×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Eszét vesztve fut a valóság a mese után

 

Valamikor régen azt mondtuk, a legjobb történeteket a valóság írja. Manapság úgy tűnik, ez megfordult.

Iain M. Banks könyve a Feersum Endjinn magyarul Félemmetes Géjpezet címmel jelent meg. A skót író regénye nem része a Kultúra-ciklusnak, ezzel szemben a címe találó. Félelmetes gépezetről lesz szó ugyanis.

Ha már mese, a kályhától indul, honnan máshonnan. Flash Gordontól, kisebbségi mutánsoktól, akiket gátlástalanul üldöz a többségi társadalom. No igen. A sci-fi, bár ezt az időszakot azért nagyon komoly jóindulattal nevezzük annak, de belefér. Pattanásos kamaszok bújják a papírkötésű könyveket, emlékezzünk csak Marty McFly apjára a Vissza a jövőbe filmekből, aki egy jókora tasli után bele is veti magát a könyvírás rejtelmeibe, sikeres sci-fi író lesz, köszönhetően fiának és Eddie Van Halennek.

No de nézzük, mi lett ebből, mi rejtőzik a szoba kulisszái mögött. Bizonyos értelemben sajnos nem Rejtő Jenő. Emberemlékezet óta tudjuk, hogy a szó fegyver, a szavakból elképzelhetetlennek tűnő formákat alkotó nyelv még inkább. Hát még a mozi, a mozi.

De keressük meg Banks uraságot. Tüneményes tehetségű skót írónk szépirodalmárként, a kor ízlésének megfelelően kegyetlen regénnyel debütált. Zajos sikerek. Majd úgy döntött, beveti magát az űroperába. Odaát, a Nyugati Világban a bajnokok belevetik magukat mindenféle zsánerbe, aztán majd kiderül, melyik hozza a legtöbbet a konyhára. Mert ugye a szobába, a tálalóasztalra is kerülni kell valaminek.

Iain [Menzies] Banks (1954. február 16.–2013. június 9.) Fife-ben született. A Stirling Egyetemen angol irodalmat, filozófiát és pszichológiát tanult. Első regénye, a Darázsgyár 1984-ben jelent meg. Első tudományos-fantasztikus regényét Emlékezz Phlebasra címmel 1987-ben publikálta. Kettős szerepben írt, szépirodalmi regényei Iain Banks, tudományos-fantasztikus művei Iain M. Banks név alatt jelentek meg. Elismerten generációjának egyik legerősebb, leginnovatívabb és legizgalmasabb írója: a The Guardian mértékadónak nevezte a tudományos-fantasztikus irodalom terén, a The New York Times generációjának legötletesebb írójáként, William Gibson pedig „jelenség”-ként írt róla.

Iain Banks az Edinburgh-i Nemzetközi Könyvfesztiválon, 2009-ben (Fotó: Wikipedia)

Ez az űropera lett a Kultúra 10 regényes története, visszatérő Zakalwe úrral (Közelkép, Fegyver a kézben), rengeteg olyan díszlettel, amely egy mérhetetlen fantáziájú zseni fejében megszülethetett. Nem tisztem nekem most szüzséket prezentálni, legyen elég, hogy komplex, érdekes, ijesztő, embertől távoli és nagyon emberi világ ez. Idealista szőröstül-bőröstül.

Van benne idealista ügynök, aki megunván az egyhangúságot évtizedenként nemet vált, családot próbál alapítani, sikertelenül, majd a semleges nem mellett dönt. Van tudós professzorunk, aki a Jupiter-osztály bolygók sok százezer éves gázlényeinek titkát kutatja, lelassulva ezért a helyiek, oppardon, ahogyan magukat nevezik, a heiek szintjére (A száműző). Pihenésképp fókába költözik tudatával. De van olyan professzorunk is, aki szimplán drótbokorba telepített tudatú értelmes lénnyé változik. No és persze az MI-k, a végtelen kapacitásra fejlesztett, majd önfejlesztett gépi elmésségek, akik gyakorlatilag bármit megtehetnek.

Ismerős sztorik ezek? Igen. A Kultúra nem ismeri a családot, az emberek sokáig élnek, vagy egyszerűen, ha megunták a szitut, elköltöztetik tudatukat a tárolókba, hogy majd egyszer előjöjjenek (előkép A város és a csillagok Arthur C. Clarke regényében, kevesebb történelemkényszerítő indíttatással).

Nos hát, ha bejöttünk a szobába, üljünk is le egy szóra. Egy űroperának nincsenek határai. Bármi megtörténhet, aminthogy meg is történik. De Banks egy interjúban óva intett attól, hogy analógiákat húzzanak a dicsőséges Nyugat-Európa és az atlanti világ, valamint a Kultúra között. Sejtette az öreg. Az egy ideális világ, emberek és gépek fura, de ellenőrzött szimbiotikus együttléte, amely általában pozitív végkicsengésű. Ha már űropera.

No persze némi űrháború, egy-két-három kemény odacsapás után az idealizált béke megteremtése, avagy visszaállítása megtörténik, mert persze a Kultúra jellemzően felette áll ezeknek a civilizációknak, így valódi progresszorként lép fel. Szóval az erőszaknak is van helye, de azokat renegát MI-k végzik el, jellemzően.

És egy, a törékeny brit porceláncsésze érdekében bevitt langyos tej, majd rátöltött ceyloni tea mellett össze is vethetjük, hogy hol is tartunk most. Megjöttek a semmiből azok az emberek, akik az őrület határára sodródtak, mert elméjük rájött, hogy gaz bilincsbe zárja őket a többségi társadalom a nemük érzékelése miatt.

A józan ész alapján (nem tudom, Kantot elégették-e már a progresszorok, maradi csávó, lassan ráférne), szóval a józan ész alapján mindig voltak lányos fiúk és fiús lányok. Szerény emlékezetem szerint megtalálták helyüket az életben különösebb harsogó, szívszorító, gyomorforgató propagátorok nélkül is. Nem kétlem, akadhatott, aki rosszabbul járt. Kérdéssel felelnék. Ön, kedves olvasó, gazdag? Ha igen, akkor megfogta az Isten lábát. Ha nem, akkor bizony rosszabbul járt. Együtt él vele? Minősíthetetlen trágársággal szidja azt, akinek valaki több lapot osztott? És még: végigcsinálná, ami azzal az élettel jár? Lehet, hogy nem. Akkor van itt azért valamiféle döntés.

Arról nem is beszélve, hogy Banks is betéved néha a PC őserdejébe, pedig nem mondhatjuk, Krasznahorkaival szólva, hogy ne lenne a szavak embere. Lássuk, csak a Közelkép (2010) legvégén az egyik MI viccesen avatarjaként egy féllábú, tetovált, albínó törpét küld, aki ráadásul dadog is. 2021-ben le lehetne ilyet írni? Nem, inkább mozgásában némileg korlátozott, teste kihívásokkal küzdő műalkotás, más színezettségű bőrrel él és méretileg hátrányos helyzetű. No kérem.

Lehet, hogy így vagyunk ezzel az összes sztorival, drága barátaim és nem barátaim. A mese az mese. Nemcsak oktathat, de felhőtlenül szórakoztathat is. Ne keverjük azonban a valósággal, nem lesz belőle jó muffin, jól érlelt, kiváló skót wkisky meg főleg nem. Azt pedig Banks szerette. Az ideák világa maradjon az ideák világa. Ebben a rögvalóban nem azzal a céllal futnak ki a nevek a stáblistára, hogy utána így, úgy, amúgy, de valamiképpen mindenképpen beleszálljanak a másikba.