×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Veszélyben a címvédő szereplése az Ausztrál Openen

 

A címvédő és világelső Novak Djokovic lemondta szombati edzését a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon, és sérülése miatt továbbra is kérdéses, hogy folytatni tudja-e szereplését az év első Grand Slam-tornáján.

A hasfalát fájlaló, nyolcszoros bajnok szerb játékos a Fucsovics Mártont búcsúztató kanadai Milos Raoniccsal csapna össze vasárnap, a nyolcaddöntőben. Edzője, Goran Ivanisevic az ESPN-nek azt mondta, hogy a 33 éves szerb szombaton szeretné magát alaposan megvizsgáltatni.

Djokovic pénteken, a Taylor Fritz elleni ötszettes csatája után úgy fogalmazott, hogy

biztosan izomszakadása van, és nem tudja, hogy ebből kevesebb mint két nap alatt felépül-e.

A vasárnapi program összeállításánál a szervezők mindenesetre figyelemmel voltak az első helyen kiemelt játékosra, ugyanis az övé lenne az utolsó meccs a Rod Laver Arénában, közép-európai idő szerint 11 órától.