Félmillió forintra büntették a norvég strandkézilabda csapatot, amiért „túlöltöztek”

 

Az Európai Strandkézilabda Bajnokságon 1500 euróra, azaz több mint félmillió forintra büntették a norvég csapatot, amiért a játékosok bikini alsó helyett rövidnadrágot viseltek a Spanyolország ellen játszott elődöntőn Bulgáriában.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) azt mondta, hogy a bírságot „nem megfelelő öltözködés” miatt szabták ki – írta a BBC. A Norvég Kézilabda Szövetség már korábban bejelentette, hogy kifizetik a bírságot, ha megbüntetik a játékosokat. Az EHF közleménye szerint a fegyelmi bizottság játékosonként 150 eurós (több mint 50 ezer forintos), összesen 1500 eurós (több mint 500 ezer forintos) pénzbüntetést szabott ki.

A közleményben az is szerepelt, hogy Norvégia rövidnadrágban játszott, amely nem felel meg a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) strandkézilabda játékszabályzatában meghatározott szabályoknak a sportolói egyenruhával kapcsolatban.

A bajnokság előtt Norvégia az európai szövetség engedélyét kérte, hogy játékosaik rövidnadrágban játszhassanak, de már akkor azt a választ kapták, hogy a szabályok megszegése pénzbüntetéssel jár.

A jelenlegi szabályok módosítására irányuló norvég indítványt a következő hónapokban fogják megvitatni. „Az EHF elkötelezett amellett, hogy ezt a témát tagjai érdekében előremozdítsa – ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a szabályok megváltoztatása csak az IHF szintjén történhet meg” – mondta Andrew Barringer, az EHF szóvivője.

A kérdést már évek óta vitatják a strandsportok körében, mivel egyes játékosok a bikinit megalázónak tartják, és nem tartják praktikusnak.

A norvégok azt kifogásolták, hogy a strandkézilabda mérkőzéseken csak tíz centiméternél nem szélesebb bikini alsó viselhető, és a rövid short viselésével hívták fel a figyelmet erre a szerintük kirekesztő szabályra – olvasható a mandineren. A skandináv szövetségek azt akarják elérni, írják, hogy a játékosok választhassanak, miben szeretnének játszani. Az intim gyanta pedig ne legyen a meccsre való felkészülés része.

A 27 éves Ditte Folden Vind, a strandkézilabda-válogatott korábbi tagja azt mondta, örömmel tölti el, hogy végre szó van a témáról, mert szerinte súlyosan idejétmúlt a gondolkodásmód. „Mindig is azt gondoltam, hogy ez súrolja a határokat. Semmi köze a sporthoz, hiszen nincs racionális magyarázat a szűk és apró ruhára, amely sokszor bevág, és olyan testrészeket mutat meg a kamerának, amelyeket nem szeretnél, hogy mások lássanak. Az ne legyen már a meccsre való felkészülés része, hogy gyantáztatunk és kiválasztjuk a megfelelő bugyit. Csak a találkozókra akarok koncentrálni. Persze, a csapatokban is szóba került ez néhányszor, de nagyrészt elfogadtuk, hogy ez a szabály” – nyilatkozta.

A bikini egyébként olyan fontos nemzetközi eseményeken kötelező csak, mint például a világbajnokság vagy az Európa-bajnokság, kisebb helyi viadalokon már sok helyen más szabályt hoztak. Az IHF azzal védekezik, hogy a ruha úgy lett kifejlesztve, hogy az a teljesítmény szempontjából legyen optimális.

Címlapfotó: Twitter