Köszönjük, Laci! – Hajnalban elbúcsúzott a medencétől a magyar úszósport egyik legnagyobb egyénisége

 

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, száztizenkétszeres alkalommal magyar bajnok úszó utoljára száll versenybe a tokiói olimpián. A felsorolt érdemei mellett Cseh László számtalanszor bizonyította, kiváló példakép a felnövekvő generáció számára.

 

A 35 éves Cseh László – aki 200 méter vegyesen Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt – a nyolcadik idővel lépett tovább a tokiói olimpián a 200 méteres vegyesúszás pénteki döntőjébe, és elmondása szerint ezzel fél nappal kitolódott a karrierje vége. Cikkünk még az úszófenomén utolsó futama előtt született.


„Most vagyok a legfelszabadultabb, mindenféle teher nélkül megyek neki a döntőnek. Az biztos, hogy az utolsó úszásom során én minden tőlem telhetőt megteszek”

– mondta a sportoló a verseny előtti napon.

A képre kattintva galéria nyílik meg, ahol megtekintheti a fantasztikus sportoló életének főbb állomásait!

Már az előfutam után is örültem, most még jobban. Ilyen erős mezőnyben szép eredmény ez. A mostani, ötödik olimpiámon vagyok a legfelszabadultabb, mert nincs rajtam teher és nyomás. Elfogadtam, milyen életszakaszban járok. Azért, hogy ne legyek teljesen elégedett, az idő lehetne jobb” – mondta Cseh, aki kisebb lábsérüléssel is bajlódik, amely mellen zavarja, de megjegyezte, ezúttal nem érzett fájdalmat.

A tokiói olimpián a döntőbe jutás azt jelenti, hogy pénteken zárja le kiemelkedő karrierjét, melyet többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez. A 200 méter vegyes fináléját pénteken – közép-európai idő szerint – 4.16-kor rendezik.

A Budapesten született sportoló, aki négy és fél éves korában tanult meg úszni, a Vörösmarty-gimnázium sportosztályában érettségizett, majd a Műszaki Egyetemen szerzett műszaki menedzser diplomát. Korábban felmerült, hogy esetleg Amerikában folytatja tanulmányait, de végül maradt Magyarországon.

Már fiatal korában egészségügyi nehézségek vetettek árnyékot későbbi karrierjére, ugyanis 11 éves korában asztmával diagnosztizálták. Az akkori vizsgálatok megállapították,

hogy tüdővolumene jóval kisebb versenytársainál, emiatt számára még nehezebb az úszás.

Ez a kondíció nem sokáig vetette vissza az úszásban, ugyanis 2002-ben megszületett az első nemzetközi sikere is, a riesai rövidpályás Európa-bajnokságon bronzérmes lett 400 méter vegyesúszásban. Innentől kezdve folyamatosan jó eredményeket ért el, szinte nem volt olyan nemzetközi verseny, ahonnan ne éremmel érkezett volna haza.

A hirado.hu infografikán mutatja be Cseh László fantasztikus pályafutását

A képre vagy ide kattintva nagyobb méretben is megtekintheti az infografikát (forrás: hirado.hu)

Köztudott volt róla, hogy közvetlenül a versenyek előtt kopaszra borotválta a fejét, és így állt rajthoz. Fő száma korábban a hátúszás és a vegyesúszás volt, később a hátúszás helyett inkább pillangóúszásban indult el a versenyeken.

A 2004-es athéni olimpián a legfőbb éremesélyesek között volt, azonban az ötkarikás játékokat megelőző edzőtáborban egy rossz lépést követően eltörte a lábfejét. Ennek ellenére, állapotához képest így is kitűnő eredményeket ért el a görög fővárosban tartott világversenyen. Sérülése ellenére egy bronzéremmel, illetve 4., 6. és 7. helyezéssel fejezte be a versenyeket.

Érmek szempontjából a legsikeresebb olimpiája azonban a 2008-as pekingi olimpia volt.

A 200 méteres és a 400 méteres vegyesúszásban, valamint  a 200 méteres pillangóúszásban is olimpiai ezüstérmet szerzett.

A 2016-os riói olimpián hármas holtversenyben szerzett ezüstérmet 100 méteres pillangóúszásban, egyik legnagyobb riválisával Michael Phelpsszel, valamint a dél-afrikai származású Chad le Closszal együtt.

Fantasztikus karrier az övé, egy igazi sportember, aki számtalanszor bizonyította, kiváló példakép a felnövekvő generáció számára.

Köszönjük Laci!