×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tüntetés, felfüggesztett brit tanár egy Charlie Hebdo-rajz miatt

 

Részben „szülőkből”, részben fiatal muszlim férfiakból álló, agresszív tömeg gyűlt össze csütörtökön a nyugat-yorkshire-i Batley Gimnázium előtt azt követően, hogy egy tanár Mohamed prófétáról készült karikatúrát mutatott be, mely korábban a Charlie Hebdo című francia szatirikus magazinban jelent meg.

A „szülők” idősebb muszlim férfiakat jelent, ugyanis a gimnázium bejárata előtt lincshangulatban tolongó, főleg fiatal férfiakból álló tömegről készült felvételen egyetlen nő sem látható. A 30-40 fős tüntető csoportban többen álarcot hordtak.

Az oktatási tárca azonnal közleményt adott ki, miszerint a prófétáról készült karikatúra bemutatása „teljességgel elfogadhatatlan”, majd a tanárt – akinek a neve egyelőre nem szerepel média által eleve nem túl hangsúlyosan artikulált eseményről szóló tudósításokban, s akit egyelőre senki nem igyekezett megszólaltani – felfüggesztették állásából.

A nyugat-yorkshire-i Batley Gimnázium két közleményt is kiadott. Gary Kibble igazgató bocsánatot kért a szülőktől, később a tanár „bűnbocsánatát” is tolmácsolta. Külön kitért arra,

mennyire nem volt megfelelő az órán felhasznált „erőforrás”.

A brit oktatási minisztérium kijelentette ugyan, hogy a tanárok felvehetik a tantervbe a kérdések, ötletek és anyagok teljes skáláját, ideértve azokat a kérdéseket is, amelyek kihívást jelentenek vagy ellentmondásosak, ám utaltak a politikai egyensúly biztosítására vonatkozó kötelezettségekre is. A minisztérium szóvivője ugyanakkor elítélte a sajtóforrások által békésnek minősített tüntetést, és azt a koronavírus-járvány elleni intézkedések megsértésének ítélte. A minisztérium fenyegetőnek minősítette a demonstrálók magatartását.

A tanórákat a gimnáziumban csak délelőtt 10 órakor tudták megkezdeni. A rendőrség

senkit nem vett őrizetbe az iskola előtt a felvételeken láthatóan a forgalmat is megzavaró tüntetők közül.

A történtekről beszámolt a helyi lap is, a Yorkshirepost, mely igen hosszan és részletesen ismertette a tiltakozók véleményét és az ügyben megszólaló, illetékes muszlim vallási vezetők nyilatkozatait. A lap úgy számolt be a történtekről, hogy sem Mohamed nevét, sem a Charlie Hebdo című lapot nem említette.

A címlapfotó illusztráció.