Foci-Eb: garantált a libabőr a magyarok legszebb pillanataitól

 

Kitartás, erő és bravúros megoldások – a magyar válogatott meglepte a világot a ma véget érő labdarúgó-Eb-n. Most megmutatjuk a csapat legjobb pillanatait!

 

Vasárnap véget ér a tizenhatodik labdarúgó-Eb. Két izgalmas elődöntő után már csak a végső győztesért szurkolhatunk a döntőben, hamarosan kiderül, hogy Olaszország vagy Anglia nyeri-e a trófeát.

Bármi is lesz az eredmény, erre az Eb-re mindig emlékezni fogunk, ugyanis a magyar csapat a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik nagy meglepetése volt.

„Magyarország tartja a lépést a világbajnokkal: Ezt nem gondoltuk volna” – írta korábban német sportlap a Kicker. Kiemelték, Magyarország nem is kerülhetett volna nehezebb csoportba, hiszen Portugáliával (2016-ban Európa-bajnok), Franciaországgal (2018-ban világbajnok) és Németországgal (2014-ben világbajnok) kellett megküzdeniük a csoportmérkőzéseken. Hozzátették, a magyar válogatott teljesítménye a 2020-as Eb-n minden tiszteletet megérdemel, hiszen a franciák ellen hosszú 1-0-s vezetés után 1-1-es döntetlent értek el illetve, Németország ellen is sokáig 1-0-ra vezetettek, majd az első gólt követően néhány másodperccel visszavágtak 2-1-re. A közösségi oldalakon még a külföldi fociszurkolók is mémeket gyártottak a magyarok teljesítménye után.

Megmutatjuk a magyarok 5 legszebb pillanatát:

Fiola Attila gólja még mindig libabőrös pillanat. Még a franciák sem hitték el!

A sport az igazán nagy pillanatokról is szól, Fiola nyilatkozata pedig a mi szemünkbe is könnyeket csal. 

Látta mindenki, ugye? Ha nem újra és újra megnézhetik Szalai Ádám gyönyörű, tanítani való fejesgólját.

Tombol a lelátó, Rossi varázsló, a 22 éves Schäfer András bebólint! Egy korábbi szavazásunknál az olvasóink 33 százaléka szerint a magyar válogatott legemlékezetesebb pillanata volt ez a gól. 

A Himnusz alatt is csak együtt!