Ritkán látott képekkel emlékezünk híres magyar édesanyákra

 

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. A hirado.hu szeretettel köszönti az édesanyákat! Összeállításunkban ritkán látott képeket mutatunk be híres magyar édesanyákról.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.


Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából, és

a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV-gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekek tartották.

A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel, és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére.


 

A szomszédok Lenke nénije, vagyis Komlós Juci Szegeden ismerkedett meg Földessy Géza színész-rendezővel, akivel hamar egymásba szerettek, és 1945-ben összeházasodtak. A színésznőnek és férjének egy lánya született, a kis Margitka. A Balázs Béla-díjas színésznő, Földessy Margit ma már saját színjáték- és drámastúdió vezet, és rengeteg sorozatban, tévéfilmben láthattuk már.

Komlós Juci színésznő és lánya, Földessy Margit otthonukban 1972-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Ruttkai Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő 1950-ben házasodott össze Gábor Miklóssal, a szintén Kossuth-díjas színművésszel. Lányuk, Júlia 1953-ban született.

Ruttkai Éva és Júlia (Fotó: Nemzeti Fotótár)

 

Ruttkai Éva színésznő és kislánya, Júlia otthonukban (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Pogány Judit színművésznő 1971-ben házasodott össze Koltai Róberttel. Egy fiuk született, Gábor. A házaspár 35 év után, 2006-ban elvált.

Pogány Judit fiával, Koltai Gáborral (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Tamási Eszter több, mint harminc éven át volt a Magyar Televízió bemondónője. Kislánya, Krisztina, 1966-ban született.

Tamási Eszter, a Magyar Televízió bemondója, műsorvezető, színésznő, három hónapos Krisztina lányával. Lugossy Zsuzsa (b) színésznő szintén bemondó, szerkesztő volt az MTV-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő második fiát, Gergőt tartja karjában.

Piros Ildikó és Gergő (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Albert Flórián válogatott labdarúgó, az egyedüli magyar aranylabdás, a nemzet sportolója 1963. november 30-án kötött házasságot Bársony Irén színésznővel. Két gyermekük született, mindketten ismert sportolók lettek: Magdolna (1964) kézilabdázó és Flórián (1967) válogatott labdarúgó.

Albert Flórián labdarúgó gyermekei és felesége, Bársony Irén színésznő társaságában (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Keleti Ágnes édesanyjával. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász idén ünnepelte 100. születésnapját. Ő a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot és hétszeres csapatbajnok.

Keleti Ágnes tornász olimpikon édesanyjával otthonukban (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Tichy Lajos labdarúgó, a Bp. Honvéd játékosa, magyar középcsatár, aki a szurkolóktól a nemzet bombázója becenevet kapta, és édesanyja, Tichy Margit között szoros volt a kapcsolat.

Tichy Lajos labdarúgó, a Bp. Honvéd sportolója, a válogatott keret tagja édesanyjával és húgával (Fotó: Nemzeti Fotótár)


 

Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő és fia, László, akiből később rendőr lett.

Lorán Lenke két és fél éves kisfiával, Lacival (Fotó: Nemzeti Fotótár)