Szavazóink csaknem fele úgy gondolja, hogy C. Ronaldót nem fogja kiborítani a magyar válogatott a mai mérkőzésen

 

A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon Magyarország Portugália ellen játszotta utolsó csoportmérkőzését. Már biztos volt a magyar csapat továbbjutása, azonban Portugáliának pontot kellett szereznie, hogy elkerülje a kiesést. Az első gólt a magyar nemzeti csapat szerezte, majd egyenlített a portugál válogatott. Ez megismétlődött 2-1, majd 2-2-es állásnál is. A harmadik magyar gólnál a portugál sztár, Cristiano Ronaldo nem bírta idegekkel a mérkőzést, és reakciója futótűzként terjedt az interneten.

 



Ön mit szól hozzá? A hirado.hu és a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorának napi, közös szavazásán kedden arról kérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük az öt évvel ezelőttihez hasonlóan ma is kiborítja C. Ronaldót a magyar válogatott?


Öt évvel ezelőtt Cristiano Ronaldo már a magyarok elleni mérkőzést megelőzően is elég frusztrált volt az Eb-n a saját maga és a portugál válogatott döcögős játéka miatt, különös tekintettel az osztrákok elleni kihagyott tizenegyesére. Idegei végképp a magyar válogatott harmadik gólja után mondták fel a szolgálatot, amikor olyan toporzékolást mutatott be, ami még tőle sem látható minden meccsen – pedig akkor már túl volt az Eb talán legszebb gólján.

Ma este a Puskás Arénában a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság hat órától kezdődő csoportmérkőzésén újra egymásnak feszül a két gárda, amelyen könnyen megeshet, hogy Ronaldo újra táncra perdül. Ehhez a magyar csapatnak legalább az öt évvel ezelőtti teljesítményt kellene megismételnie.


Olvasóink leadták voksaikat, és 48 százalékuk úgy véli, hogy a mai meccsen nem fogja kiborítani C. Ronaldót a magyar válogatot játéka, és szerintük a mérkőzést a portugálok nyerik.

A voksolóink 35 százaléka bizakodó, és szerintük a mérkőzésből a magyar válogatott fog győztesként kijönni, és nem mellesleg szerintük Ronaldó elveszti türelmét.

A legkevesebb szavazatot az „igen, de most is döntetlen lesz válaszlehetőség kapta, olvasóink mindössze 17 százaléka erre tette le a voksát. Szerintük – az öt évvel ezelőttihez hasonlóan – ki fog borulni Ronaldo, és a mérkőzés ezúttal is döntetlen lesz.

A szavazás végeredményéről készült diagramot a képre kattintva tekintheti meg nagyobb méretben (Kép: hirado.hu)