Marco Rossi: A legszebb tündérmeséknek sem mindig tökéletes a vége

 

Marco Rossi szövetségi kapitány noha bravúrosnak tartja a Németország vendégeként elért 2-2-es döntetlen, a játékosaival pedig maximálisan elégedett, mégis csalódottan értékelt, mert a magyar válogatott rendkívül közel állt a továbbjutáshoz a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

 

Hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnt, hogy továbbjuthatunk, de sajnos a legszebb tündérmeséknek sem mindig tökéletes a vége” – fogalmazott az olasz szakvezető.


Technikai szempontból nem mi vagyunk a legjobb csapat, de vannak más szempontok is. Például taktikai szempontok, vagy az, ahogy a játékosaink egymást kisegítik, ahogy harcolnak minden egyes meccsen”.

Rossi szerint a válogatott abban lépett előre a kontinensviadalon, ahogy csapatként tudott játszani, ez kiváltképpen igaz volt a védekezésre. Hozzátette, olyan dolgokat kellett kipróbálni, amelyeket még soha, mert a világ legjobbjaival találkoztak. Példaként említette, hogy nagyon hátul kellett védekezni, amit ő személy szerint nem kedvel, de figyelembe kellett vennie az ellenfelek erősségét.

Mindenkinek gratuláltam. A játékosok minden betűjét betartották a taktikai utasításoknak. Azt is, hogy ne aggódjanak azon, kivel állnak szemben és azt is, hogy vállalják fel az egy az egy elleni párharcokat bárkivel is állnak szemben. Ezt mind megtették” – méltatta tanítványait Rossi, aki szerint emelt fővel búcsúztak.

A magyar futball közelmúltja alapján ez hatalmas eredmény, amit ebben a csoportban elértünk. Nem tudom, mely válogatottak lettek volna képesek két pontot szerezni ebben a négyesben.

Erre az együttesre évek múltán is büszkeséggel fognak emlékezni a szurkolók, és én is büszke vagyok arra, hogy az edzőjük lehetek” – fogalmazott.

Kollégája, Joachim Löw is méltatta a hősiesen küzdő magyar csapatot: „Tudtuk, hogy nem lesz sok területünk, így amikor hátrányba kerültünk, nagyon nehéz volt egyenlíteni. A második bekapott gól után pedig nagyon jó mentalitás és csapatszellem kellett ahhoz, hogy ismét sikerüljön egyenlíteni. Az tervezett volt, hogy a 80. perctől mindent egy lapra feltéve támadni fogunk. Mindent be kellett vetnünk, hogy ez összejöjjön” – nyilatkozta.

A torna után a posztjáról távozó szakvezető azt elismerte, hogy a csapata teljesítménye eddig nem volt meggyőző, ugyanakkor szerinte a halálcsoportban, ahol minden meccsen minden pontért meg kellett szenvedni, csak az számított, hogy meglegyen a továbbjutás.

Amíg a magyarok leparkolták a buszt a 16-osuk előtt és minden párharcba beleálltak, addig az angolok elleni nyolcaddöntőben teljes más mérkőzésre lehet számítani. A Wembleyben játszani az angolokkal megtiszteltetés, nagyon várjuk” – tekintett a jövőbe Löw.

A magyar csapat két pontjával a világbajnok és csoportgyőztes franciák, a második németek, illetve a címvédőként harmadik helyen továbbjutó portugálok mögött zárt a négyesében.

Bár a németek elleni 2-2-es döntetlen azt jelentette, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem jut tovább az Európa-bajnoki csoportjából, a mérkőzés után minden játékosunk emelt fővel, büszkén nyilatkozott az M4 Sportnak, Schäfer András pedig könnyek között értékelte a mérkőzést.