×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A hercegprímás, akit kétszer temettek el

 

„Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” – ezekkel a szavakkal tette fel Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása fejére XII. Piusz pápa a bíborosok kalapját 1946. február 21-én. A nemzetiszocialista rezsimek kegyetlenségét addigra már átélt Mindszenty jól sejtette, mi vár a főpapra a szocialista Magyarországon. Nem tévedett: a ma 46 esztendeje, Bécsben elhunyt, korábban a nyilasok börtönét már megjárt esztergomi érsek beiktatásától az országból történt kényszerű távozásáig nyolc évet irtózatos szenvedések között, börtönben, nyolc esztendőt az amerikai nagykövetségen, egyfajta házi őrizetben töltött el. A napokban volt Mindszenty újratemetésének 30. évfordulója.

Vixit et vivat Pannoniae Sacrae („Élt és éljen Szent Pannoniáért!”) – ezt a mondatot olvashatták a ma 46 esztendeje, Bécsben elhunyt Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása mariazelli sírján az oda zarándoklók.

A méltatlan körülmények között leváltott egykori esztergomi érseket ugyanis a stájerországi Mária-zarándokhelyre temették, s ott nyugodott a bolsevik rezsim összeomlásáig.

Mindszenty József katolikus pap püspökké szentelése alkalmából készült portréja (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Mindszenty mariazelli sírja zarándokhellyé vált; a település helységnévtáblája alatt magyar nyelvű feliratot helyeztek el: „Mariazell – a magyarok második otthona.”

Bécsben pedig hagyománnyá vált, hogy a néhai esztergomi érsek halálának évfordulójához legközelebbi vasárnapon a bécsi Irgalmasok Kórházában gyűlnek össze a hívek, ahol Mindszenty József földi élete utolsó napjait töltötte, és ahol 2006 óta szobra is áll.

A keresztény vallást regnálása utolsó percéig üldöző, tiltó kommunista diktatúra, mely mindent megtett, hogy kitörölje a köztudatból azt a tartást, méltóságot, szemléletet és világnézetet, amely Mindszenty nevéhez kapcsolódik, éppen az ellenkezőjét érte el: neve és életműve szétszóródott, kitörölhetetlenné vált.

Egy pap a tanácsköztársasággal szemben

Mindszenty József felmenői, azaz a Pehm család Vas vármegyében élt. Szülei Pehm János és Kovács Borbála húszholdas szőlő- és földművelők voltak. Apja fiatal korában községbíró, majd közgyám, egyházközségi és később iskolaszéki elnök volt. Mindszenty (Pehm) József igen gondos vallásos neveltetését az anyjától kapta. Pehm József, az elsőszülött gyermek, miután Csehimindszenten elvégezte az elemi iskolát, 1903-tól a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban folytatta a tanulmányait. Leérettségizett és papnövendéknek jelentkezett a szombathelyi püspöki szemináriumba.

Egész politikai pályáját, a politikával való foglalkozást is meghatározta számára Magyarország első világháborús veresége és a királyságot szétverő forradalmak élménye. A hitoktató Mindszenty aktív politikai harcot folytatott a szociáldemokraták ellen, amiért 1919. március 19-én, a tanácsköztársaság rémuralmának kezdetén Szombathelyre internálták püspökével együtt, és csak május 19-én szabadult ki.

Nem Horthyért imádkozott

Horthy Miklós kormányzóvá választását már zalaegerszegi plébánosként támogatta, de később szembefordult vele. A kormányzó tiszteletére rendelt miséken, „ha nem tudta káplánjaira hagyni” nem Horthyért, hanem az ország boldogulásáért imádkozott.

A két világháború közti korszakban Mindszenty József meghatározó főszereplője volt a legitimizmusnak Zala vármegyében; 1938-ban majdnem eljárás is indult ellene kormányzósértés miatt. 1924-ben pornói (ma Pornóapáti) címzetes apáttá nevezték ki. A rendkívül tevékeny apátplébános fontos szerepet játszott a helyi zalaegerszegi közéletben és a hívek körében.

A szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított.

Támogatta, taníttatta a szegény sorsú, tehetséges gyermekeket,

a Szociális Missziótársulat bevonásával végezte a szegénygondozást, a kórházmissziót, a fogház- és a vasúti missziót. Felépíttette a Szent József Szeretetotthont, mely szegények és elhagyott öregek számára nyújtott biztos menedéket. 1937-ben pápai prelátussá nevezték ki.

