Rossi babonából nem írt Roberto Mancininek az olasz-angol döntő előtt

 

Interjút adott az M1-nek Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakember többek között elmondta, hogy szerinte mi döntheti el az Eb döntőt.


A magyar válogatott szövetségi kapitánya az M1-nek adott interjúban elmondta, hogy egy fináléban akár tizenegyespárbaj is dönthet majd a trófeáról. Rossi szerint Roberto Mancini együttesének ereje a csapategységben rejlik, ez pedig akár újabb Eb-címet is jelenthet számukra, amely 1968 után a második lenne Olaszországnak. Ugyanakkor hozzátette, hogy az olasz válogatott alaposan megszenvedhet az angolok ellen.

„A szívem azt mondatja velem, hogy Olaszország nyeri az Európa-bajnokságot, de ha kicsit észszerűbben gondolkozom, akkor szerintem az olaszok alaposan megszenvedhetnek az angol csapattal fizikai értelemben, még úgy is, hogy Anglia nem minden meccsén teljesített jól. De az biztos, hogy az angoloknak rengeteg játékosuk van, akik képesek eldönteni egy mérkőzést bármelyik pillanatban. (...) Elől rengeteg a variációs lehetőségük van, a védelmük pedig kifejezetten stabil, de emellett gyors is, szóval Olaszországnak nagyon nehéz dolga lesz” - mondta Rossi, aki nem akart tippelni, mert ha korábban tippelt, akkor mindig elvesztette a pénzét, de lát rá esélyt, hogy a döntő nem dől el a rendes játékidőben. Az olaszok bíznak a sikerben, mert a válogatott bebizonyította ezen az Eb-n hogy igazán jó csapat.

A magyar és az olasz szövetségi kapitányai korábban a Sampdoria játékosként egy csapatban játszottak, Marco Rossi elárulta, hogy a kontinenstorna előtt kapott üzenetet Mancinitől, de Rossi a magyar csapat kiesése óta már csak babonából sem ír neki.
„Hátha babonások, nehogy ezen múljon a győzelmük” - mondta.

Mint ismert, a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjében Magyarország szeptemberben Angliával játszik majd.

„Természetesen figyeljük az angolokat, mindent tudunk már róluk. Persze ez még nem lesz elég, hogy sikeresek legyünk ellenük” - mondta Rossi, aki azt mondta, hogy megpróbálják megtalálni az angolok kevés gyenge pontjának egyikét, hogy szoros mérkőzés legyen majd és a magyar csapat képes legyen megnehezíteni a dolgukat.

Rossi a döntőt a barátaival nézi és inkább szurkolóként próbál figyelni.

„Végső soron a futball a szurkolóké, és én is annak születtem és ha majd meghalok, akkor is szurkolóként halok majd meg. Közötte most épp szövetségi kapitány vagyok” - mondta.

Kövesse nálunk az Eb-döntőt!