logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

"Kivettem a fiaimat az iskolából, mert hetente megkérdezték tőlük, hogy „még mindig biztosak-e” abban, hogy fiúk"

| Szerző: hirado.hu
Kivette fiát egy amerikai iskolából Megyn Kelly amerikai műsorvezető, mert a diákoktól többször is megkérdezték, hogy még mindig biztosak-e abban, hogy fiúk.

Az iskolában rendszeresen kérdezték meg a diákoktól, hogy még mindig biztosak-e abban, hogy fiúknak érzik-e magukat. „Heti rendszerességgel, hátha meggondolták magukat” – mondta Megyn Kelly, a Fox News amerikai hírcsatorna volt műsorvezetője az Outkick hírportál újságírójának, Bobby Buracknak adott interjújában – számolt be róla a Breitbart hírportál.

Majd hangsúlyozta:„ és mindebből semmit sem közöltek a szülőkkel, ez egy olyan dolog, amit akkor tudsz meg, amikor a gyerekeid az eset megtörténte után hazajönnek az iskolából”.

Kelly szerint az iskolákban manapság erőltetett nemi ideológia „mentális egészségügyi problémákat okoz” és „száz százalékban erőszakos”. Bár Kelly az interjúban nem árulta el az iskola nevét, csak annyit mondott, hogy amelyik iskolába a fia járt az ország egyik legjobb fiúiskolája.

Kelly azt is megjegyezte, hogy „ha a szülők nem állnak ki ellene mikrofonnal, akkor megadjuk magunkat, és bűnrészesek vagyunk benne”.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

 

Ajánljuk még