×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Savanyú Jóska, a rettegett bakonyi betyár, akivel legendás tízlövetű fegyvere végzett

 

Savanyú Jóska törvényen kívüli fosztogatóhoz fűzött mondák Vas, Zala és Veszprém megyében máig is közismertek. A legendás betyár halálának 114. évfordulójára emlékezünk ezen a napon.

 

A betyárokról fennmaradt történetek alapján alakjukat a nép idealizálta, természetfeletti erővel, képességekkel ruházta fel. Páratlan erejüktől, gyorsaságuktól váltak a mondák úgymond szerethető karakterévé, melyek szerint sokszor még a golyó sem fogta őket. Ilyen betyárnak festik le a népmesék Savanyú Jóskát (Savanyó Jóskát), a bakonyi betyárt, akinek nevét több barlang is őrzi a Bakonyban.

Szerencsére nemcsak legendák maradtak fent utána, hanem periratok és vallomások is, amelyek által megismerhetjük az embert, az igazi betyárt is.

Savanyú József a Vas megyei Izsákfán született, 1841 szeptemberében. Apja számadó juhász volt, mellette kezdett el dolgozni. Nem sokáig maradt az örege mellett, a monda szerint ugyanis 12 évesen megverte és kifosztotta apját, majd feltört egy úri pincét, ahonnan egy hordó borral távozott.

Vékony hangja és zömök termete ellenére lett hírhedt bandavezér, aki sokszor még a gyilkosságtól sem riadt vissza.

1860-ban már kisebb rablásokért hét hónapos börtönbüntetését töltötte. Savanyú Jóska bűntetteit az 1877-es periratokból ismerhetjük meg. Bandájával, aminek az öccse, Pista is tagja volt, 1877 novemberében lőfegyverrel rabolták ki Bezerédy Antal uraságot, amiért 100 forint vérdíjat tűztek ki a fejére. Elrejtőzve a hatóságok elől egy évet Boszniában szolgált, de a harcoktól mindig távol tartotta magát. Szolgálata után öccsével egy búcsúban mulatozott, amikor onnan hazaindultak, és igazoltatták őket a pandúrok. Savanyú fegyvert rántott, lőpárbaj alakult ki, aminek következtében öccse, Pista holtan esett össze, neki azonban sikerült megmenekülnie.

Megint külföldre szökött, és újból Bosznia felé vette az irányt.

Triesztben és Fiumében is megfordult, hajókon dolgozott, először gépfűtőként, majd pincérként, így nem meglepő, hogy az elbeszélések szerint jól beszélte az olasz és a francia nyelvet is.

1881-es hazatértével folytatta a rablást, fosztogatást. Az ezt követő évben június 15-én két felszerszámozott lovat és egy szekeret lopott el társával, de folyamatosan a nyomukban voltak a csendőrök, akik végül utolérték őket. A túlerő miatt kénytelen volt a két betyár mindent hátrahagyva elmenekülni a golyózápor elől. Még ugyanebben az évben a káptalanfai ispán házából pénzt és fegyvereket lopott Savanyú Jóska, így szerezte meg legendás tízlövetű revolverét. A monda úgy tartja, hogy a fegyvert bemutatva egy 15 éves juhász homlokához tartotta a fegyver csövét, aminek tárát üresnek hitte. Elsütve a fegyvert jött rá, hogy az töltve volt. A fiatal juhász életét vesztette a fegyverbemutató során.

Ekkortájt már négy vármegye körözte Savanyút, akinek 1500 forint volt kitűzve a fejére, de a betyár nem tudta megfékezni mohóságát. 1883 augusztusában az özvegy Rosenthál Józsefnét bántalmazta társaival, akitől rengeteg készpénzt, ékszert, ruhákat és 10 000 forint értékű adósleveleket raboltak. Ezt követően pandúroknak adták ki magukat, így megtévesztve az uradalmi erdőkerülőt, akit később aztán jól meg is vertek. Az áldozat később azt mesélte, hogy a banditáknak kifogástalan volt az álruhájuk, teljesen fel voltak fegyverkezve és több ezer forint is volt a birtokukban.

1884 februárjában Akaliban akartak kirabolni egy házat. A bent tartózkodó 79 éves özvegy Németh Istvánnét tettlegesen is bántalmazták, majd pénz után kutatva az egész házat feldúlták. A hazaérkező uraság értékeit és az özvegyet védve lövéseket adott le, mire a betyárok szintén lövésekkel válaszoltak. Ezután a zsákmányt felmarkolva menekültek el a bűntett helyszínéről.

