„Ha a nagy Sztálin követett el hibákat, Rákosi elvtárs elismerheti, hogy ő is követett el hibákat” – így buzdította önkritikára Lavrentyij Pavlovics Berija, az orosz titkosszolgálat vezetője a magyar diktárort Moszkvában, 1953. június 13-án.
A baloldali eszmék hatásától nem feltétlenül érintetlen Angela Merkel német kancellár (akinek apja, egy baloldali kötődésű evangélikus lelkipásztor családjával átvándorolt a szabad Nyugat-Németországból a vad, marxista Kelet-Németországba, s ott a kommunista rezsim lelkészképzésének vezető alakja lett), úgy tűnik, elérkezettnek látta az időt, hogy az elvtársi hagyományoknak megfelelően ő maga is önkritikát gyakoroljon. Tegyük gyorsan hozzá: önkritikát elvtársi körökben több tízmillió ember lemészárlása, vagy más, visszafordíthatatlan következményekkel járó „tévedések” után szokás gyakorolni, s ezen esetben is csak akkor, ha olyan, történelmi léptékű fordulat áll be, melyet követően a további hazudozás az egész rendszer fennmaradását kockáztatja.
Mint ahogy most is. Történelmi napokat élünk, ez egyértelmű; az első szélfuvallatra összeomlott az Egyesült Államok vékony jégre épült afganisztáni kártyavára. Lehullott a lepel, kivillant a király meztelensége; egyértelmű, hogy a felelőtlen játszadozás újra brutális erejű migrációs hullámot indukál.
"Nem szabad megismételnünk a múlt hibáit”, „Németország nem tudja stabilizálni az afganisztáni helyzetet a 2015-ben folytatott, nyitott ajtókra épülő migrációs politika megismétlésével” – ezeket a mondatokat mondta ki e napokban a távozását szintén most bejelentő Angela Merkel. Igen, ő mondta ki ezt, a német kancellár, a „Mutti”, minden bevándorló aggódó anyukája. Akit életében összesen két felvételen láthattunk mosolyogni: amikor az NDK egyik militarista ifjúsági szervezetének katonai egyenruhájában vonult s amikor a migránsokkal szelfizett. Az utóbbi fotó elkészültekor, 2015 őszén hirdette ki a "Wir schaffen das!" politikáját. S a szélsőséges ideológiákkal való elbódultságtól történelemük során nem éppen érintetlen német ajkú tízmilliók
Németországban és Ausztriában máris vonultak és tapsoltak. (Ebben a két államban időnként nagyon szeretnek vonulni és tapsolni. Magánügyük, persze. Nemzetkarakterológia, vagy ilyesmi.)
„Ez több mint bűn, ez hiba” – ez, a közvélekedéssel szemben, nem Talleyrand „bon mot”-ja, hanem Antoine de Boulay gróf mondta (miután Talleyrand külügyminiszter sugalmazására tévedésből elrabolták és kivégezték Louis Antoine Henri de Bourbon–Condét, aki VII. Lajos néven Enghien 10., egyben utolsó hercege volt).
Mi, magyarok nem is annyira a „másfél millió tévedés”, a Mutti értelmetlen nagylelkűsége okán Németországba özönlő, egytől egyig január elsején született, a tudatlan/manipulált ember által tévesen „szíriai menekültként” nevezett és kezelt, valójában a Föld minden zűrös szegletéből összeverődött és szakmányban Németországba és Európa más, (hajdan) boldogabb földjeire zúduló migráns miatt szisszenünk fel, így utólag is. Hanem amiatt a méltatlan, s minket másfél évtizede egyfolytában érő mocskolódás, sértegetés okán, mely azért és azóta zúdul ránk, mert hazánk 2015 őszén ellenállt az elviselhetetlen méretű, országunkat katasztrófával fenyegető áradatnak.
Hogy is van ez, Mutti?
Akkor még sem vagyunk xenofóbok, kirekesztők, nácik, idegengyűlölők? Ha 2015-ben tévedni tetszett, mégis, akkor most nem kéne bocsánatot is kérni, esetleg? a mocskolódásért, magyarellenességért, országunk lejáratásáért?
A hazánkban nemrég látogatást tett, s igen nagy rokonszenvvel fogadott Tucker Carlson, a Fox News ripoterének vendége volt nemrég Douglas Murray brit író-publicista. Murray elmondta: 2015-ben vált „Magyarország az EU és az amerikai baloldal fekete bárányává”. Hozzátette: „Magyarország lakossága körülbelül tízmillió fő, a 2015-ös állapotok tehát annak feleltethetők meg, mintha az Egyesült Államokba 33 millió bevándorló érkezett volna.”
