Félezer hajóval rajtol az 53. Kékszalag Nagydíj Balatonfüreden

 

Több mint ötszázan neveztek már az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely csütörtökön 9 órakor rajtol el Balatonfüredről – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) főtitkára a tókerülő versenyt megelőző szerdai balatonfüredi sajtótájékoztatón. A címvédő RSM csapata azt írta a start előtti napon a közösségi oldalán, hogy a betervezett munkát 100 százalékban elvégezték, a legénység és hajó egyaránt készen áll a regattára.

Az 52. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a kisebb hajókkal Balatonkenese közelében, 2020. július 30-án. (Fotó: MTI/Varga György)

Holczhauser András a sajtótájékoztatón elmondta: idén is a légvonalban 155 kilométeres táv várja a versenyzőket a tókerülő versenyen, melyen az egyes hajóosztályok legjobbjainak és a különdíjasoknak járó elismerésekkel együtt 56 különböző díjat adnak át.


A sportolók biztonsága érdekében a keszthelyi bója és a balatonfüredi befutó is hajózási zárlat alatt lesz, a vízen 55 mentőmotoros hajó felügyeli a versenyzőket, a parti eseményekre pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni – ismertette.

A meteorológiai előrejelzések szerint egy ciklon távolodásával várhatóan folyamatosan gyengül majd a szél, így ismét szélcsendes versenyre készülnek. Majd csak péntek hajnalban segítheti a mezőnyt a hűvösebb idő miatt kialakuló parti szél – tette hozzá.

A kísérőprogramok közül kiemelte az első magyar E-Sailing bajnokság fináléját a balatonfüredi Vitorlás téren, amelyet szerdán 17 órától rendeznek.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a vitorlázás ünnepének nevezte a Kékszalagot, melyen 1934-ben még csak 30 hajó állt rajthoz, manapság azonban 500 feletti a nevezők száma. Közülük azonban csak pár száz vitorlás indul az eredményekért, a többieket az olyan értékek kötik össze, mint a kitartás, víz és a természet szeretete, vagy a szolidaritás.

A sajtótájékoztatón a címvédő Vándor Róbert (RSM2) élete meghatározó élményének nevezte a tavalyi győzelmet. Elmondta: sok időt töltöttek azóta is vízen, és találtak még potenciált a hajójukban, melynek kedvezhet a gyenge szeles időjárás.

A 13-szoros győztes Litkey Farkas vezette PreVital legénységének egyik tagja, Perjés Bálint arról beszélt: már tavaly egy hosszabb árbócot építettek a hajóba, és az elmúlt hónapokban egyre jobban kitapasztalták ennek hatásait.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

A Kékszalag címvédő hajója, az RSM2 katamarán edzés közben, Vándor Róbert kormányzásával a Balatonon 2021 júliusában. (Fotó: RSM/Török Brigi)

„Az RSM csapata az idei évre célul kitűzött munkát 100 százalékban teljesítette, a hajó már most menetre készen áll a Hajógyári Kikötőben, így teljes nyugalommal tudunk a csütörtökön reggel 9.00-kor rajtoltó Kékszalagon elindulni”

– írták a címvédő RSM2 Sailing Team a Facebook-oldalán.

A csapat tagjai megegyezzenek a múlt évi győztes csapattal: a kormányosi teendőket Vándor Róbert látja el, a legénységet Kalocsai Zsolt, Fekete András, Bali István, Lange Péter és Margitics Botond alkotja.

A regattán az 1896-ban a balatonfüredi hajógyárban épített Kishamis 83 éves kormányosa, Hrehuss György műszaki csodának nevezte a vitorlást, amely 125 évvel készítése után is versenyképes saját hajóosztályában. A kormányos elmondta: az idei Kékszalag a 67. versenyszerű tókerülése lesz.

Címlapfotón: Az 52. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt előtt Balatonfüred közelében, 2020. július 30-án. (Fotó: MTI/Varga György)