×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Az élő legenda, aki első magyarként többször is körbehajózta a Földet – 68 éves Fa Nándor

 

Ötször kerülte meg a Földet, ebből háromszor egyedül, hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó, az első magyar, aki egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja. Ma 68 éves Fa Nándor.

A székesfehérvári születésű és ma is ott élő Fa Nándor tizenévesen több sportot is űzött, testvérei birkóztak, így ő is kipróbálta magát a szőnyegen. Egy térdsérülés után kajak-kenura váltott, 1970-től a Köfém klubversenyzője volt, és bár a hajó és a víz iránt érzett szerelme megmaradt, inkább vitorlát bontott.

Fa Nándor a Szent Jupát nevű vitorlás hajó fedélzetén, amellyel Gál Józseffel együtt 1985. szeptember 26. és 1987. szeptember 12. között, 717 nap alatt megkerülték a Földet. (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az első magyarok, akik körbehajózták a Földet

Egy házibuliban ismerkedett meg Gál Józseffel, akinek csak annyit mondtak, hogy ha bármi balhé lesz, van itt egy izmos birkózó gyerek. Az egyébként cipész végzettségű Fa Nándor később együtt kajakozott Gállal, majd megfertőzte őt a vitorlázással, és 1979-ben megfogalmazódott bennük, hogy meg kellene kerülni egyszer a földet. 1980 és 1985 között együtt megépítették a 31 láb hosszú Szent Jupát nevű túrahajót, amellyel 1986-87-ben délről kerülve az Afrika déli csúcsán lévő Jóreménység fokát, ahol fel is borultak, de folytathatták útjukat. Egyszer még az Indiai-óceánon is borultak, de szerencsére akkor sem történt tragédia.

Ausztráliában hosszabb időt is eltöltöttek, hogy a rettegett Horn-fokot, amit a hajózás Everestjének tartanak, megfelelő időjárásban közelítsék meg.

Fa és Gál nem a homokos meleg partok közelében, hanem az erős áramlatokkal, nagy szelekkel és az Antarktiszról leváló jéghegyekkel tarkított útvonalon keresztül próbálkozott. A Horn-fok megkerülését túlélve, Argentínánál újabb nagy viharba kerültek, a 140 kilométer/órás szél a kormány mögött álló Fa Nándort a vízbe dobta. A magyar hajós életét a biztosító kötél mentette meg.

Végül 717 nap és 70 ezer kilométer megtétele után 1987. szeptember 12-én megérkeztek Opatijába. Indulásukkor 20 ember volt jelen, az érkezéskor viszont több ezer magyar várta őket. Fa Nándor A Szent Jupát 700 napja címmel egy azóta bestsellerré vált könyvet is írt az útról.

Egyedül is nekivágott

1988 és 1990 között Fa Nándor megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást. A 60 láb hosszú Alba Regia Székesfehérváron, a KÖFÉM egyik gyárcsarnokában épült, és Fa 1990-1991-ben részt vett vele a BOC Challenge elnevezésű, négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen.

A fokvárosi rajt után eltört a hajó kormánya, ezért 2000 kilométert a nélkül kellett vitorláznia.

Volt, hogy a legjobb négyben haladt, de a kormánytörés után visszaesett, végül a tizenegyedik helyen zárt az 1990/1991-es versenyen. Teljesítményéért különdíjat alapítottak, amely a Spirit of the BOC Challenge nevet kapta.

Út a világhírnév felé

Fa Nándornak innentől kezdve nem lehetett más a célja, mint a szakma csúcsa, a Vendée Globe teljesítése. A magyar hajós nem tétlenkedett.

Az Alba Regiával

1992-ben rajthoz állt a legnehezebb egyszemélyes földkerülő vitorlásversenyen.

Az egyik fő különbség a BOC és a Vendée között, hogy előbbi egy négyszakaszos verseny, kikötőkkel, utóbbi viszont megállás nélküli viadal. Fa Nándor 1993. március 30-án, 128 nap alatt teljesítve a távot ötödikként ért célba Les Sables d'Olonne-ban, ahol harmincezer szurkoló várta.

Ő volt az első nem francia hajós, aki teljesítette a legendás versenyt.

A Vendée Globe-on elért siker Fa Nándor számára meghozta a világhírnevet. A hajótervező és a hajóépítő Fa egy tengerrel nem rendelkező országnak hozott elismerést. A magyar hajóst a Les Sables d'Olonne-ban élő franciák szinte honfitársukként tisztelik.

