×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Rossi: 84 percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna

 

Marco Rossi szövetségi kapitány nagyon csalódott, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kedden 3–0-ra kikapott a címvédő portugál csapattól az Európa-bajnokság nyitókörében, ugyanakkor játékosai teljesítményét méltatta.

A 84. percig nem kaptunk gólt, aztán viszont hármat is. Lehet gólt kapni, de utána is meg kell őrizni a tartásunkat. Lehet, hogy van háromgólnyi különbség a két csapat között, de ebben a formában fáj, hogy a 84. percben még 0–0 volt” – mondta az olasz szakvezető, aki önkritikát is gyakorolt, mert szerinte nem jöttek be a cseréi. A lehozott játékosok közül Schäfer és Kleinheisler szerinte elfáradt, ezért cserélte le őket.

Rossi ugyanakkor összességében nagyon dicsérte együttese teljesítményét, mivel 84 percen át a címvédő ellen olyan szervezett futballt mutatott, amellyel tartotta a gól nélküli döntetlent. Kiemelte azt is, hogy a második félidőben még jobban is játszott, mint az elsőben, mert a labdabirtoklásokból jobban meg tudtak indulni a tanítványai, akik ebben a periódusban ígéretes akciókat is vezettek.

A fiúk mindent kiadtak magukból, amit csak tudtak, a 84. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de ha úgy futballoznánk, ahogy ők buzdítanak minket, akkor sokkal több meccset nyernénk

– méltatta játékosait és a szurkolókat is a magyarok mestere.

A portugálok szakvezetője, Fernando Santos szerint csapata végig jól játszott, mert a biztonságra törekedő magyarokat védekezésre kényszerítették, és nem hagyták birtokolni a labdát.

Az első félidőben is jól játszottunk, mert úgy tudtunk támadni, hogy hátul nem adtunk lehetőséget a magyaroknak. Szünetben azt kértem a játékosoktól, küzdjenek tovább szívvel-lélekkel, hogy meg tudják törni a magyarokat. Ennek ellenére a folytatás első tíz-tizenöt percében volt egy kis üresjáratunk. Ahogy pörgött az óra, egyre nehezebb dolgunk volt, nem volt könnyű megszerezni az első gólt, de végül szép győzelemmel rajtoltunk” – értékelt a szakember, aki arról is szót ejtett, hogy fantasztikus volt ismét telt házas stadionban futballozni, egyúttal megköszönte annak a négyezer portugálnak a buzdítást, aki vállalta az utat a magyar fővárosba.

Sallai Roland, a Freiburg támadója a találkozó után elmondta, a magyar csapat a szívét-lelkét kitette a pályára, és nagyon örül, hogy a Puskás Arénában, közönség előtt tudtak játszani.

Maximálisan azt kaptuk a portugáloktól, amire készültünk, és amire számítottunk. Kívülről is látszott, hogy a csapat odatette magát és mindent beleadott. A saját közönségünk fantasztikus hangulatot teremtett, sajnáljuk nagyon az utolsó tíz percet

– mondta Sallai.

A támadó Cristiano Ronaldóval kapcsolatban elmondta, azért is a világ egyik legjobb játékosa, mert egy olyan mérkőzésen amikor, „oké” teljesítményt nyújt, két gólt tud lőni.

Elcsúsztunk a végén, talán fejben is, de meg fogjuk nézni és kielemezzük a hibákat, hogy a következő találkozón ne forduljanak elő ismét” – tekintett előre Sallai Roland.

A magyarok szombaton a világbajnok franciákat fogadják, majd jövő szerdán a németek vendégei lesznek Münchenben. A portugálok négy nap múlva a németekhez látogatnak, majd június 23-án Budapesten a franciákkal csapnak össze.