×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Remek kezdés után több kajakosunk máris bejutott a középfutamba

 

Lucz Dóra és Kárász Anna is bejutott a keddi középfutamba a kajak egyes 200 méter hétfői előfutamából a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén. Kopasz Bálint pedig az első helyen ért célba a kajak egyes 1000 méter hétfői második előfutamában, így kihagyva a reményfutamot rögtön a keddi középdöntőbe jutott a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén.

Az ötkarikás lebonyolítás szerint az első pályáról nem lehet egyből a döntőbe kvalifikálni, az első, illetve második hellyel azonban megspórolható az úgynevezett reményfutam.

Lucz Dóra egy futamgyőzelemmel mutatkozott be


A magyarok közül az UTE 26 éves, háromszoros Európa-bajnok sportolója, Lucz szállt vízre elsőként a Sea Forest kajak-kenu pályán és egy futamgyőzelemmel mutatkozott be, azaz neki a hétfői program második szakaszában már nem kell versenyeznie.

Úgy érzem, hogy ez egy jó első pálya volt. Tudtam, hogy szoros lesz, számítottam, rá, hogy Marta (Walczykiewicz) és Linnea (Stensils) is gyorsak lesznek, és nagyon örülök, hogy sikerült egyből kvalifikálnom magam a holnapi középfutamba. Szoros volt a befutó, de bíztam benne, hogy elöl vagyok” – nyilatkozott Lucz Dóra.

Kárász Anna másodikként ért célba

Rögtön a következő futamban a szegediek négyszeres világbajnokáért, Kárászért lehetett szorítani, aki tisztán másodikként ért célba a spanyolok klasszisa, Teresa Portela mögött, így ő is kihagyhatja a reményfutamot.


A K-1 200 méter középfutamát és döntőjét kedden rendezik.

Kopasz Bálint fölényes sikert aratott

Kopasz Bálintnak, a győriek 24 éves kajakosának – aki a szám világ- és Európa-bajnoki címvédője – öt riválisa volt az első pályáján, s közülük csak az öt éve, Rio de Janeiróban harmadik orosz Roman Anoskin tűnt komolyabb ellenfélnek, de végül Kopasz rendkívül magabiztos evezéssel fölényes sikert aratott.


Jó pálya volt, élveztem, dinamikusan tudtam menni, szerintem az időjárás is megfelelő. A középfutam már izgalmasabb lesz. Nem voltak túl erős ellenfeleim, így könnyedén meg tudtam nyerni a futamot. Holnap szerintem nekem kedvezni fog, hogy két óra különbséggel rendezik a középfutamot és a döntőt” – értékelt Kopasz Bálint.

A Kozák, Bodonyi és a Csipes, Medveczky duó is győzelemmel kezdett


Az ötszörös ötkarikás bajnok Kozák mindhárom 500-as számban címvédőként szerepel a japán fővárosban, öt éve, Rióban Szabó Gabriellával nyert aranyérmet párosban. A szolnoki Bodonyival tavasszal ült össze és egy Európa-bajnoki címmel mutatkozott be.

A hétfői előfutamban esélyeshez méltón debütáltak az előfutamban, a győzelmüket senki és semmi nem veszélyeztette.

Velük ellentétben a szám másik magyar indulója, a Csipes Tamara,–Medveczky-Erika duó már évek óta együtt evez, és szintén a favoritok közé tartozik Tokióban. A rutinos honvédos duó első pályáján a fehéroroszok párosával, Hudzenkával és Litvincsukkal harcolt, s végül Kozákékhoz hasonlóan elsőként haladt át a célvonalon.


A futamokból az első két helyezett jutott tovább a középfutamba, amelyre a döntőhöz hasonlóan kedden kerül sor.


A reményfutam sem sikerült az Adolf–Fejes-duónak

Az Adolf Balázs, Fejes Dániel a negyedik helyen végzett reményfutamában kenu kettes 1000 méteren, így kedden a B döntőben fejezi be szereplését a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén.

Az ötkarikás újonc fiatal magyar kettős, amely a nemzetközi mezőnyben szinte egyedüliként azonos oldalon, a jobbon evez, az előfutam hetedik helye után a folytatásban sem tudott beleszólni a továbbjutó pozíciók sorsába – az öt hajó közül három került tovább a középfutamba –, s bár a versenyt feladó oroszokat végül megelőzte, a negyedik hellyel elvesztette az esélyét az A döntős szereplésre.

Az olimpián nyolc egység szállhat vízre a fináléban, így Adolfék a legjobb esetben a kilencedik helyet szerezhetik meg a 14 hajós mezőnyben.

Az volt a taktikánk, hogy az előfutamban felmérjük az erőviszonyokat, és ha nincs rá mód, hogy egyből továbbjussunk, akkor lazábbra vesszük. De aztán nagyon erős volt a mezőny a reményfutamban is. Mi kiadtunk magunkból mindent, ahogy az edzéseken és az eddigi közös versenyeinken is, ez most ennyire volt elég” – értékelt az MTI-nek Adolf Balázs, az Óbudai Ganz 21 éves kenusa.

A középfutamot és az A és B döntőt ebben a számban is kedden rendezik.

A címlapfotón: Lucz Dóra (Fotó: MTI/Kovács Tamás)