Az ottani iskolás gyerekek Fa Nándorról is írtak dolgozatot.

Itthon sem maradt el a kitüntetés, mert hazatérése után Göncz Árpád köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét vehette át. Szülővárosában, Székesfehérváron pedig díszpolgárrá választották.

„A pályafutásom így nem fejeződhet be”

Az 1996/97-es Vendée Globe-ra három éven keresztül építette hajóját. Hiába volt azonban a Budapest névre keresztelt hajó gyors, balszerencsék és technikai problémák követték egymást. A rajt előtti egyik napon az algagátló festés közben egy francia daru leejtette Fa Nándor hajóját. A magyar hajósnak mindez nemcsak technikai hátrányt okozott, de a történet pszichésen is megviselte.

Később a Vizcayai-öbölben egy panamai tanker összeütközött a Budapesttel, emiatt Fa Nándor kénytelen volt visszafordulni az anyakikötőbe. A hajó megjavítása egy hétig tartott, majd a vitorlás újra elindult a versenyen. Ezután a vadonatúj generátorok felmondták a szolgálatot, majd a navigációs műszerek működésképtelensége miatt Fa Nándor ismét visszatért az anyakikötőbe.

„Mindenki veszített. Én, a támogatóim, mindenki. Veszítettem a jövőbeni lehetőségeimet illetően, veszítettem a megbízhatóságomból. Ez a vereség az enyém, másoké, mindazoké, akik szorítottak értem” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

Feladta azt a Vendée Globe-ot, amelyen abban az évben több hajós is tragikusan járt. A verseny legdélibb szakaszán hajójával együtt eltűnt a Vendée Globe-ot megelőző transzatlanti verseny győztese, a francia-kanadai Gerry Roufs.

A lelkileg megviselt és kiábrándult világhírű versenyző így fogalmazott: „Le kell ülepednie bennem a történteknek. Még nem tudom, hogy másokból mindez mit váltott ki. Nem ennyire egyszerű ez, hogy kitűzzük magunk elé a célt, aztán megy minden a maga útján. Pénz kell hozzá és motiváció. Az én pályafutásomnak nem ez a vége. Egyszerűen nem lehet, hogy így fejeződjön be.”

Fa Nándor születésnapjáról az M1 Híradó időjárás-jelentésében is megemlékeztek pénteken (0:55-től)

A víz hívó szava

1998-ban átmenetileg visszavonult az óceáni versenyvitorlázástól. Folyamatosan hívták francia és tengerentúli hajóépítő műhelyekbe is, de nem fogadta el az ajánlatokat. Megalapította cégét, amely nem hajók építésére szakosodott. A hajósok számára jól használható, a be- és kihajózást biztonságosabbá tevő kikötőket tervezett és épített. De nemcsak Magyarországon, hanem például a franciáknak és a Karib-tengerre is szállítottak ezekből.

Persze nem bírta sokáig, így hamarosan visszatért a versenyzéshez. Először a Balatonon rendezett versenyeket, miközben újabb hajókat tervezett. Közben Magyarországon egyre jobban kezdett fellendülni a vitorlázás. Aztán az óceán megint hívni kezdte, és 2012-ben bejelentette, hogy húsz évvel az utolsó Vendée Globe-ja után, 2016-ban ismét rajthoz áll a világ legnehezebb vitorlásversenyén.

A saját készítésű Spirit of Hungary nevű hajóval a nyolcadikként ért célba.

63 évesen a legidősebb hajós lett, aki teljesítette a Vendée Globe-ot.

2017-ben az Origonak adott interjújában végül bejelentette, hogy végleg visszavonul: „Azt hiszem, ennyi volt nekem, lezártam a pályámat, jöjjenek a fiatalok! Hobbiból nem megyek ki vitorlázni. Ha a családom megkér, akkor elviszem őket A-ból B-be, de én szórakozásból nem vitorlázom. Inkább hegyet mászom, biciklizem és kajakozom.

Hogy még egyszer kimenjek az óceánra? Azt már nem!”

Egy évvel később a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete Fa Nándort választotta új tagjának, majd 2019-ben hivatalosan is beiktatták. Fa Nándor a 42. halhatatlan magyar sportoló, azonban mind közül az első, aki nem rendelkezik olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki éremmel.