Szerkesztőségünk birtokába jutott az Élysée-palota (1848 óta a francia köztársasági elnök hivatalos rezidenciája) külföldi, hivatalos programokért felelős főosztályának dokumentuma, melynek szerzője budapesti, hivatalos látogatást és programot javasol az államfőnek június 4-ére. A látogatás tervezetét ismertető levelet változtatás nélkül közöljük.
Élysée-palota
Külföldi Programokért Felelős Főosztály
Tárgy: Látogatási program Budapesten 2021. június 4-én
Emmanuel Macron köztársasági elnök úrnak
Palais de l’Élysée 55 rue du Faubourg-Saint-Honoré 75008 Paris
helyben
Tisztelt Elnök Úr!
Afrikai körútjának végeztével Főosztályunk egy újabb egzotikus állam – Magyarország – meglátogatását javasolja Excellenciádnak.
Június 4-e lenne a kitűzött időpont, mely a Ruandában tett látogatás okán vetődött fel bizonyos, kézen fekvő párhuzamok okán, melyeket az alábbiakban bővebben is kifejtenénk.
Excellenciád figyelmébe ajánlom, hogy ha a látogatás mellett dönt, szakértők bevonásával gyakorolja azt a bonyolult különbséget, amely Budapest, Magyarország fővárosa és Bukarest, Románia fővárosának neve, s kiejtése között rejtőzik.
A magyarországi látogatásnak kitűnő aktualitást adna Excellenciád ruandai vizitje, melynek során méltóztatott elismerni országunk felelősségét abban, hogy negyed évszázaddal ezelőtt népirtásba torkollott egy bizonyos sajnálatos nemzetiségi konfliktus, mely szomorú módon egymillió ember halálához, s ami még szomorúbb, a brit érdekek előtérbe kerüléséhez vezetett.
Mint emlékezetes, Ruanda ügyében korábban napvilágot látott egy olyan hazai jelentés, miszerint „a gyarmati szemlélet a jelentés szerint elvakította a francia politikusokat, tisztségviselőket, s ezért Párizst felelősség terheli a mészárlásban”.
Nos, Főosztályunk – tekintettel arra, hogy Magyarországon június 4-én emlékeznek meg a Trianon-palotában 1920-ban, ezen a napon aláírt békeszerződésről (ezt a magyarok diktátumként emlegetik), mely megreformálta Magyarország határait, e napon látogatást javasolnánk Excellenciádnak a magyar fővárosban. E békeszerződés létrehozásában ugyanis hazánk igen aktív szerepet vállalt.
Az újragondolt Magyarország, bár a mi szemszögünkből nézve rögtön egy szimpatikus, megfelelő méretű és súlyú állammá vált – nem birtokolva többé teljes egészében azokat az Európában a mi mezőgazdasági termelésbeli fölényünket csúnyán veszélyeztető, hatalmas, összefüggő termőterületeket, melyeket a földrajztudósok Nagy-Alföldnek neveznek, nem beszélve az ehhez kapcsolódó, a Kárpátok által övezett karéjban fekvő, nyugtalanító mennyiségű ásványkincsről –, a magyarság bizonyos értelemben sérelmezte, s tegyük hozzá, a mai napig némi elfogódottsággal emlegeti ezt a bizonyos szerződést.
Valami olyasmi történt ugyanis ezen a napon, mely így visszatekintve – mint azt annak idején Antoine de Boulay gróf, Meurthe megye küldötte is megfogalmazta –, „több mint bűn: hiba” volt. (Excellenciád tudja, a barbárok, tehát, magunk között szólva, ugyebár mindenki, aki nem francia, e kijelentést Talleyrand-nak tulajdonítják.) Vagy pedig, ahogy a fent idézett, ruandai, apró hibáinkat elemző jelentés fogalmazott: „a gyarmati szemlélet elvakította a francia politikusokat, tisztségviselőket”.
Bizony, ez a szerződés legalábbis hiba volt, ugyanis a Magyar Királyság ekkor – szakértőinket idézném – elveszítette területének valamivel több, mint kétharmadát, pontosan 67%-át, sőt Horvátországgal együtt 71%-át, lakosságának pedig több mint a felét. Ez kellemetlen. (Afelől, hogy Horvátország mikortól tartozott a Magyar Királysághoz, vagy hogy a magyar államot mikor is alapították, szívesen tájékoztatjuk Excellenciádat, ám ennek a budapesti megbeszéléseken történő szóba hozása francia szempontból nem célszerű. Államunk mai formájában s mostani határai között ugyanis még nem létezett, amikor a Magyar Királyságot megalapították, sőt még Horvátország odacsatolásakor sem, viszont Magyarország 1918-ban nagyjából azon határok között állt, melyek között 1000-ben megalapították.)
Ezt követően néhány évtized alatt életformában történt megreformálásra – lásd: tömeges elüldözés, tízezrével történő halomra gyilkolás, anyanyelv használatának betiltása, közel százezres kitelepítés – került a magyarok igen jelentős része olyan, szintén egzotikus, Magyarországgal határos államokban, melyek felsorolásával most nem fárasztanánk Excellenciádat. Ezen államok területének nagy része a Magyar Királyság , mondjuk úgy, hogy újragondolásával keletkezett. Ezen új államok jelentős részének megalkotásában hazánknak szintén igen komoly szerepe volt. A magyarokkal szemben ez időszakban bizonyos, igen kellemetlen népirtásokra is sor került.
E sajnálatos félreértések és Európa két köztörvényes csirkefogó közötti, majd programváltozás okán egy nevető, később beszállt harmadik fél által történt felosztása második világháborús történései okán a magyar veszteségek legalább egymillió főre tehetők.
Körülbelül, mint Ruandában. Az afrikai államban, mint azt Excellenciád igen jól tudja, a Franciaország által támogatott hutuk gyilkoltak meg több százezer, egy velünk rivalizáló félhez (Nagy-Britannia) közelebb álló népességet, a tuszikat. Itt, e másik egzotikus államban a Franciaország által támogatott mindenféle etnikumú népek gyilkolták le és üldözték el a velünk rivalizáló félhez (Ausztria, majd Németország) közelebb álló magyarokat.
Excellenciád kitűnő megfogalmazása, melyet Kigaliban, a ruandai, egymillió áldozatot követelő konfliktus emlékművénél hangoztatott, miszerint Franciaország „nem bűnrészes, de felelős a történtekért”, nagyon jó felütése lenne egy, a magyar Parlament előtt, a Kossuth téren nemrég átadott Trianon-emlékműnél elmondott beszédnek.
Főosztályunk, kiindulva abból, hogy Excellenciád Ruandában bocsánatot kért hazánk majd’ negyed évszázaddal előtti tévedéséért, s elismerte felelősségünket, feltételezi, hogy e másik, földrajztudósaink szerint szintén igen távoli és ismeretlen országban is megtehetné ugyanezt a gesztust, letudva ezáltal e kellemtelen kötelezettségeket egy újabb évszázadra.
Tisztelettel:
(olvashatatlan aláírás)
