„A haza minden előtt” – Titkosszolgálati lehallgatások kontra polgári szabadságjogok az USA-ban

 

Az Amerika védelméről szóló törvény (Protect America Act of 2007) George W. Bush amerikai elnök második terminusának idején született, a külföldi hírszerzői tevékenység megfigyeléséről szóló 1978. évi törvény (FISA) fontos módosításaként. A jogszabályt Bush elnök 2007. augusztus 5-én írta alá, így ettől a naptól hatályos. A módosító törvény 105/A szakasza kivette az eredetiből a külföldi személyek kormányzati – hírszerzési – megfigyelésére vonatkozó részt, és helyette hírszerzési célpontként azokat határozta meg, „akikről ésszerűen feltételezhető”, hogy az Egyesült Államokon kívül vannak. Bár a törvényt számos kritika érte a lehallgatási és megfigyelési gyakorlat alkotmányellenesnek vélt engedélyezése miatt, a FISA 2008-as módosításáról szóló törvény – a FISA VII. címe alatt – az Amerika védelméről szóló törvény számos rendelkezését megerősítette.

Az USA-ban ezt megelőzően már több szövetségi törvény is engedélyezte a jogszerű célú lehallgatást. A bűncselekményekkel szembeni ellenőrzést és az utcák biztonságosságát taglaló 1968-as törvény (röviden Safe Streets Act) egy része a bűnügyi nyomozásokhoz kapcsolódó törvényes lehallgatásokra vonatkozott, míg a már említett törvény, a később a Patriot Act-tel módosított 1978-as FISA korábban is szabályozta a hírszerzési célú lehallgatásokat abban az esetben, ha a megfigyelt külföldi (nem amerikai) állampolgár vagy személy ügynökként dolgozik egy idegen állam megbízásából. Az Egyesült Államok szövetségi bíróságainak éves jelentései alapján pedig például az illegális kábítószerterjesztéssel kapcsolatosan „befogott” kommunikáció leggyakoribb formája a mobiltelefonos adat- és üzenetátviteli mód volt.

A Bush-kormányzat a törvény révén a megfigyelő tevékenység hatékonyságát kívánta javítani azáltal, hogy lehetővé tette az Egyesült Államokba beérkező vagy onnan kimenő üzenetek nyomon követését – olyan esetekben, amikor ezek nem egy adott amerikai személyt céloznak meg, és a megfigyelési program végig a kommunikáció külföldi „végére” irányul. Ez elvileg az amerikai telefonhívások, e-mailek és az internethasználat nem célzott rögzítését, lehallgatását is lehetővé teszi, igaz, a törvényalkotó próbált tekintettel lenni a vonatkozó alkotmányossági kritériumokra is.

A törvényt adatvédelmi okokból bíráló jogászok sokszor nem veszik figyelembe a hírszerző tevékenység valódi lényegét, vagyis azt, hogy az államot és a nemzetet célzó fenyegetések elhárításához dinamikus eszközhasználatot és gyakorlatot kell biztosítani a speciális szervek számára. Ebbe pedig beletartozhat az is, hogy a hatályos szabályozás nem mindig (és nem közvetlenül) mondja ki a konkrétan keresendő, vizsgálandó vagy lefoglalandó dolgokat. Az ilyen utasításokat akár szövetségi bíróság, akár kormányzati tisztviselő adja ki, a szabályozás és az eszerinti gyakorlat ettől még összhangban áll az Egyesült Államok alkotmányának negyedik kiegészítésével. Utóbbi a Bill of Rights (1791) részeként azt tiltja meg, hogy a hatóságok a polgárokat házkutatással, irataik vagy más személyes tulajdonuk átvizsgálásával vagy lefoglalásával indokolatlanul zaklassák. Ez már a szövetségi joggal való visszaélés lehetőségét jelenti – lényegében akármilyen hatóság, speciális szerv részéről –, de a 2007-es hírszerzési szabályozásnak az is jellemző sajátossága, hogy az Egyesült Államok eminens nemzeti érdekeinek érvényre juttatása és titkosszolgálati védelme felülírhat bizonyos alapvető jogokat, így például jogorvoslathoz való jogot is.

A jogszabály az úgynevezett „minimalizálási eljárások” révén igyekszik biztosítani a megfigyelt kommunikáció amerikai végének védelmét, és bár ezek az eljárások természetesen titkosak, a minimalizálás révén csak azt törekszenek begyűjteni, amire szükségük van, és ezzel a törvény alapján – a szabadságjogok tekintetében – jogvédelmet nyújt a hírszerzés. A szabályozás a nemzeti érdekek megkérdőjelezhetetlen elsőbbsége miatt nem követelheti meg a rögzített kommunikációk megsemmisítését, illetve azok titkosszolgálati felhasználását és terjesztését (a megszerzett információk kezelését) a titkos eszközökkel dolgozó jogalkalmazó hatáskörébe utalja. A norma 105/B szakaszának E–G alszakaszai írják le azt a végrehajtási mechanizmust, amely lehetővé teszi a szövetségi igazságügyi miniszter vagy a Nemzeti Hírszerzési Igazgató (DNI) számára kommunikációs társaságok irányításának átvételét annak érdekében, hogy azonnali hozzáférést biztosítsanak az adott társaság létesítményeihez. Ha azonban a vállalat elutasító magatartást tanúsít, az igazságügyi miniszter végső esetben megsemmisítheti a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság, a FISC határozatát is.

Az E alszakasz lehetővé teszi a szövetségi kormány számára, hogy közvetlenül igénybe vegye a távközlési létesítményeket, hogy közvetlen módon kaphasson meg információkat, amivel a törvény szigorú, ám hatékony eszközt ad a külföldi hírszerzői tevékenység megfigyeléséről szóló szabályozásban. A kormányzatot és a (nem ilyen rendkívüli esetekben) erős alkotmányos védelmet élvező magánkommunikációt elválasztó magánipar (a kommunikációs szolgálatók) miatti gátat feloldva, a szükséges segítség, információ és eszközök haladéktalan rendelkezésre bocsátása révén hozzáférést kellett, hogy biztosítson a törvény a szövetségi kormány részére a magánszemélyek kommunikációjához is (lehallgató tevékenység).

A Protect America Act alapvetően a hírszerzési tevékenység szabályozásának korszerűsítésére irányult, megalkotói – a 2001. szeptemberi New York-i terrortámadás nyomán – a 21. század új nemzetközi kihívásainak kívántak megfelelni. A törvénnyel biztosítani akarták a hírszerzés szakembereinek (és a kormányzatnak) azokat az eszközöket is, amelyekre szükségesek ahhoz, hogy az Amerikára veszélyes személyekről, csoportokról gyorsan és hatékonyan információkat gyűjthessenek, miközben az Egyesült Államok alkotmányában két évszázada biztosított polgári szabadságjogokra, illetve különösen a negyedik alkotmánykiegészítésre is tekintettel kellett lenniük. A washingtoni Képviselőházban, valamint a Szenátusban is kétoldalú támogatással tudták elfogadtatni az immár tizennégy esztendeje hatályos törvényt, amely tovább erősítette a FISA törvényben lefektetett eredeti szabályozást.

A címlapfotó illusztráció.