Fekete-Győr András beengedné az óvodákba a transzneműeket

 

Egy rádióinterjúban bírálta a gyermekvédelmi törvényt Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki kérdésre válaszolva elmondta, támogatná, hogy transznemű emberek tartsanak felvilágosító órákat az óvodásoknak és az iskolásoknak – számolt be a Magyar Nemzet.

Az ellenzéki politikus a Hit Rádió Gyújtópont című műsorának adott interjúban elmondta, hogy az iskolának minél több dolgot kell megmutatnia a felnőttkorból a gyermekeknek.

A Momentum elnöke homofóbnak nevezve a gyermekvédelmi törvény minden olyan elemét, amely „gátolja a felvilágosítást a szexuális különbségek kapcsán.”


Fekete-Győr nem tudott világos választ adni arra, hogy meghagynák-e a pedofíliaellenes törvény azon részét, amely általánosságban – tehát az LMBTQ-közösséget hátrányosan nem érintve – tiltja a szexualitás öncélú ábrázolását a gyermekeknek szóló reklámokban – számolt be a napilap.

A Magyar Nemzet felidézte, hogy az LMBTQ-lobbi érzékenyítő tevékenységével a tengerentúlon már elérte, hogy akár óvodákban is rendszeresen szervezzenek felvilágosító műsorokat az LMBTQ szubkultúra képviselői.