Történelmet írt Lewis Hamilton

 

Pályafutása 100. pole pozícióját elérve Lewis Hamilton, a Mercedes címvédő és hétszeres világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője (Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti)

A 36 éves pilóta az idén másodszor, a Barcelona melletti Circuit de Catalunyán pedig immár hatodszor startolhat az első helyről. Hamilton mellől Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője kezdheti majd meg a versenyt, míg a harmadik rajtkocka Hamilton csapattársáé, a finn Valtteri Bottasé lett.


A Forma-1 történetében Hamilton az első versenyző, aki 100 pole pozíciót ért el a karrierje során. Az örökranglistán a szintén hétszeres vb-győztes, legendás német Michael Schumacher a második 68 első rajthellyel, míg az 1994-ben tragikus körülmények között elhunyt háromszoros világbajnok brazil Ayrton Senna a harmadik 65-tel.

A szombati időmérőn a negyedik rajthelyet Charles Leclerc szerezte meg a Ferraival, míg a francia Esteban Ocon nagyszerű teljesítménnyel az ötödik pozícióban zárt az Alpine volánja mögött. A mexikói Sergio Pérez nyolcadik lett a Red Bull-lal, így ismét nehéz dolga lesz, ha segíteni akarja csapattársa, Verstappen küzdelmét a dobogós helyekért. A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.