×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Vallási bíróság előtt tárgyal az EMIH az ingatlanjáradék újraosztásának ügyében

 

Mint arról korábban már beszámoltunk, vallási bíróság elé megy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) az ingatlanjáradék újraelosztása ügyében. Ezzel szemben Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke nemrég keresetet nyújtott be az EMIH elnöke, Köves Slomó ellen, amiért őt „ateistának” és „csődöt mondott textilvállalkozónak” nevezte.

 

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az ügy legújabb fejleményeiről beszélt. Elmondta, amiért a Mazsihisz nem volt hajlandó házon belül rendezni a problémát és mindenfajta rendezési javaslatot és kezdeményezést elutasított, így az EMIH és a MAOIH számára nem maradt más, mint a jeruzsálemi vallási bírósághoz, a Bét Dinhez (Törvény Háza) fordulni, amely házon belül meg tudja mondani, milyen alapelvek alapján lehetne a forrásokat elosztani.

A Mazsihisz elnöke, Heisler András viszont nem ismeri el a bíróság joghatóságát, alperesként nem hajlandó belépni a perbe, és a tárgyaláson való részvételt megtagadta. Köves szerint a vádolt fél ezzel a saját vallási identitását és lelkiismereti tartását mondja föl:

„Heisler András a tegnapi első érdemi tárgyaláson nem jelent meg, amin a bíróság megütközött. Aki magát vallásos zsidónak tekinti, nehezen mondhatja, hogy rá nézve a bíróság nem érvényes. Az pedig, hogy a hatalmi pozícióban lévő fél minden lehetséges megoldási útvonalat elutasít, az nagyon sok kérdőjelet vet fel” – mondta Köves Slomó.

A Bét Din újabb időpontot jelölt ki a tárgyalásra, a két hitközség pedig reméli, hogy előbb-utóbb sikerül közös nevezőre jutni a forráselosztás ügyében.


a teljes beszélgetés itt visszahallgatható

Címlapfotón Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija