A dánok hőse, aki oroszlánrészt vállalt Eriksen megmentésében

 

Mint arról korábban beszámoltunk, megrázó jelenet szakította félbe a labdarúgó Európa-bajnokságon a Dánia–Finnország mérkőzést. Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott játékosa a mérkőzés 43. percében váratlanul összeesett, újra kellett újraéleszteni. A 29 éves középpályást kórházba szállították, azóta állapota javulóban van. A dánok a trauma után végül lejátszották az északi derbit, de végül 1-0-ás vereséggel hagyták el a pályát. A futballsajtó az eset után az Eb hőseinek kiáltotta ki az Eriksen életéért küzdő orvosi stábot, amelynek szaktudása és lélekjelenléte nélkül valószínűleg nem biztos, hogy az olasz Internazionale játékosa a pályán visszanyeri eszméletét. Van azonban még egy személy, akinek legalább akkora szerepe van a 109-szeres dán válogatott életének megmentésében, mint az említett egészségügyi csapatnak, ő pedig nem más, mint a dán nemzeti csapat kapitánya, Simon Kjaer.

 

A 32 éves Kjaer elsőként, termett eszméletlen csapattársa mellett, és nem esett pánikba, hanem szakszerű beavatkozásba kezdett. Megfelelő pozícióba helyezte a fejét és a nyakát, szabaddá tette légutait, nem hagyta, hogy lenyelje a nyelvét, és maga kezdte az újraélesztését. Később pedig, amikor még nem tudták, hogyan alakul a folytatás, a pálya mellett vigasztalta Eriksen párját. A játékosok, az orvosi stáb és sajtó is elismerően beszélt Kjaer hősies magatartásáról.

Mondhatni, ilyen egy jó csapatkapitány, aki a legtragikusabb helyzetekben is megpróbálja hidegvérrel átlátni a helyzetet. Vezéregyénisége a pályán már fiatal korában is megmutatkozott. Simon Kjaer azon játékosok közé tartozik, akik pályafutásuk során nem játszottak a sztárcsapatokban – leszámítva jelenlegi klubját, az olasz AC Milant, amely az utóbbi időben visszatalálni látszik a sikerhez vezető útra – de mindig is megvolt bennük a tehetség ahhoz, hogy vezérré váljanak.

A Jylland félszigeten fekvő Horsensben született Kjaer négyéves korában kezdett el futballozni, először a szülővárosa melletti Lund IF nevű kiscsapathoz került, majd 2004-ben a dán szuperligás FC Midtjylland ifjúsági csapatának akadt meg rajta a szeme, amelynek már csak egy hátvédre volt szüksége. A fiatal Simon már akkoriban is érett játékosnak látszott, fizikálisan erős, a levegőben határozott, robusztus, de egyben gyors és technikás spíler benyomását keltette. Hat hónappal azután, hogy a Midtjylland ifi csapatánál elfoglalta az utolsó helyet a játékoskeretben, a klubigazgató összehívta a stábtagokat egy teremben, és mindannyiuk kezébe egy darab papírt nyomott. Arra kérte őket, hogy sorolják fel azt az öt jelenlegi játékost (a 16 tagú keretből), aki a legnagyobb valószínűséggel a következő öt évben a legnagyobb előrelépést érheti el. Talán sejtjük, ki kaphatta a legtöbb voksot.

Miután 2007-ben felkerült a Midtjylland első csapatába, tovább tündökölt. Mindössze egy évvel felnőtt karrierjének elindulása után, 2008-ban az olasz elsőosztályú Palermo érdeklődését is felkeltette, amely habozás nélkül szerződtette. A szicíliai klub játékosaként 65 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 5 gólt szerzett.

2010 nyarán 12 millió euróért cserébe a német Bundesligában vitézkedő Wolfsburghoz szerződött, első szezonjában 34 mérkőzésen szerepelt, és mindössze egy gólt szerzett, az az évi dél-afrikai világbajnokságon pedig már a dán nemzeti csapat (ahol 2009-ben mutatkozott be) egyik hátsó oszlopaként kapott lehetőséget. Az északi ország azonban nem jutott tovább csoportjából, mivel a hollandok és a japánoktól vereséget szenvedett, és csak Kamerunt győzte le.

Kjaer számára az afrikai kaland sem alakult jobban a wolfsburginál, 2011-ben a Romához került kölcsönbe, ahol 24 mérkőzésen játszott, azonban a fővárosi gárda a szezon végén nem marasztalta. Visszatért a Wolfsburghoz, amellyel a következő idény végén csak a 11. helyen végzett. Úgy döntött, továbbáll. 2013 júliusában a franciaországi Lille-be költözött, ahonnan két idény után, 66 fellépéssel a lábában távozott Törökországba, az isztambuli Fenerbahcéhoz. Kjaer hiába volt a védelem biztos pontja, egyik klubnál sem találta meg a számításait. A nemzeti csapatban azonban pozitív változás érte: a csapatkapitány Daniel Agger visszavonult, a karszalagot pedig Kjaer örökölte meg,

a gesztus pedig egyértelmű bizonyítékként szolgált arra, hogy klubjainál töltött rövidebb időszakai egyáltalán nem formai hanyatlásnak köszönhetők.

2017-ben a spanyol Sevillához, majd az olasz Atalantához került kölcsönbe. A bergamói szakvezető, Gasperini három fős védelmében sem találta meg a helyét, így jött a képbe jelenlegi csapata, az AC Milan, ahová 2020 januárjában került. Kjaer érkezése stabilitást adott a vörös-fekete milánóiak hátsó alakzatának, így maradása nem volt kérdés, még az év júliusában két éves szerződést kötött a klubbal.

A 109-szoros dán válogatott – aki két gyermek édesapja – Eriksen Olaszországba szerződésekor szintén elsőként segített barátja beilleszkedésében, majd pár héttel később már egymás ellenfeleiként léptek pályára a milánói derbin.