált Halics irányába. Mátyás is szinte tinédzserként kerül hatalomra, Gézát a csata előtt övezik fel, akkor lesz „nagykorú".

– Valóban, Gézát nagy koncepciójú, nemzetközi látókörű és sok tekintetben sikeres uralkodónak tekinti a hazai történetírás. Mátyáshoz hasonlóan képest Géza is koraérett lehetett, hamar beletanult az uralkodásba. Ha a Fischa menti ütközetet helyette sokkal inkább Belos bán vívta meg, nincsen mit csodálni. A fiatal uralkodókat egyébként gyakran védték is, hogy ne kerüljenek közvetlen veszedelembe a csatákban. Így például Kun Lászlót Rudolf nem engedte közvetlenül részt venni a Morva mezei csatában, vagy jó példa a 907-es pozsonyi csata: itt Gyermek Lajost nem engedik az ütközet közelébe – szerencséjére…. II. Gézának életében még jócskán alkalma nyílt a halicsi és a bizánci fronton hadakozni, nem is sikertelenül, de a nagy győzelmek elmaradása miatt nem sorolta a hazai történetírás kiemelkedő hadvezér uralkodóink közé. Pedig igaz lovagkirály volt, nem véletlenül uralkodása alatt jelenik meg a Johannita lovagrend az országban, s ő alapítja meg az egyetlen magyar lovagrendet, a Stefanitákat.

(A sorozat címlapképe: Muhr Ottmár huszárezredes hősi halála a limanovai csatában. Korabeli képeslap)

A sorozat cikkeit ide kattintva nézheti meg