Az elmúlt két évben megdöntötte Michael Schumacher minden rekordját, idén a hetedik vb-címével utolérte a németet a Forma–1-es örökranglistán. Mégis rajongók ezreit veszítette el Lewis Hamilton azzal, hogy becsempészte a politikát a versenypályákra, amikor a BLM-mozgalom nevében féltérdre kényszerítette pilótatársait. Azt is elérte, hogy csapata, a Mercedes véget vessen az Ezüstnyilak 85 éves tradíciójának. Örömteli pillanatok is akadtak 2020-ban: Pierre Gasly és Sergio Pérez megszerezte első F1-es győzelmét, George Russell pedig megmutatta, hogy készen áll egy komoly csapatnál kamatoztatni a tehetségét.
Lewis Hamilton sportolóként kiemelkedőt produkált 2020-ban. A 16 futamból, amin elindult, tizenegyet megnyert, de nyerhetett volna akár 13-at is, ha Monzában és Szocsiban nem kap büntetést. Az Olasz Nagydíjon a csapata rosszkor hívta ki kerékcserére (zárva volt a boxutca), Oroszországban pedig a pálya olyan pontján tartott rajtgyakorlást, ahol a szabályok ezt nem engedik meg.
A korábbi edzéskirály, Michael Schumacher pole pozíció-rekordját már tavaly megdöntötte az angol, aki már 99 rajtelsőségnél jár, míg a Ferrari német ászának 91 trófeából álló futamgyőzelmi csúcsát idén adta át a múltnak az angol. Hamilton hatszor futotta meg a versenyek leggyorsabb körét (FL) idén, ami éppen annyi, mint ahány FL-t a pontversenyben mögötte végző Valtteri Bottas, Max Verstappen, illetve a szahíri futamon a betegeskedő angol helyére beugró George Russell fel tudott mutatni.
Lewis Hamilton jelenleg élete formájában vezet, és ha minden a tervek szerint alakul, szinte verhetetlen a pályán. Sokan mégis kétségbe vonják sikerei értékét, a Mercedes 2014 óta tartó dominanciája ugyanis példátlan a sportág történetében.
Nem újdonság ez, korábban is voltak példák arra, hogy egy-egy csapat éveken át dominált. A különbség az, hogy az autósport szabályait alkotó Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), illetve a sportágat korábban irányító Bernie Ecclestone mindig változtatott valamit a szabályokon, ha a Ferrari, vagy a Red Bull túlságosan „kövérre ette magát”. Ecclestone ilyen értelemben jó gazda volt, aki az egész „nyáj” érdekeit tartotta szem előtt. A Forma–1 kereskedelmi jogait 2017-ben megvásárolt amerikai Liberty Media azonban más úton jár:
nekik az a jó, ha Hamilton és a Mercedes nyer, mert akkor megdőlnek a Schumacher- és a Ferrari-féle „szakállas rekordok” az irányításuk alatt.
Ez számít látványos sikernek Kaliforniában, a hollywoodi showbizniszben, ahonnan a Chase Carey vezette Liberty érkezett.
Went down to Hyde Park today for the peaceful protest and I was so proud to see in person so many people of all races and backgrounds supporting this movement. It was really moving. I’m feeling extremely positive that change will come, but we cannot stop now. #blacklivesmatter ✊? pic.twitter.com/koOTEPOXAh
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) June 21, 2020
Féltérdre kényszerített pilótatársak
Voltak, akik tapsoltak Hamiltonnak azért is, mert nyíltan felemelte a szavát a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen, különösen az Egyesült Államokban szerzett sok új követőt ezzel. Másokat viszont épp hogy elveszített azzal, amikor a Black Lives Matter-mozgalom önjelölt nagyköveteként BLM feliratú szájmaszkot és sapkát húzott, sőt, a Toszkán Nagydíjon „Tartóztassák le a zsarut, aki megölte Breonna Taylort” feliratú pólót viselt a dobogón. Azon túl, hogy egy nyomozati szakaszban lévő, még
lezáratlan bűnügyben nem szerencsés véleményt nyilvánítani, Hamilton azzal esett át a ló túlsó oldalára, hogy több millió tévénéző szeme láttára tette ezt, kihasználva a sportág népszerűségét.
