logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ehhez azért pofa kell: a Wembley-ben történtek után a FIFA-nál mószerolja a magyarokat az angol szövetség

| Szerző: hirado.hu
Nem lehet elfelejteni milyen szégyenteljes véget ért az Eb-döntő Wembley-ben, ahol több ezer szurkoló rohamozta meg a stadiont, és sokan megsérültek. Ráadásul az angol drukkerek rasszista megjegyezéseket tettek a tizenegyest kihagyó három színes bőrű játékosukra. Most azonban, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) fordul a nemzetközi szövetséghez (FIFA) a csütörtök esti magyar–angol világbajnoki selejtezőn tapasztalt magyar szurkolói incidensek miatt.

 

„Igen, letérdelünk, annak ellenére, hogy elképzelhető, kifütyülnek bennünket. De ha így lesz, akkor sem fogunk ujjal mutogatni a magyar szurkolókra azok után, ami a Wembley-ben történt az Olaszország elleni Eb-döntőn” – mondta az angol szövetségi kapitány a csütörtök esti Magyarország–Anglia labdarúgó világbajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatón a St. George’s Parkban.

Nyilatkozatával Gareth Southgate a példátlan szurkolói rendbontásra utalt, amelyet a finálé alatt és után az angol szurkolók követtek el. Azt is kiemelte, hogy az együttese számára a füttyszó nem lenne új keletű, hiszen még saját szurkolói tábora is füttyszóval jutalmazta a csapatot.

„Az esetleges füttyszó nem lesz szokatlan a játékosainknak, hiszen június 7-én, Middlesbrough-ban is kifütyülték őket, ráadásul a hazai szurkolók, az Ausztria elleni felkészülési meccs előtt. Miközben még azt sem tudjuk, mi lesz az eredménye az UEFA-vizsgálatnak, amelynek célkeresztjében az Eb-döntőn mutatott szurkolói viselkedés áll. Akár stadionbetiltás is lehet belőle. Mindig is azt mondtam, hogy ne mutogassunk másokra, amíg a saját házunk táján nincs rend” – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki a meccs után újra kijelentette, nem érdemes kritizálni a magyar szurkolókat, mert otthon is nagyon hasonló viselkedést tapasztalhatnak.

Az Európa-bajnoki döntős angol válogatott játékosai tegnap este ellenséges légkört tapasztaltak a telt házas Puskás Arénában rendezett mérkőzésen. Elmondásuk szerint a hazai drukkerek gúnyosan adtak hangot a nemtetszésüknek, amikor a vendégcsapat játékosai rasszizmusellenes gesztusként fél térdre ereszkedtek a kezdés előtt, később, a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

A Sky News értesülései szerint sem Gareth Southgate angol szövetségi kapitány, sem pedig az angol játékosok zöme, köztük Harry Kane, John Stones és Jack Grealish a pályán egyáltalán nem tapasztalt rasszista megnyilvánulásokat a mérkőzés alatt, kizárólag későbbi forrásból értesült a magyar szurkolók állítólagos nemkívánatos magatartásáról.

Boris Johnson brit miniszterelnök és az angol futballszövetség komolyabb szankciókat vár a csütörtöki eset után.

Természetesen egyáltalán nem megengedhetők a rasszista rigmusok sem a pályán belül, sem azon kívül.

Viszont ahogy arra a szövetségi kapitány is utalt: ha valakinek, akkor pont Angliának van komoly megoldandó problémája ebben a kérdésben. Mégis a tegnapi meccsről jelent meg olyan címlap, ahol az eredményt úgy kommentálták, hogy Anglia: 4 – Rasszisták: 0.

 Sosem felejtjük el az angol drukkerek viselkedését a nyári Európa-bajnokság alatt. Elég, ha csak az olaszok elleni döntő napján történtekre gondolunk, amikor nagyjából ötezer jegy és negatív koronavírusteszt nélküli angol szurkoló rontott be Wembley-be, elsodorva az útjába kerülő tömeget, köztük a tegnapi mérkőzésen végig a pályán lévő Harry Maguire édesapját is, aki bordatörést szenvedett. A hazai drukkerek kifütyülték az olasz himnuszt, majd a meccs után nekitámadtak az ünnepelő olasz szurkolóknak. A támadások között volt késelés, verekedés és a rendőrség elleni fellépés is.

Az angol drukkerek a saját játékosaikkal is kíméletlenek voltak. Mint ismert, a nyári Eb-döntőben három fiatal színes bőrű játékos tizenegyest hibázott. A szigetországi szurkolók ezután durvábbnál durvább rasszista rigmusokkal üzentek nekik, a közösségi médiában pedig halálosan megfenyegették a fiatal Bukayo Sakát, Jadon Sanchót és Marcus Rashfordot.

A hazai pályán játszó angolok vereségét a szimpatizánsok nagy része nehezen emésztette meg: London-szerte lámpaoszlopokra másztak fel vagy éppen onnan ugráltak le és sörös korsókat dobáltak. Korábban az sem volt tisztességes, hogy lézerrel vakították el a dán kapust a tizenegyes előtt.

A kettős mérce alkalmazásától végre el kellene tekinteni

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán megosztott egy videófelvételt, amely akkor készült, amikor az angol szurkolók kifütyülték az olasz himnuszt a Londonban rendezett júliusi Európa-bajnoki döntő előtt.

Az angol játékosok panaszkodnak a tegnapi ellenséges budapesti hangulat miatt. Az alábbi felvétel a Wembley-ben készült az Eb-döntő előtt. Az olasz himnusz alig hallható az angol szurkolók füttykoncertje közepette. Akkor is nyilatkoztak vajon hasonlókat? — tette fel a kérdést.

Később a kettős mérce alkalmazása ellen hívott fel Szijjártó Péter pénteken a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, arra reagálva, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon.

A miniszter az EU-tagországok külügyminisztereinek informális tanácskozásán vesz rész a szomszédos országban.

A közmédiának nyilatkozva elmondta:

„Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Boris Johnsonnal baráti kapcsolatot ápolunk, hiszen együtt szolgáltunk viszonylag hosszú ideig külügyminiszterként. Ezért minden tisztelettel a miniszterelnök irányában mondom azt, hogy egy ilyen súlyos kérdésben a kettős mérce alkalmazásától végre el kellene tekinteni.” Leszögezte: a kettős mérce alkalmazása sem a politikában, sem a sportban nem helyes.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közleményben reagált a magyar szurkolókat ért vádakra, amelyben kiemeli: „a Puskás Arénába kilátogató 60 ezer szurkoló döntő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat. Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ” – olvasható a szövetség oldalán.

Korábban az UEFA döntéseinek igazságtalanságát már megtapasztalhatta Magyarország, hiszen amíg az angolok Eb-botrányai kapcsán máig nem hirdetett ítéletet az európai testület, a magyar futballválogatottat már három zárt kapus mérkőzésre és 100 ezer eurós (közel 36 millió forintos) pénzbírságra büntette.

 

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még