Lopakodó érzékenyítéssel célozza a hazai középiskolásokat Soros szervezete

 

Magyar középiskolásokat akar bővülő programjában érzékenyíteni az Amnesty International Magyarország. Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: az a baj, hogy ezek a programok a bevándorlásról vagy olyan dolgokról szólnak, melyek Magyarországon nem élveznek többséget vagy ellentétesek az alaptörvénnyel.

Egy külföldi programnak a Magyarországra hozásáról beszélhetünk – mondta, és hozzátette, az a cél, hogy olyan témákról beszéljenek a fiatalok, illetve a tanárok, amelyek a kisebbségi jogok érvényesüléséhez, védelméhez kötődnek.

Ezzel önmagában még nem is lenne semmi baj, de ezek az érzékenyítési témák mindig elkanyarodnak olyan kérdések felé, mint például a bevándorlás, vagy egyéb olyan tematika felé, amely a mi társadalmunkban teljesen más megítélés alá esik – fogalmazott.

A Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ezek a nemzetközi NGO-k külső problémákat hoznak Magyarországra.

Az érzékenyítés nem mehet például a homoszexuálisok örökbefogadása felé, hiszen azt az alaptörvény nem engedi meg – mondta a műsorban a politológus.

A mondanivaló mindig be van csomagolva egy pozitív köntösbe. Az érzékenyítés azzal a céllal történik, hogy közeledjenek ahhoz az állásponthoz, amelyek Magyarországon nem élveznek többséget.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.