×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ma sem lehet pontosan tudni, hány áldozatot követelt a csernobili katasztrófa

 

Harmincöt éve, 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban.

 

Az eredetileg hatblokkosra tervezett Csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű négy blokkja 1984-re készült el, ezek egyike hibásodott meg 1986. április 26-án.

(Fotó: Nemzeti Fotótár)

Érdekesség, hogy a katasztrófa előtt az oroszok a nem hivatalos területen is csak Lenin-erőműként hivatkoztak rá. A katasztrófát követően már csakis kizárólag csernobili erőműként szerepelt még a hivatalos orosz nyelvű dokumentumokban, médiában és másutt. A Szovjetunió kommunista pártja el akarta kerülni, hogy Lenin nevét összefüggésbe hozzák bárhol is az atomerőmű katasztrófájával.

„Nem jó, de nem is tragikus”

A katasztrófát 1986. április 26-án éjjel 1 óra 23 perckor egy rosszul megtervezett, az üzemviteli és biztonsági előírások teljes figyelmen kívül hagyásával végrehajtott kísérlet okozta.

A személyzet vészhelyzetet szimulálva akarta kideríteni, hogy teljes áramkiesés esetén a lassuló turbinák maradványenergiája elegendő-e a vészhelyzetre tervezett póthűtőrendszer üzemeltetésére.

A négyes blokk reaktorának teljesítményét lenyomták, és az instabil, alig ellenőrizhető 20-30 százalékos teljesítménysávban üzemeltették, ráadásul elfelejtették bekapcsolni a póthűtőrendszert.

(Fotó: Nemzeti Fotótár)

A reaktor ellenőrizhetetlenné vált, pár másodperc múlva két robbanás vetette szét, majd bekövetkezett a nukleáris olvadás. A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, a keletkezett tüzet hajnalra sikerült ugyan eloltani, de a reaktorban még napokig volt izzás.

Kiakadtak a sugárzásmérők, miután 3500 röntgen körüli volt a sugárdózis.

A személyzetének több tagját és sok tűzoltót magas sugárzás ért, nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe. A robbanások és a grafittűz a reaktor üzemanyagának körülbelül 3,5–4 százalékát szórta szét, kikerült a környezetbe a nemesgázok 100 százaléka, az illékony izotópok (jód, tellúr, cézium) körülbelül 20 százaléka és a kevésbé mozgékony izotópok (stroncium, cirkónium) 3,5 százaléka.

A sugárszennyezett területről 36 órás késéssel kezdődtek meg a kitelepítések. 1986 és 1990 között 90 ezer, 1990 és 2000 között további 72 ezer főt (más adatok szerint összesen 330 ezer embert) költöztettek ki, számukra 50 kilométerre északra Szlavutics néven hoztak létre új települést. Az erőmű körül 30 kilométeres tiltott zónát létesítettek.

A vizsgálat a baleset elsődleges okát emberi mulasztásban állapította meg, 1987-ben az erőmű vezetőit tíz év börtönre ítélték a biztonsági előírások megsértése, szolgálati beosztással való visszaélés, illetve bűnös hanyagság miatt.

Viktor Brjuhanov, a csernobili atomerőmű volt igazgatója, Anatolij Gyatlov mérnök és Nyikolaj Fomin, az erőmű főmérnöke a vádlottak padján a csernobili atomerőműben történt balesetért felelős személyek perének első napján 1987. július 7-én (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Titkolni akarták, de nem lehetett

A szovjet vezetés próbálta eltitkolni a katasztrófát, az első jelentéseket csak két nap múlva adták ki, a központi pártlap, a Pravda pedig csak a május 1-jei ünnepségek után számolt be róla. (Az atomerőmű tervezési hibáit, hiányosságait 1986. július 3-án államtitokká nyilvánították.) Ugyanakkor Svédországban már április 26-án észlelték a Szovjetunió irányából érkező radioaktív felhőket.

Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon kívül a szennyezés további két tucat európai országot sújtott, és 45 260 négyzetkilométernyi föld fertőződött cézium–137 izotóppal.

Magyarországot két hullámban érte a szennyezés: az első Csernobiltól észak-északnyugati irányba indulva Skandinávián, Lengyelországon és Csehszlovákián át érkezett április 29-én, s zömmel az északi, északnyugati területeken mosódott ki. A második nagyobb, déli irányú felhő Románián és Jugoszlávián keresztül május 7-én érkezett, s a másnapi esők mosták a talajba.

A Magyarországot ért terhelés a volt Szovjetunión kívüli Európában enyhe közepesnek minősült, messze alatta maradt az Alpokban és Dél-Németországban mért értékeknek.

Beláthatatlan következmények

Azt ma sem lehet pontosan tudni, hány áldozatot követelt a csernobili katasztrófa.

(Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az ENSZ-szervezetek, valamint Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország által 2003 februárjában létrehozott Csernobil Fórum 2005. szeptemberi jelentése szerint a robbanás okozta sugárzás közvetlenül 56 halálos áldozatot követelt, a katasztrófa nyomán fellépő betegségek áldozatainak száma négyezerre tehető.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő mozgalom 2006-ban közzétett tanulmánya szerint a sugárhatás két évtized alatt mintegy kétszázezer megbetegedést okozott és a jövőben még százezret okoz majd Oroszországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban.

Egészen az új évezredig működtették az erőművet

A balesetet követően az erőmű épségben maradt három blokkját lezárták, s leállították a Szovjetunió többi, hasonló típusú reaktorát is.

Az első és a második blokkot 1986 decemberében újraindították, a felrobbant negyedik fölé vasbeton szarkofágot építettek.

Az 1990-es évek közepétől erős nemzetközi nyomás nehezedett Ukrajnára a csernobili erőmű végleges bezárása érdekében. Kijev 1995-ben megállapodott erről az Európai Unióval, s az utolsó blokkot 2000. december 15-én végleg leállították.

A csernobili atomerőmű új, az eddiginél biztonságosabb védőburka 2016. november 29-én (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

2016 novemberében fejeződött be a csernobili atomerőmű új acélszarkofágjának építése, ezzel egy 36 ezer tonnás acélszerkezet került a sérült atomreaktorra. A 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas szerkezet a világ legnagyobb mozgatható kupolája. Várhatóan száz éven át ad majd védelmet a radioaktív sugárzás ellen.