Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét, és a triplázással sporttörténelmi tettet hajtott végre.
A kétszeres címvédő Szilágyi Áron a döntőben megvédte olimpiai bajnoki címét. A döntőben a Vasas vívója remek, összeszedett vívással, leiskolázta olasz ellenfelét Luigi Samelét. Szilágyi végig magabiztosan vezetett és irányított és 15-7-re nyert. Ezzel megvan a magyar olimpiai csapat első aranyérme Tokióban.
Három nullás vezetés után a pihenéskor 8-5-re vezetett Szilágyi, majd asszó második részét is simán hozta 7-2 arányban.
Szilágyi Áron történelmet írt: egymás után harmadszor lett aranyérmes, ami ebben a versenyszámban korábban még senkinek sem sikerült.
Rajta kívül eddig négy nagyszerű elődjének - Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak - sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás még senkinek nem jött össze.
Szilágyi a venezuelai José Quintero és az iráni Mojtaba Abedini 15-7-es legyőzésével kezdett szombaton, majd a negyeddöntőben az ugyancsak iráni Ali Pakdamant verte 15-6-ra, a legjobb négy között pedig a georgiai Sandro Bazadzét nagy küzdelemben, 15-13-ra. Samele a kínai Hszü elleni 15-12-es siker után az iráni Rahbarit 15-7-re, honfitársát, Berrét pedig 15-10-verte.
Az elődöntőben a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen 6-12-ről fordított 15-12-re. Az olasz csapat tagjaként olimpiai bronzérmes és többszörös világbajnoki ezüstérmes volt, egyéniben azonban eddig nem volt kiemelkedő eredménye.
A nap utolsó mérkőzését a világranglistán negyedik Szilágyi kezdte jobban, pillanatok alatt 3-0-ra elhúzott, s bár a rivális ekkor szépített, a magyar vívó könnyedén adta az újabb tusokat, és 7-1-es vezetésre tett szert. Samele ekkor feléledt, sikerült 7-5-re szépítenie, de a pihenő előtti utolsó találat ismét Szilágyié volt (8-5).
A szünet után újabb egylámpás magyar találatok következtek, miközben a lelátóról felváltva harsant fel a „Gyerünk, Áron!" és a „Forza, Luigi!" biztatás. Az olasz 12-5-nél aztán megpróbált ismét bravúrt bemutatni, de ezúttal csak két találatra futotta az erejéből, egyenlíteni és fordítani nem tudott.
Szilágyi a győztes tus bevitele után diadalittasan emelte magasba a karját, és előbb összeölelkezett edzőjével, Decsi Andrással, majd egy magyar zászlót a feje fölé emelve ünnepelt, miközben a maroknyi magyar tábor éltette.
A 31 éves, immár háromszoros olimpiai bajnok versenyző a magyar vívósport 38. ötkarikás aranyérmét, egyben a tokiói magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte.
Eredmények: a 32 között: Szilágyi Áron-José Quintero (venezuelai) 15-7, Max Hartung (német)-Decsi Tamás 15-8, Ali Pakdaman (iráni)-Szatmári András 15-12
a 16 között: Szilágyi-Mojtaba Abedini (iráni) 15-7
negyeddöntő: Szilágyi-Pakdaman 15-6, Sandro Bazadze (georgiai)-Oh Szang Uk (dél-koreai) 15-13,
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Kamil Ibragimov (orosz) 15-14, Luigi Samele (olasz)-Enrico Berré (olasz) 15-10
elődöntő: Szilágyi-Bazadze 15-13, Samele-Kim 15-12
bronzmérkőzés: Kim-Bazadze 15-11
döntő: Szilágyi-Samele 15-7
Szilágyi Áron az M4 riporterének így nyilatkozott: „Elképesztően boldog vagyok hogy összejött a harmadik arany. Teljességgel hihetetlen, kimondani sem merem. Elképesztő kilenc éven vagyunk túl. Nagyon hálás vagyok mindenkinek aki ebben segített, edzők, csapattagok a szövetségnek, családomnak és azoknak, akik ehhez hozzátettek.”
„Rengeteget dolgoztunk, hogy ez ne teher legyen, hanem előrevigyen, hogy vitorlámban ez legyen a szél” – válaszolta arra a kérdésre, hogyan készült kétszeres olimpiai bajnokként a címvédésre, amellyel egyben történelmet is írt, hiszen soha egyetlen férfi kardvívó sem nyert három egymást követő olimpián aranyérmet.