Az FIA néhány nappal később reagált is: megtiltotta a nyílt politikai vonatkozású üzenetek közvetítését a versenyt követő nyilatkozatok, illetve az eredményhirdetési ceremónia során.
A Black Lives Matter-mozgalom jelképévé vált térdelést végrehajtó, illetve azt elutasító pilóták a Forma–1 70. évforduló Nagydíjának rajtja előtt Silverstone-ban. A pilóták többsége követte Hamilton féltérdre ereszkedését. Räikkönen, Verstappen, Leclerc, Sainz, Kvjat, Magnussen és Giovinazzi állva maradt. Fotó: MTI/AP/Pool/Frank Augstein
A 2014 óta megszakítás nélkül a hetedik konstruktőr-bajnoki címét bezsebelő Mercedes-istálló is felsorakozott angol sztárpilótája mögé. Amikor Hamilton júniusban beállt a BLM-es felvonulók közé tüntetni Londonban, Toto Wolff csapatfőnök bejelentette: a stuttgarti autók a megszokott ezüst-fekete színezés helyett idén koromfeketék lesznek. Az osztrák csapatfőnök ezzel véget vetett az Ezüstnyilak legendájának, amely az 1930-as évek közepére nyúlik vissza, amikor a Mercedes túlsúlyos versenyautói csak úgy állhattak rajthoz a Nürburgringen, hogy a szerelők lekaparták róluk a festéket, ezért a karosszériát alkotó magnézium ezüstös színében pompáztak.
A Mercedes önként félredobta az Ezüstnyilak 85 éves legendáját, amikor Hamilton nyomására úgy döntött, hogy a szokásos ezüst helyett feketére festik az AMG W11 Hybrid autókat. Fotó: MTI/EPA/ Alejandro Garcia
Verstappen erősnek, Bottas könnyűnek találtatott
Valtteri Bottas két pole pozíciót és két győzelmet tudott felmutatni 2020-ban egy hasonló V6-os turbó-hibrid autóval, amilyennel Hamilton leiskolázta a mezőnyt. Sokat elárul a finnről, hogy amikor Hamilton koronavírus-fertőzése miatt nem indulhatott a szahíri futamon és a Williams pilótája, George Russell ugrott be a helyére, a 22 éves angol leiskolázta. Ha a csapat nem rontotta volna el a kerékcseréjét (tévedésből a Bottasnak szánt abroncsokat kapta meg), majd nem kap defektet, Russell megnyerte volna élete első mercedeses futamát.
Max Verstappen szintén balszerencsésnek mondhatja magát, amiért nem előzte meg Bottast a vb-ezüstért folyó párviadalban. A Red Bull holland reménysége is két győzelmet aratott, Silverstone-ban és az abu-dzabi idényzárón, emellett háromszor érte el a verseny leggyorsabb körét. Törökországi hibája, egy 360 fokos piruett miatt azonban ott elvesztette a győzelem esélyét; Imolában defekt miatt bukta a 2. helyet, Szahírban pedig egy rajt utáni baleset vétlen áldozatává vált, így be kellett, hogy érje a bajnoki harmadik hellyel. Verstappennek az abu-dzabi idényzárón aratott magabiztos rajt-cél győzelme azonban jól mutatja, miért tartják sokan a jövő világbajnokának a hollandot, aki még mindig csak 24 éves.
Max Verstappen volt a szezon egyik üde színfoltja. A Red Bull 23 éves holland versenyzője két győzelmet aratott (Silverstone, Abu Dzabi), és versenyben maradt Bottasszal bajnokság 2. helyéért. Fotó: MTI/EPA/Pool/Frank Augstein
Beérett Gasly és Pérez kitartása
Az intrikák és a politikai felhangok mellett két új győztest is avattunk a Forma-1-ben 2020-ban. A korábban a Red Bulltól kiebrudalt, francia
Pierre Gasly nagy csatában verte Carlos Sainz McLarenjét Monzában, ezzel megszerezte önmaga első, és az Alpha Tauri (korábbi nevén Toro Rosso) fennállásának második sikerét.
