Az olasz Leggo napilap kíváncsi volt Marco Rossi szövetségi kapitány véleményére a labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjével kapcsolatban. A magyar kapitány az angolok terhelhetőségére figyelmeztetett, és hangsúlyozta, ő mindenképpen Ciro Immobilét játszatná a középcsatár poszton. Rossi szerint a spanyolok ellen lecserélt aranycipős nagyon fontos alkatrésze az olasz válogatottnak.
„A 33 meccses veretlenségi sorozat önmagáért beszél, ezt csak nagyon kevés csapat képes elérni” – mondta a Leggónak adott interjújában Marco Rossi. Majd korábbi csapattársát, a Sampdoria egykori csatárát, az olasz válogatott kapitányát, Roberto Mancinit méltatta – írta a Magyar Nemzet.
„A sorozat Mancininek köszönhető, aki kiváló csapatot kovácsolt a squadra azzurrából, azonban még van hova fejlődnie az együttesnek, főként a fiataloknak, hiszen nekik több tapasztalatra van szükségük” – hangsúlyozta Rossi.
Az 56 éves tréner kitért az olasz válogatott Eb-döntős ellenfelére, Angliára, amelynek véleménye szerint legfőbb erőssége a nagy teherbírás.
(Fotó:MTI/EPA/Valda Kalnina)
„Fizikális felkészültségét tekintve rendkívül erős az angol válogatott. A dánok elleni elődöntőt leszámítva kiválóan osztotta be az energiáját a mérkőzéseken. Az angolok mindig képesek igazodni a rivális játékához, ugyanakkor Olaszország jól szervezett, a védekezésben és a támadásban is erős csapat. Akkor lehet esély a győzelemre, ha végig koncentrálnak a játékosok, mert az angol játékosoknak hatalmas a teherbírásuk” – mondta a magyar kapitány, majd csatárkérdésben is megnyilvánult:
„Ha választanom kellene, hogy Immobilét vagy Belottit nevezem a kezdőbe, akkor előbbit preferálnám, mivel mindig képes félretenni az önös érdekeit, hogy a csapatot szolgálja. Amikor a spanyolok elleni elődöntőben Mancini lecserélte, a csapat elvesztette a mélységét. Ennek megtartása a döntőben kulcskérdés lesz” – mondta Rossi.