Magyarország 2015 augusztusának végére megszállás alá került. Az ország egyik legfontosabb közútján több ezres, tán tízezres tömeg „menetelt” (különös módon a mindenhol menetelőket vizionálók erre nem kapták fel a fejüket), akadozott a pályaudvarok forgalma, fenyegető, azonosítatlan és azonosíthatatlan, 90 százalékban fiatal férfiakból álló tömeg hált a fővárosban számos közparkban és közterületen, napról napra növelve az általuk elfoglalt területet. És csak jöttek, csak jöttek.
S egy ilyen, kiélezett helyzetben nyilatkozta el magát a német kancellár 2015. szeptember 5-én, miszerint „a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja".
Csodával határos módon a sokkoló helyzetet hihetetlen gyorsasággal, szinte napok alatt képes volt kezelni az akkori kormányzat a gyanús sokaság Nyugat felé történő kiengedésével s a déli határok gyors, hatékony lezárásával.
Hat éve ennek; hat esztendeje okád ránk, népünkre és országunkra a tüzet és kénkövet a liberális-baloldali mainstream.
Ilyeneket, hogy „a magyarok a legelutasítóbbak a bevándorlókkal szemben az egész kontinensen. Noha ebben eddig még nem sok meglepetés van, az ördög ezúttal is a részletekben rejlik. Miközben a magyarok fele gondolja, hogy nincs az az érv, ami alapján szívesen látna az országban egy bevándorlót, a következő legelutasítóbb európai országban, Észtországban a megkérdezetteknek még a 30 százaléka sem ennyire ellenséges”. Ezt a blődséget, a manipuláció és a hungarofóbia e kitűnő egyvelegét a Messing Vera és Ságvári Bence szociológusoknak sikerült összegyúrniuk a Friedrich Ebert Stiftung (FES) német politikai társadalomkutató alapítvány megrendelésére készített tanulmányukban.
De láthattunk olyan angol, francia, német, de talán szuahéli nyelven készült összeállításokat is, tömegével, melyek már eleve abból a téves és sértő prekoncepcióból indultak ki, hogy a magyarok xenofóbok, mint ez a két alábbi videó:
A magyarok, akik százezer lengyel menekülését tették lehetővé, saját fizikai létüket és országuk biztonságát gondolkodás nélkül kockára téve, 1939 őszén-telén, azután, hogy Hitler hadait követően Sztálin is megtámadta a két rablóhatalom között már eleve felosztott Lengyelországot. A magyarok, akik – a világon egyedülálló módon – egy egész falut építettek fel a semmiből a görög menekülteknek. Amire persze mondhatjuk, s így is volt, hogy ez a kommunista diktatúra parancsára történt – csakhogy azóta több modell-, módszer- és rendszerváltás is történt, ám az itt élő, nagyobb lélekszámú, a miénktől erősen eltérő kultúrájú görög közösség az eltelt jóval több mint fél évszázad alatt soha nem találkozott az elutasítás, a xenofóbia legkisebb jelével sem – úgy, hogy a baloldaliságukról híres görög migránsok előszeretettel álltak be börtönőrnek 1956 után. A magyaroknak volt elég bajuk, nem foglalkoztak ezzel. Így aztán nyugodtan, háborítatlanul éldegélhetnek a görög menekültek a mai napig az „idegengyűlölő” magyarok hazájában, annak kellős közepén. Ezek a magyarok, a tanulatlan/manipulált ember szerint: idegengyűlölők.
És akkor most, mintegy zárójelben, fél évtized után, egy fél mondatban Mutti, akinek már minden mindegy, mert már távozik, hát utána a vízözön – Mutti kijelenti, hogy „hiba volt”. Lazán, mint Antoine de Boulay gróf Henri de Bourbon–Condé kivégzése után, mint Hruscsov közel százmillió ember meggyilkolása után, vagy inkább közben, kellős közepén, még az általa elrendelt 1956-os magyarirtás előtt (akkor is a magyarok voltak útban). „Hiba” volt.
Hogy is mondta Hruscsov az 1956. február 14-én megnyílt XX. kongresszuson elmondott, 1990-ig teljes egészében nyilvánosságra nem hozott beszédében?
"Aki fél a hibák és fogyatékosságok beismerésétől, az nem forradalmár. Semmi okunk hiányosságaink elkendőzésére, hiszen fő irányvonalunk helyes, a kommunista építés ügye jól halad előre, és diadalmaskodni fog, fogyatékosság pedig annál kevesebb lesz, minél nagyobb lendülettel indulnak ellenük harcba a tömegek."
Csak őszintén, Mutti. Most már az is lehetsz.