Things you love to see! ?
Both Sebastian Vettel and @PierreGASLY secured their first F1 victories with us, at the same Grand Prix, at our home race! ??
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) September 7, 2020
Sergio Pérez koronavírus-fertőzése miatt mindkét silverstone-i futamot kénytelen volt kihagyni júliusban, de a mexikói látványosan pattant vissza: Isztambulban a rá jellemző gumikímélő stílusban megszerezte a 2. helyet a Racing Point csapatának, majd Bahreinben – a Mercedes már említett kerékcserés bakijának is köszönhetően – végre felállhatott a dobogó tetejére. Péreznek 190 futamot kellett várnia élete első F1-es diadalára, többet, mint bárki másnak az F1 történetében.
Peak Face Cam ??#SakhirGP ?? #F1 @SChecoPerez pic.twitter.com/xnhoxJmbUE
— Formula 1 (@F1) December 8, 2020
A jövőre már Aston Martin néven versenyző csapatnak mégsem kellett a mexikói, helyette a Ferraritól kiebrudalt Sebastian Vettelt választották Lance Stroll mellé 2021-re. De Péreznek sem kellett sokáig szomorkodnia: a Red Bull pénteken bejelentette, hogy jövőre a népszerű mexikói lesz Verstappen csapattársa, akik a mezőny egyik legdinamikusabb pilótapárosát fogják alkotni.
Mély gödörben a Ferrari
A Ferrarit ért tavalyi pofonok után (az FIA idény közben megtiltotta néhány motorfejlesztés használatát, amivel az olaszok autói mintegy 50 lóerős hátrányba kerültek) sokan bíztak a Scuderia feltámadásában, ez azonban nem valósult meg. Charles Leclerc szívós munkával majdnem háromszor annyi pontot gyűjtött, mint kegyvesztetté vált csapattársa, Vettel, és gyakran futott időmérő edzésre jellemző gyors köröket a versenyen. A monacói pilóta elszántsága dobogóra (Spielberg és Silverstone) volt elegendő az idényben, a bajnoki 8. helynél többre azonban nem. A Ferrari hazai pályán, Mugellóban futotta története 1000. nagydíját, de
ez az idény az ünneplés helyett sokkal inkább arról marad emlékezetes, hogy 1992 óta először futamgyőzelem nélkül zárta a maranellói gárda.
A heart-stopping moment on Lap 1 in Bahrain
We are all incredibly grateful that @RGrosjean walked away from this incident#BahrainGP ?? #F1 pic.twitter.com/6ZztuxOLhw
— Formula 1 (@F1) November 29, 2020
A Haas csapat pilótája, Romain Grosjean borzalmas balesetet szenvedett a Bahreini GP első körében, amikor autója a korlátnak csapódott és kigyulladt. Az év végén visszavonuló francia csodával határos módon maga szállt ki az égő roncsból, és könnyű égési sérülésekkel megúszta a szezon legcsúnyább balesetét.
A Ferrari új motort és jelentős átszervezést ígér jövőre a csapat működési struktúrájában, ami – a gyors Carlos Sainz érkezésével együtt – reményt ad a csapat népes szurkolótáborának arra, hogy 2021-ben nem a Renault, a McLaren és az Aston Martin autóival, hanem a Mercedesekkel és a Red Bullokkal kelljen csatázniuk a dobogóért.
Az FIA decemberben elfogadta az F1 2021-es versenynaptárát. Rekordszámú 23 versennyel számolnak, de a vietnámi futam megrendezése kérdéses. A 36. Magyar Nagydíjat augusztus 1-jén futják a Hungaroringen (Kép: F1)