A tuniszi fiú esete Alenával

 

A 24 éves Alena a németországi Hessenben született, de tanulmányait a marburgi egyetemen végezte. 3 éve elutazott Olaszországba nyaralni. Sanremoban azonban lezuhant egy szikláról a csaknem 70 méter mély szakadékba. A csodával határos módon túlélte, de hosszú hónapokig kómában volt. Hogy miért is érdekes Alena esete? Sajnos nem csupán érdekes, hanem inkább ijesztő. Alena ugyanis valószínűleg nem baleset áldozata lett.

Az akkor 21 éves Alena ugyanis nyaralás közben megismerkedett a tunéziai Zied Yakoubival. A 31 éves jó kiállású fiatalember sok időt töltött a szép szőke német lánnyal. De valószínűleg többet akart, mint amit a lány adott volna. Zied kokainnal kábította el a lányt, így törte meg az ellenállását. Majd megerőszakolta. A lány menekülni próbált, és a nyomozás eddigi állása szerint bedrogozva, az életéért menekülve leesett a szikláról.

Egy strandfelügyelő vette észre a lány összetört testét csaknem 2 órával a zuhanás után. A kiérkező rendőrök pár méterre tőle megtalálták Ziedet is, súlyos sérülésekkel. A rendőrök úgy vélik, hogy dulakodhattak, és együtt estek le a szikláról. A lány borzalmas sérülései miatt azonban nem tudták bizonyítani a dulakodást vagy a bántalmazást – olvasható Bende Balázs legújabb blogbejegyzésében.


Mindez azonban még mindig egyszerű köztörvényes bűnügy, már ha van ilyen. Hogy mi benne a különleges? Vegyük sorra!

Először is Zied Yakoubi egy tunéziai illegális migráns, aki évek óta Olaszországban él. De nem egy befogadóközpontban. Neeeem! Neki jobb jár. A tengerparti üdülőparadicsomban tengette unalmas napjait uniós segélyen.

Másodszor. Mi mással tölthette volna azokat –a még járvány előtti - békés napokat Zied, mint azzal, hogy szép szőke európai diáklányokra vadászott. A német egyetemeken és a médiában már bőven sikerült meggyőzni ezeket a lányokat arról, hogy nem kell félni a „délies külsejű” férfiaktól, hiszen ők pont olyanok, mint bárki más, és nem is illik valakitől a származása alapján tartani. Ha pedig mégis erőszakra kerül a sor, hát az „ő kultúrájában ezt másképp kezelik”, legyünk velük megértők, és különbenis, ha nem ellenkezünk, gyorsabban vége lesz, legalábbis így szólt néhány éve az egyik német város rendőrségének úgy nevezett áldozatsegítő pamfletje.

Harmadszor. Biztos velünk, jogfélő emberekkel van a baj, de mi nem tudunk – én legalábbis nem tudok, és nem is akarok – kokaint szerezni, csak úgy. Hogy a nyavalyába tud egy a hatóságok által elvileg számon tartott illegális migráns seperc alatt kokaint szerezni? Hogyan tudja az mágánál tartani, amikor – legalábbis a jogvédők és a Soros NGO-k szerint - az európai rendőrök lépten nyomon zaklatják a szegény szerencsétlen bevándorlókat? Persze a kérdés költői, hiszen tudjuk, és a rendőrök is tudják, hogy az európai bűnbandák, főként a nem európai hátterű bűnbandák, magyarul a migránsmaffia előszeretettel toboroz az illegális bevándorlók közül. Így furcsa módon ők talán sokkal könnyebben juthatnak mondjuk kokainhoz, mint bárki más.

És végül, miért is nem kell tartania Zied Yakoubinak attól, hogy börtönbe vonuljon? Két okból is.

Egyrészt az ő vallomása áll szemben Alena vallomásával. Alena azonban – noha a kómából felébredt - súlyos agyi és pszichés károsodást szenvedett. A jelen helyzet szerint Zied Yakoubi vallomása áll szemben az övével. Egy jó ügyvédnek ez már fél siker. És nagyon úgy néz ki, hogy bizonyíték hiányában akár fel is menthetik. 3 hét múlva lesz ítélet az ügyben. Az ítélethozatalon valószínűleg nem lesz ott Alena, egészségi állapotára hivatkozva.

És Zied sem lesz ott. Nem találja senki. Az olasz hatóságok ugyanis engedték, hogy szabadlábon védekezzen, ő pedig – miért is ne tette volna – szépen eltűnt. A sajtó szerint már nincs is Olaszországban.

Az európai bevándorláspártiak 2015, vagyis a migrációs válság kezdete óta tagadják, hogy lenne összefüggés a bűnözés, a terrorveszély és a papírok nélkül tömegesen érkező illegális migránsok áradata között. Mindent elkövetnek azért, hogy ezeket a bűncselekményeket elszigetelt, különálló esetként kezeljék, hogy ne legyen szabad általánosítani. A kérdés már csak az, hogy hány ezer különálló esetnek kell még történnie ahhoz, hogy megértsék, ezen esetek tömeges megjelenése és a tömeges illegális migráció közötti időbeni és térbeni kapcsolat nem pusztán a véletlen műve.