1942 augusztusában változtatta meg német eredetű családnevét – szülőfaluja, Csehimindszent után Mindszentyre. Udvardy Jenőné boldogfai Farkas Margithoz írt levelében olvashatjuk: „A névváltoztatás nagy gondot okozott. Egy vezető zalai tisztviselőt felszólítottak neve után: lépjen a Volksbundba. Hosszú ideig vívódtam, megviselte a lelkemet. De ha ezt egyszer magyar érdeknek láttam, meg kellett tennem.”

1944. március 4-én XII. Piusz pápa veszprémi püspöknek nevezte ki.

A nyilasok börtönétől a kommunisták börtönéig: „Nincs eskü!”

Amikor a nyilas hatalomátvétel után 1944. november 4-én Szálasi Ferenc esküt tett a Szent Koronára, az új nyilas hatóságok minden közalkalmazottól megkövetelték, hogy esküt tegyen a nyilas hatalomra. Ekkor készítette Mindszenty azt a tanulmányvázlatot, amelyben összefoglalta hitvallását, írásának címe: Juramentum non – nincs eskü. Alcíme: A forradalmat és az Egyházat egyszerre szolgálni nem lehet. Amikor a front elérte a Dunántúlt, Apor Vilmos győri, Mindszenty József veszprémi, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát a Dunántúl főpásztorainak memoranduma volt az a tiltakozó levél, amelyet az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen fogalmaztak meg. Mindszenty püspök a harcok beszüntetését követelő, Dunántúl főpásztorainak memoranduma címet viselő iratot 1944. október 31-én személyesen adta át a nyilas kormánynak.

Két hét múlva papjaival együtt letartóztatták.

Mindszenty 1944. december 22-én került a sopronkőhidai fegyházba 26 pappal és kispappal együtt, és a háború utolsó karácsonyát is ott töltötte.

Rabsága a szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor ért véget. 1945. április 20-án tért vissza püspöki székhelyére, Veszprémbe.

1946. február 21-én nevezték ki bíborossá. 1945. március 29-én súlyos cukorbetegségben elhunyt az esztergomi érsek, Serédi Jusztinián hercegprímás. 1945. szeptember 8-án XII. Piusz pápa esztergomi érsekké nevezte ki Mindszenty Józsefet.

A világháborút követően, a közvetlenül Moszkvából érkezett kommunisták („moszkoviták”) a Rákosi–Gerő–Farkas triumvirátus vezetésével kíméletlen és sematikus szovjetizálást készítettek elő Magyarországon.

Mindszenty az 1947-48-ra meghirdetett Boldogasszony évének ünnepségein néha százezres tömeg előtt mondott szentbeszédet. Folytatta a politikai küzdelmet és elítélte a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását, ezáltal egyre inkább az antikommunista magyar politika vezéralakjává vált.

Rákosi Mátyás, Sztálin „helytartója”, már-már vallásos dühvel emlegette uszító hangvételű beszédeiben a hercegprímást. Rákosi keresztény- és egyházellenes agresszivitását mi sem jelzi jobban, mint hogy az általa levezényelt kommunista hatalomátvétel után, 1951 szeptemberében szabályosan felrobbantották a Városligetben álló Regnum Marianum-templomot, melyet a hívek a tanácsköztársaság alóli megszabadulás iránti hálából emeltek.

Mindszenty igyekezett a rezsim támadásait következetesen visszaverni. Bírálta az ország közállapotának fokozatos romlását és a politikai rendőrség féktelen terrorját, mire a kommunisták a politizálás vádját emelték ellene. A bolsevik propagandagépezet mindent elsöprő kampányának hatására a főpap ellen növekedett a felháborodás.

Az „átöltözött” nyilas keretlegények tömegét ávósként előszeretettel alkalmazó szocialista rezsim még az érsek letartóztatásának időzítésében is hasonlóan járt el az előző, nemzetiszocialista hátterű rezsimhez:

mind Szálasiék, mind Rákosiék karácsonykor hurcolták el Mindszentyt.

A hercegprímást 1948. december 26-án hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette és letartóztatták. A házkutatás befejezése után az elé tett jegyzőkönyvet nem írta alá. A bíborosok nemzetközi tekintélyére és jogállására hivatkozva tiltakozott a házkutatás önkényes végrehajtása ellen.

Kényszer hatása alatt

Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) nyomozói és a szovjet tanácsadók gyakorlatában használatos pszichotrop, tudatmódosító szerek hatása alatt minden ellene felhozott vádat elismert, így a kifinomult kommunista vallató gépezet teljes bizonyossággal fenntartathatta a beismerő vallomást a vádlottal a látványos per tárgyalótermében is, akár a legnagyobb nyilvánosság előtt.