Időről időre szárnyra kaptak olyan hírek, hogy elfogták a híres betyárt, de rendre kiderült, hogy mégsem. Sokszor tévesztették össze társaival, és az újságok is többször megírták, hogy elkapták.

Savanyú Jóskát és néhány társát végül 1884. május 4-én fogták el. A Tapolca környéki Véndeki-cseres egy sűrű bozótosában tanyázó rablókon a nyomozók ütöttek rajta. Savanyót először Tapolcán hallgatták ki, ahol Török Péternek adta ki magát, és azt állította, csak munkát keresni jött Keszthelyre, semmi köze sincs rabláshoz vagy gyilkossághoz. A vizsgálati fogság idejére egy zalaegerszegi börtönbe szállították, ahol egy budapesti újságíró meglátogatta és azt közölte róla:

„Savanyó korántsem a rablómondák daliás alakja, sőt egész nyomorúságos. Kinézésre inkább hasonlít egy budapesti csirkefogóhoz, aki a ledobott fél szivart is mohón kapta fel.”

Egyre több társát fogták el, és ahogy telt az idő, a tanúk és sértettek száma is növekedni kezdett. Hosszú mérlegelés után a szombathelyi királyi törvényszéket nevezték ki a tárgyalás lefolytatására.
1886. május 6-án kezdetét vette Magyarország legnagyobb büntetőpere. A vádlott védelmében elmondta, hogy ő csak egy piti rabló, és csupán a betyárromantika csinált belőle nagystílű bűnözőt. Az elsőfokú ítélet végül Savanyú Jóskát életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, az ügyész viszont nem volt elégedett a per kimenetelével és fellebbezett, halálbüntetést kért Savanyúra.
Miután sokan visszavonták feljelentésüket, félve a szabadlábon lévő bandatagoktól, a bíró a fellebbezési kérelmet visszautasítva helybenhagyta az életfogytig tartó fegyház ítéletét.

Savanyú Jóskát az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb börtönébe, Illavára szállították. 15 évet töltött itt, majd jó magaviselete miatt 1901-ben átszállították egy váci fogházba. Egészsége megromlott, egy rabtársa a következőket mesélte róla:

„A kis zömök ember összeaszott, elráncosodott. A szemeiben nincs semmi tűz. Pislogása olyan, mint a kialvófélben levő mécses. Bajusza és haja megőszült, a fogai kihullottak. Csupa ránc, vénség, reszketegség a félelmetes betyár, akinek minden vágya csak az, hogy visszajusson Vázsony környékére.”

1906-ban gróf Csáky Károly Emmánuel váci püspök közbenjárására kegyelemet kapott. Szabadulásának hírét minden újság megírta. Savanyút még a hannoveri Mellini Színház egyik alkalmazottja is megkereste azzal az ajánlattal, hogy saját magát játssza el a színház egyik új darabjában. Savanyúnak viszont háromhavonta jelentkeznie kellett a hatóságoknál, ami meghiúsította a hannoveri fellépést.

1906 őszén a Tótvázsony melletti Sós-pusztára költözött juhász testvéréhez, Jánoshoz. Itt a csendőrök is gyakran meglátogatták ellenőrzés céljából. Volt, hogy elővetették vele tízlövetű pisztolyát, és kérdezték tőle: „Józsi bácsi, hány embert lőtt agyon vele?” „Egyet se” – válaszolta az öreg betyár.

Az ízületi fájdalmakkal küzdő öreg rablónak 1907-ben télen elfagytak a lábujjai a ház körüli munkában. Kórházba vitték ugyan, de semmivel sem tudtak segíteni elüszkösödött lábán. Hazatérve a kórházból úgy döntött, véget vet saját életének. Búcsúlevelében leírta:

„Az öngyilkosságra iszonyatos sok szenvedés és fájdalmak vettek reája, mert már tovább nem bírtam tűrni a sok fájdalmakat, elszántam magamat most már egészen, hogy inkább meghalok, mint éjjel-nappal szenvedjek.”

Savanyú Jóska 1907. április 9-én kedvenc tízlövetű revolverével lőtte fejbe magát.