×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Lőrincz Viktor visszavágott a riói bronzmérkőzésért

 

Lőrincz Viktor megnyerte első mérkőzését a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában, így negyeddöntőbe jutott a tokiói olimpia keddi napján, míg a 62 kilós Sastin Marianna kikapott a 16 között.

A BHSE 31 éves Európa-bajnoka egy könnyed siker után azzal a Denis Kudlával nézett farkaszszemet, akitől öt éve a riói játékok bronzmérkőzésen botrányos körülmények között kapott ki, a bírók ugyanis riválisát erőteljesen segítették.

Ezúttal viszont Lőrincz Viktor – akinek bátyja, Tamás hétfőn döntőig menetelt egy súlycsoporttal lejjebb – diadalmaskodott szoros meccsen: 1-1-gyel, később szerzett ponttal verte a német ellenfelét.

Az első menet egyenlő erők küzdelmét hozta, de intéssel a magyart küldték le elsőként a szőnyegre (0-1), viszont Kudla megmozdítani sem tudta. A második három percben visszaintették a németet (1-1), aki viszont azonnal kiszabadult Lőrincz szorításából, így állásból folytatták a küzdelmet. Annak ellenére, hogy a döntetlen Lőrincz számára volt kedvező, mégis ő bizonyult aktívabbnak, folyamatosan ment előre, ezt pedig azzal díjazta a mérkőzésvezető, hogy a Kudlát másodszor is parterhelyzetbe küldte, így a világbajnoki ezüst- és bronzérmes németnek esélye sem volt pontot csinálni a hátralévő időben.

Pont az volt a mérkőzés kulcsa, hogy csak egy picit legyek jobb, ne akarjam nagyon elverni, azaz ne vigyenek el az érzelmek az öt évvel ezelőtt történtek miatt. Csak a saját feladatomra koncentráltam.

Az meglepett, hogy a második menetben sem ugrott nekem” – értékelt az MTI-nek Lőrincz Viktor, aki örült annak, hogy a fináléba kerülésért az egyiptomi Mohamed Metwally lesz az ellenfele, mert bár szerinte nagyon jó birkózó, de a kondíciója nem az igazi a tatai felkészülésen látottak alapján.

Az első helyen kiemelt magyar klasszis a közép-európai idő szerint 11.15-kor kezdődő programban lép szőnyegre a négy között.


A BHSE 31 éves Európa-bajnoka az Ázsia-bajnokságon háromszor ezüstérmes Atabek Aziszbekovval csapott össze. Az első menetben Lőrinczet intették (0-1), de kirgiz riválisa nem tudott akciót csinálni, ráadásul eredménytelenül kért videózást, így 1-1 állt az eredményjelzőn a szünetben. A folytatásban a visszaintés után (2-1) Lőrincz, akinek bátyja, Tamás hétfőn döntőig menetelt egy súlycsoporttal lejjebb, két pörgetéssel (6-1) eldöntötte az összecsapást.

Az ötkarikás játékokon szereplő egyetlen magyar női birkózó, Sastin viszont kikapott a romániai Incze Krisztától. A 38 éves világbajnok a szünetben még vezetett 1-0-ra, aztán ellenfele egy-egy kitolással és mögékerüléssel 3-1-re a maga javára fordította a mérkőzést. Sastin akkor folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, ha Incze a fináléig menetel.

A délelőtti programban még a kötöttfogásúak 67 kilós súlycsoportjában Korpási Bálint lép szőnyegre.

Mekkora akció volt ez! Krumplizsákként csattant a szőnyegen Szőke Alex ellenfele – VIDEÓ!

Lőrincz Tamás élete utolsó mérkőzésén a családjáért és az aranyért küzd a döntőben, a szívünk pedig vele dobban az olimpián!