Emlékirataiban írja Mindszenty: „»Én partizán voltam!« beszél ugyan magyarul, de az arca nem magyar. Gyűlöletét már régóta gyűjthette ellenem. Nézni sem jó romlott, gyűlölködő arcát. El is fordulok. A mozdulatából azt sejtem, hogy kissé eltávolodik tőlem. Egyszerre nekem fut és csizmájával, egész erejével belerúg födetlen gerincembe. Ő is, én is a szemközti falnak esünk … Luciferi örömmel arcán, pihegve mondja: »Életem legboldogabb pillanata volt ez.« Most újra az őrnagy jön be. Kiküldi a partizánt, gumibotot vesz elő. Legyűr vízszintesen és elkezd ütlegelni. Talpamon kezdi és megy mindig feljebb.”

Később az ÁVH által foglalkoztatott két írásszakértő, Sulner László és felesége, Fischof Hanna tanúsították, hogy ők maguk hamisították a per okmányait, s hogy tudomásuk szerint Mindszentyt a vallatások heteiben és a tárgyalás alatt vegyszerekkel preparálták. Mindszenty saját kezűnek feltüntetett vallomásait is ők hamisították.

Péter Gábor visszaemlékezéseiből kiderül: Mindszenty odaírta a kicsikart vallomások aljára, hogy c.f., ami azt jelenti, hogy mindezt kényszer hatása alatt vallja.

Az 1949. február 3. és február 8. között a Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott koncepciós perben Mindszentyt életfogytig tartó fegyházra ítélték. Az utolsó szó jogán, békét kért az egyházának, a magyar államnak és saját lelkének.

Betegsége és a hatalmas nyugati külpolitikai nyomás miatt 1955. július 14-től házi őrizetbe került, előbb Püspökszentlászlón július 17.–november 1. között a helyi püspöki kastélyban, majd rövid ottani fogva tartás után november 2-ától a felsőpetényi Almásy-kastélyban, amelyről a Püspöki Kar is tudott.

A forradalom napjai

A bíboros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után október 30-án szabadult ki az ÁVH-s őrség által biztosított házi őrizetéből a felsőpetényi kastélyból. Az idős Mindszenty este, egyedül nem kívánta elhagyni a kastélyt. A helyzet feloldására az ÁVH-sok vezetője telefonon segítséget kért a rétsági laktanya vezetőjétől, Pálinkás-Pallavicini Antaltól, küldjön katonákat a bíborosért, és átmenetileg helyezzék el a rétsági laktanyában. A négy katona kiérkezéséig az ÁVH-s őrség eltávozott. A laktanyába kísért bíboros ott találkozott először Pálinkás-Pallavicini őrnaggyal.

A másnapi újságok úgy jelentek meg, hogy Pálinkás őrnagy szabadította ki a bíborost. Pálinkást a forradalmat követő megtorlás során 1957. december 10-én kivégezték, perében az egyik fő vádpont a kiszabadításban való részvétel volt.

Mindszenty József katonák kíséretében, miután Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy október 31-én Budapestre hozta Tildy Zoltán államminiszter utasítására (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A bíborost a laktanyából október 31-én reggel 6 órakor ujjongó közönséggel körülvéve Budapestre kísérték. November 1-jén rövid sajtónyilatkozatot tett, amiben közölte, hogy szabad, és az eseményeket nemzeti szabadságharcnak minősítette. Ezt követően újra egyháza élére állt.

Az 1956-os forradalom utolsó napjaiban rádióbeszédeket mondott, budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat, és azonnal fölmentette hivatalukból a kommunistákkal kollaboráló papokat. November 3-ai rádióbeszédében nem nyitott frontot a kommunista Nagy Imre vezette kormány ellen, de annak tagjait a „bukott rendszer örököseinek” nevezte.

Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek rádiónyilatkozatot ad felsőpetényi őrizetéból való kiszabadulása után az Úri utcai érseki palota udvarán (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az 1956. november 3-i rádióbeszédét a szocialista propaganda évtizedeken át mint a reakció bizonyítékát ismételgette, a kibontakozó politikai-ideológiai harcban az „egyházi nagybirtokok visszakövetelését”, hamisítva, mint a beszédben expressis verbis elhangzott kitételként idézték. A prímás beszéde azonban nem az egyházi birtokokat, hanem az egyház régi és bevált intézményeit követelte vissza, kifejezetten megnevezve a sajtót és a szerzetesrendeket.

Nyolc év hatszáz méterért

A Magyarország megszállására, Budapest elfoglalására indított 1956. november 4-i szovjet invázió hajnalán Mindszenty a Parlamentben találkozott Tildy Zoltán, Bibó István és Vas Zoltán politikusokkal, majd titkárával, Turchányi Egonnal elindult Budára, az Úri utcában levő Prímási Palotába, amit ekkor még kiszabadítói, Pálinkás-Pallavicini őrnagy és katonái védtek. Azonban a hidakat a szovjet katonai egységek ekkorra már lezárták, Budapestet ellepték a szovjet tankok. A forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtották.

