Megemelte a kormány a paralimpikonoknak járó állami jutalmakat

 

Jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma – jelentették be vasárnap délután, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Szabó László, az MPB elnöke közölte: szervezetük javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy az aranyért járó eddigi 17,5 milliós összeget 25 millióra, az ezüstért járót pedig 12,5 millióról 17,85 millióra emeli. A harmadik helyezettek mostantól 14,25 millió forintos jutalomra számíthatnak, s egészen a nyolcadik helyezettekig (1,4 millió forint) jár majd anyagi elismerés.

A sportvezető kiemelte, a növekedés mértéke közel 43 százalékos, s ez is azt mutatja, hogy Magyarország kiemelten kezeli a sportolók megbecsülését. Hangsúlyozta: a szabályozás azt is jelenti, hogy a Szervátültetettek Világjátékán, illetve a Siketlimpián hasonló helyezést elérők jutalma is növekszik, mert ezeknek az értéke a paralimpiai jutalomhoz között.


Szabó László úgy fogalmazott: a döntésből többféle következtetést lehet levonni, de a legfontosabb az, hogy

a kormány méltón elismeri mindazt a teljesítményt, amelyet a magyar parasportolók, a magyar fogyatékos sportolók az elmúlt években, évtizedekben nyújtottak.

Ez a döntés tehát köszönetnyilvánítás a magyar fogyatékos sport históriájának is” – jelentette ki.

Szabó László köszönetet mondott a kormánynak – továbbá a határozat előkészítésében nagy szerepet vállalt siketnéma országgyűlési képviselőnek, Tapolczai Gergelynek (Fidesz) és Szekeres Pál miniszteri biztosnak, háromszoros paralimpiai bajnoknak –, s előrevetítette: a következő napokban a sportolóktól és edzőktől, a paralimpiai felkészülés résztvevőitől azt fogja kérni, hogy ez a döntés sokszorozza meg az erejüket.

A MPB elnöke arról is beszélt, hogy pénteken videokonferenciát tartottak az Európai Paralimpiai Bizottság szervezésében, s ezen elhangzott, hogy a tokiói szervezőbizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság úgy készül, hogy lesz paralimpia - ahogy természetesen olimpia is -, s nagyon komolyan szervezik a biztonságos elbonyolítást.

Az MPB felkészült erre a helyzetre, és minden előírásnak eleget fogunk tenni” – jelentette ki Szabó László.

A vasárnapi online sajtótájékoztatón részt vett Ekler Luca, világ- és Európa-bajnok paraatléta, valamint Csonka András, paralimpiai ezüstérmes para-asztaliteniszező is, mindketten úgy fogalmaztak: nagyon örülnek a kormánydöntésnek, ez extra motivációt jelent majd a felkészülésük során.

Deutsch Tamás, az MPB alelnöke úgy fogalmazott: a hétfőn negyedszer sorra kerülő Magyar Parasport Napjának előestéjén szép üzenet ez a kormánydöntés, amelynek köszönhetően

történelmi magasságokba emelkedik Magyarországon a fogyatékos sportolók világeseményein elért kimagasló eredmények után járó jutalom összege.

Évek óta lelkesen mondják el a sportolók, az őket felkészítő edzők, a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület vezetői azt a jelmondatot, amely szépen összefoglalja a hitvallásunkat, nevezetesen, hogy Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, hogy vesztesnek lenni. Ezt a jelmondatot most megtoldhatjuk a friss döntés fényében: ma győztessé váltak a parasportolók, a fogyatékos sportolók. A folyamatosan növekvő erkölcsi elismerés mellett fontos lépcsőfok az, hogy a paralimpiai bajnokaink Tokióban az aranyérem elnyerése után 25 millió forintos jutalmat kapnak” – mondta Deutsch Tamás.

Hozzátette: a döntés valamennyi fogyatékkal élő magyar számára üzenet, hogy a sorsuk fontos a köz számára.

A címlapfotó illusztráció.