Két arany-, két ezüst- és egy bronzérem a keddi magyar termés a tokiói olimpián: a kajakos Kopasz Bálint és a birkózó Lőrincz Tamás első, a finndingis Berecz Zsombor, valamint a kajakos Varga Ádám a második helyen végzett, míg a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kajakkettes harmadikként zárt a japán fővárosban.
A képet nagyobb méretben ide kattintva tekintheti meg.
Parádés verseny után Kopasz Bálint az első, Varga Ádám pedig a második helyen végzett kajak egyes 1000 méteren. Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek a győzelemnek Hesz Mihály révén.
A női K–2 500 méteren a Kozák Danuta–Bodonyi Dóra-duó bronzérmet nyert, a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba. Női K–1 200 méteren Lucz Dóra a 6., Kárász Anna pedig a 16., míg férfi C–2 1000 méteren az Adolf Balázs és Fejes Dániel összesítésben a 11. lett, miután a B döntőben a 3. helyen végzett.
Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában, miután a döntőben 2-1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot. A BHSE 34 éves versenyzője sikerével megkoronázta pályafutását, mert egy világ- és négy Európa-bajnoki cím után a pályafutásából hiányzó ötkarikás aranyérmet is begyűjtötte.
Kilenc éve a londoni játékokon – még 66 kilósként – második lett. Győzelmével nemcsak teljessé tette medálgyűjteményét, hanem a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza.
Bátyja, Tamás után Lőrincz Viktor is döntőbe jutott a tokiói olimpia birkózóversenyén, mivel 9-2-re legyőzte Mohamed Metwallyt a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájának elődöntőjében.
A fiatalabbik fivér egy-egy könnyed és nehéz győzelem után, a négy között 0-2-ről fordítva 9-2-re verte a kétszeres Afrika-bajnok egyiptomi riválisát, így biztossá vált, hogy a testvérpár mindkét tagja dobogóra állhat a japán fővárosban. Ilyen korábban 2014-ben a világ- és 2017-ben az Európa-bajnokságon, illetve a 2019-es olimpiai kvalifikációs vb-n fordult elő velük. Olyanra viszont még nem volt példa, hogy ugyanazon a világversenyen mindketten a legfényesebb medált kaparintsák meg.
Finndingiben, izgalmas éremfutam végén Berecz Zsombor ezüstérmes lett a brit Giles Scott mögött. Berecz ugyan megnyerte a futamot, Scott azonban bejött negyediknek, ami számára címvédést jelentett. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek, Szabolcs és Zsolt szerezték az 1980-as moszkvai játékokon, amikor a harmadik helyen végeztek repülőhollandiban.
A női vízilabda-válogatott 14-11-re nyert a hollandok elleni negyeddöntőben, és csütörtökön a spanyolokkal találkozik a négy között.
A 97 kilós Szőke Alex a bronzéremért szállt harcba a lengyel Tadeusz Michalikkal, akitől kikapott, és ötödikként zárt. Birkózásban szerdán is lesz magyar érmes, mert a kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában Lőrincz Viktor bejutott a döntőbe. A női 62 kilogrammban szerepelt Sastin Marianna és a kötöttfogásúak 67 kilós súlycsoportjában érdekelt Korpási Bálint is kiesett, miután mindketten már az első mérkőzésükön vereséget szenvedtek, legyőzőik pedig nem jutottak a fináléba.
Az atléták közül 1500 méteren Szögi István előfutamában a 12. helyen ért célba, így nem jutott tovább az elődöntőbe, a gerelyhajító Szilágyi Réka 25. lett, míg 110 méter gáton Szűcs Valdó bejutott az elődöntőbe.
A magyarok az éremtáblázaton a keddi versenynapot követően négy arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel állnak.