A bíboros november 4-én hajnalban az amerikai nagykövetségen kért menedéket, és azt meg is kapta.

Mindszentyt hősies és önfeláldozó tettként Nagy Kálmán volt huszár ezredes, hadtörténész kísérte el a Parlamenttől az amerikai nagykövetségig. A hatszáz méteres útért nyolc évre ítélték. Az amatőr festőként is jeleskedő, s több mint száz évig élt, így még 2010-ben is aktív katona az 1963-as amnesztiával szabadult.

1963: ezrek köszönhették Mindszentynek is szabadulásukat

Az érsek befogadásáról hozott amerikai döntés nehéz volt, mert a nemzetközi jog értelmében a nagykövetségek ilyen menedékjogot nem adhatnak, és az amerikai gyakorlattal is szemben állt ez a lépés. Jól mutatja ezt, hogy a korábban éveken át szovjet fogságot elszenvedő Kovács Béla is hasonló módon kért menedéket november 4-én, de azt nem kapta meg. A bíboros tartózkodása a nagykövetségen nem jogi, hanem politikai döntés eredménye volt, ex lex állapotot jelentett, ami az amerikai fél számára is kényelmetlen volt, ugyanakkor hosszú időre közvetett beleszólást biztosított az amerikai félnek a magyar belpolitikába.

A történészek szerint az 1963-as közkegyelemben szerepe volt Mindszenty bíborosnak is,

aki a budapesti amerikai követségről küldött leveleiben folyamatosan tájékoztatta a washingtoni politikusokat a magyarországi helyzetről.

1971. április 16-án a Szentszék és a magyar állam közötti diplomáciai kapcsolat feléledésének jeleként VI. Pál pápa személyesen fogadta Péter János magyar külügyminisztert. A tárgyalások eredményeképpen, az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság megállapodásának megfelelően Mindszenty 1971. szeptember 28-án – szándéka ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség okán – elhagyta Magyarországot.

VI. János Pál pápa fogadja Mindszenty József bíborost, aki röviddel azelőtt hagyta el az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Koncepciós perének 25. évfordulóján, 1974. február 5-én, VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, azzal az indokkal, hogy a magyar prímás „lemondott”.

A bíboros félve attól, hogy a pápa döntése zavart és kétséget kelthet híveiben, tiltakozott. Hat pontból álló kommünikét adott ki, s ebben a világ közvéleménye számára világosan megindokolta, miért nem mondhat le a magyar prímás ezekben a drámai időkben.

Lemondatása Kádárék követelése volt,

akik ennek fejében szabadon engedték a kommunista börtönökbe zárt papokat és egyházi személyeket. Már régóta követelte ezt a magyar kormány, de sokan nem tételezték fel a Vatikánról, hogy ilyen komoly engedményt tesz a Mindszentyt hamis vádak miatt bebörtönző kommunistáknak.

Saját akaratából – a Szentszék nem akadályozta meg a döntését – az egyházjogilag a magyar prímások alá tartozó bécsi szemináriumba, a Pázmáneumba utazott és haláláig ott élt.

1974-ben Lékai László addigi veszprémi apostoli kormányzót áthelyezték az esztergomi főegyházmegyébe, de a pápa Mindszenty bíboros haláláig nem nevezte ki esztergomi érsekké.

Felmentésétől a végső felmentésig

Felmentése után a világ számos, magyarok által is lakott országát felkereste, és meglátogatta híveit. A Vatikán keleti politikájának köszönhetően a Szentszék általi megaláztatás ellenére folytatta pasztorációs útjait.

1975. május 6-án halt meg 83 éves korában a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét végakarata szerint Mariazellben helyezték el. Miután meghalt, évtizedekkel később, újratemetése kapcsán érdekes felfedezés történt.

A katolikus hagyomány szerint a szentség állapotát jelző módon találták a testét: azaz romlatlan volt.

Végakarata szerint – „Amikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga, holttestemet vigyék az esztergomi bazilika kriptájába” – 1991. május 1-jén kezdődött sírja feltárása. A bíboros teste a szemtanúk szerint igen jó állapotban maradt fenn. Újratemetésekor, 1991. május 4-én hamvait az esztergomi bazilikában hívők tízezrei jelenlétében, ünnepélyes gyászmise és világi megemlékezések kíséretében helyezték végső nyughelyére az esztergomi érseki kriptában, az esztergomi bazilika altemplomában.