Nemcsak a fizikai, de a mentális terhelés is óriási az olimpikonokon

 

Eleinte combizomhúzódással magyarázták az amerikai női tornászválogatott legeredményesebb tagjának, Simone Bilesnak a visszalépését a keddi csapatversenytől. Később kiderült, hogy a miatt hagyta ott az ötkarikás játékokat.

Simone Biles minden idők legsikeresebb amerikai tornásza, aki nem kevesebb, mint négy arany- és egy bronzérmet zsebelt be a 2016-os riói olimpián.

A 24 éves versenyző az első szeren félbehagyta a versenyt – korábban úgy tűnt, hogy sérülést szenvedett, később kiderült, mentális egészségének megőrzése érdekében lépett vissza.

„Azután a teljesítmény után, amit nyújtottam, nem akartam továbbmenni. A testem nem sérült meg, csak kicsit a büszkeségem” – mondta a viadal után az olimpia egyik legnagyobb sztárja.

A négyszeres olimpiai és 19-szeres világbajnok sportoló az ötkarikás játékok további részével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy csütörtökig, a női egyéni összetett döntőig meglátja, mi történik, egyelőre csak egy nappal gondolkodik előre.

„A mentális egészségemre kell koncentrálnom, mert ez minden sportágban egyre fontosabb. Meg kell magunkat védeni, ahelyett, hogy kimennénk, és azt tennénk, amit a világ elvár tőlünk. Már nem bízom annyira magamban” – tette hozzá Biles.

Kiemelte, jó néhány napig mindenki róla beszélt, emiatt hatalmas súly nehezedik a vállára.

„A nap végén mi is csak emberek vagyunk, nem sportolók. Van, amikor vissza kell lépned egyet. Nem akartam semmi hülyeséget csinálni. Ez az olimpia a világ legnagyobb sporteseménye, amelyen, ha nem száz vagy százhúsz százalékot teljesítesz, megsérülhetsz” – nyilatkozta a 24 éves amerikai tornász, akit az egyébként rosszul sikerült, 13.766 pontra értékelt ugrása után a csapatorvos kísért be az öltözőbe, és a folytatásban csak kívülről szurkolt társainak.

Az olimpikonok rendkívüli terhelésnek vannak kitéve nem csupán fizikai értelemben, de pszichésen is. A koronavírus-járvány csak rátett erre az állapotra egy lapáttal, amikor egy évvel el kellett halasztani a tokiói játékokat, és a profi sportolók felfokozott lelki és érzelmi állapotát ez jelentősen befolyásolta. A közönség hiánya és a szeretteiktől való távollét további stresszfaktort jelent még a legprofibb sportolónak is.

Egy 2020 októberében közzétett tanulmány már foglalkozott a profi sportolók mentális egészségével, különösen azzal, hogy a világjárvány és az olimpia elhalasztása mennyire befolyásolta az állapotukat. A lezárások előtt mindössze 3,9 százalékuk érzett depressziót, addig március és augusztus között 22,5 százalékra nőtt ez az arány.