×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Péni 10., Pekler 18. összetett puskában

 

Péni István a tizedik, Pekler Zalán pedig a 18. helyen végzett a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában hétfőn a tokiói olimpia sportlövőversenyeinek zárónapján.

A viadal előtt mindkét magyar jó szereplésében lehetett bízni, Péni világranglista-vezetőként kezdte a versenyt, míg Peklernek ez az erősebbik száma, melyben többször bizonyította már, hogy a nemzetközi elithez hasonló eredményekre képes.

A 120 lövés első harmadában térdelő helyzetből lőttek a versenyzők, s ebben Pekler Zalán 393, Péni István pedig 391 körrel kezdett. Eredményeik nem voltak kiemelkedőek, de helyzetük nem volt reménytelen. A fekvőben Péni volt élesebb, csupán három kilencest vétett, így 788 körrel állt az álló előtt, csakúgy mint a 395 kört elérő Pekler.

Mindez azt jelentette, hogy egy erős álló lövészettel volt esélyük az előrelépésre, s a döntő kivívására, az igazán jó sorozatok azonban elmaradtak tőlük. A komáromi Peklernek különösen sok kilences csúszott be, de Péni is szokatlanul sokat hibázott, nyolcast is lőtt, így mindketten lemaradtak a fináléról.

A légpuskában ötödik, a 10 méteres vegyescsapat számban Mészáros Eszterrel hetedik Péni 1173 körrel a tizedik helyen fejezte be a viadalt, három körrel lemaradva a döntőről. A légben csupán 39. helyen zárt Pekler 1169 körrel a 18. helyet szerezte meg.

A magyar sportlövők így Péni légpuskás eredménye révén egy pontszerző hellyel zárták a játékokat.

Köregységben és helyezésben is többet, jobbat szerettem volna lőni. A helyzet nem volt egyszerű, mert nagyon meleg volt, de a körülmények mindenkinek ugyanazok voltak, úgyhogy ezzel nem szabad foglalkozni” – nyilatkozta Péni az MTI-nek. Hozzátette, megpróbálta a lehető legtöbbet kihozni magából, az álló lövészete a mostaninál általában jobban szokott sikerülni, ezúttal azonban nem úgy ment, már az edzéseken sem.

Igazából amióta volt a hosszabb kihagyásom tavasszal, azóta nem nagyon volt időm ezt rendesen összerakni” – mondta Péni, hangsúlyozva, hogy a felkészülését nagy mértékben megzavarta a vele szemben – Sidi Péter által – elkövetett szabotázs, melyből doppingügy, illetve egy hónapos kényszerszünet is lett. „Lendületben voltam tavasszal, és ebben a lendületben megtörtek, de sajnos ilyen körülmények között kellett helyt állni. Fel voltunk készülve arra, hogy ez az időszak nem lesz egyszerű, évek óta tudtuk, hogy valamivel úgyis meg lesz nehezítve az én felkészülésem. Azt mondhatom, hogy a végletekig meg lett nehezítve” – fogalmazott a 24 éves lövő.

Kiemelte, a légpuskában elért ötödik helyével elégedett, miután soha nem lőtt még ilyen jó eredményt a döntős mezőny, mint most. A Mészárossal közösen elért hetedik pozíciót jónak tartja, és úgy véli, abban a számban később még erősebbek lesznek, míg a 10. helyezését tisztes helytállásnak nevezte.