A magyarok elsöprő többsége elutasítja az LMBTQ-ideológiát

 

Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása szerint még emelkedett is azoknak az aránya, akik kiállnak a természetes nemek teremtettsége mellett – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.


A megkérdezettek jóval több mint kétharmada, 71 százaléka szerint az, hogy valaki nő vagy férfi, az az ember veleszületett tulajdonsága. Ez az arány négy hónappal ezelőtt 69 százalék volt.


Arra voltunk kíváncsiak, hogy teret nyert-e az a gender-ideológia, amely tőlünk nyugatra már nemhogy teret nyert, hanem alapvetően befolyásolja a politika, a társadalom és a gazdaság gondolkodását is – mondta Tóth Erik, az Alapjogokért Központ elemzője.

Az Alapjogokért Központ áprilisban is készített egy ilyen kutatást, amelyben ugyanazt a három kérdést tették fel a kutatásban résztvevőknek, mint a mostaninál.

A kérdések között szerepelt, hogy a férfi és a nő mellett vannak-e további nemek is. Erre válaszolva áprilisban a megkérdezettek 66 százaléka mondta azt, hogy szerinte csak nő, és csak férfi nemek léteznek, míg augusztusban 68 százalékuk mondta ugyanezt. Ezzel párhuzamosan pedig csökkent azoknak az aránya, akik el tudják képzelni azt, hogy létezhetnek további nemek is.

Mindezekből az adatokból egyetlenegy dolgot érdemes megjegyezni, mégpedig azt, hogy a gender-ideológia alapvetéseit a magyar társadalom nagyon kis része fogadja csak el

– mondta az elemző.

A túlnyomó többség, azaz most már a megkérdezettek több mint  kétharmada elutasítja a gender-ideológia alapvető állításait, magyarán azt, hogy a biológiai nemeket, a férfi és a női kategóriákat, a teremtett nemeket felül lehetne írni” – tette hozzá.

A kutatás része volt egy, a gyermekvédelemről szóló kérdés is, amely így szólt: „Meg kellene engedni, hogy szülői engedély nélkül kiskorú gyermekeken nemátalakító műtétet végezhessenek?”

Az elemző megítélése szerint ez egy rendkívül fontos kérdés, ugyanis itt az a lényeg, hogy

amikor az embereknek betekintést engedünk a gender-ideológia legmélyebb bugyraiba, akkor szemmel látható, hogy ennek az elképzelésnek Magyarországon óriási elutasítása”.

Már áprilisban is egy meglehetősen masszív többség, 86 százalék azt közölte, nem lehet azt megengedni, hogy szülői engedély nélkül kiskorú gyermekeken nemi átalakító műtéteket végezhessenek, ez az arány pedig augusztusra 90 százalékra nőtt.

Ez adat azt mutatja, egyrészről nem pártpolitikai kérdés Magyarországon, hogy a gyermekeket ilyen szempontból védelem illeti-e meg vagy sem, másrészről pedig azt is jelzi, hogy nemzeti egyetértés alakult ki a magyarok között – mondta Tóth Erik.

A címlapfotó illusztráció.