Lázadás szélén a hisztériakeltés célpontjává lett francia rendőrök

 

Gyanúsan szervezettnek tűnik a Michel Zecler producer rendőri bántalmazását követő, egy törvénymódosítás kiharcolásával összekötött megmozdulás és a rendőrök elleni hangulatkeltés felerősödése Franciaországban. Az érintettek, a rendőrség egyre kiszolgáltatottabb tagjainak is fogy a türelme. Videófelvétel is alátámasztja: napról napra kockára teszik életüket a közbiztonság fenntartói az úgynevezett érzékeny lakónegyedekben.

Betelt a pohár! Már-már forradalmi a hangulat, egyre hangosabb a zúgolódás – ezt észlelte a Valeurs Actuelles (VA) című francia konzervatív lap munkatársa, aki rendőri körökben próbálta felmérni, milyen hatásai vannak az elmúlt hetek történéseinek.

Az utóbbi időszakban ugyanis rájárt a rúd a francia rendfenntartókra. A George Floyd ügye körül felvert, több kontinensre kiterjedő hisztériakeltésre és az ürügyet felhasználva kirobbantott zavargások körülményeit idézi az a hírverés és hangulatkeltés, ami Michel Zecler ügyét kísérte. Mindeközben a szélsőbaloldal által felheccelt elemek pusztításával – gyújtogatással, utcabútorok megrongálásával – kísért, több százezer fős tömegtüntetés robbant ki Párizsban az államfő, Emmanuel Macron pártja, a Köztársaság lendületben és a jobbközép Agir által előterjesztett törvényjavaslat miatt, mely szabályozta volna a rendőrökről készült fotók közzétételét a médiában. A javaslat 24. cikkelye ellen tiltakoztak a leghangosabban. Ez a rendelkezés a megszegőre egy év börtönt és 45 ezer eurónyi bírságot is kiszabhat.


Nem fantomok ellen küzdenek

A tervezett jogszabály hátteréhez tartozik, hogy nem fantomok ellen küzd: az elmúlt időszakban többször is kaptak a rendfenntartó erők és családtagjaik életveszélyes fenyegetéseket. A sajtó képviselői szerint viszont a rendelkezés ellehetetleníti a munkájukat. Az is az újságírók véleményeként fogalmazódott meg a valószínűleg jól szervezett, minapi megmozdulásokon, hogy „véget kell vetni a rendőri brutalitásnak”.

A hirado.hu nemrég adott hírt arról, mennyire lehet egyöntetű egy-egy ilyen vélemény a francia sajtóban: nemrég távoznia kellett egy lap főszerkesztőjének a fasizálódó iszlamizmusról író, a baloldal véleményével egybe nem vágó vezércikke és tényfeltáró munkái miatt, olyan erős nyomás nehezedett rá a szerkesztőség szélsőbalos hangadói részéről.

Christophe Castaner, a Köztársaság lendületben párt vezetője végül a zavargások és a tömeges megmozdulások hatására közölte: felfüggesztik és átdolgozzák a javaslatot.

Rendőri körökben úgy vélik: ezek a történések aláássák a franciákban a rendőrség iránti bizalmat – számol be a VA, hozzátéve: az Alliance szakszervezet mindeközben a rendőrök mostoha munkakörülményeit kifogásolja.

A Ouest-France című lapban Frédéric Lagache, a rendőri szakszervezet vezetője kifakadt: azt a teljesen hamis képet festik róluk országszerte, mintha a rendőrség valami törvénytelenül működő, önbíráskodó szervezet lenne, miközben céltáblaként szerepelnek. Többen úgy döntöttek: amíg ilyen a rendőrség megítélése, ők csak a legminimálisabb, a szakmai előírások szerinti legszűkebb minimumot teljesítik. A rendőrszakszervezet a Zecler-ügy után kijelentette: egy olyan időszakban ostorozzák a rendőrséget és keltenek ellene szervezetten hangulatot, amikor egyre jobban elharapódzik és országosan egyre súlyosabb méreteket ölt a bűnözés.

A rendőrség részéről egyébként a szélsőbalt hibáztatják a leginkább a rendőrség és az erőszak fogalmának „összemosásáért”. Ezt a hangulatot erősítik az olyan videók, mint amelyet Antoine Griezmann és Kylian Mbappé tettek közzé, a következő felhívással: „egyesüljünk a rendőri erőszakkal szemben”, s mely szintén felerősíti a rendfenntartó erőkkel ellen keltett hangulatot.

Mindeközben a valóságban…

Miközben az összetrombitált tömeg, melyet láthatólag különösebben nem zavart – s a nagyobb francia lapokat sem – a minapi tüntetésekhez csapódó csőcselék már-már megszokott gyújtogatása és rombolása, a rendőrség és az úgynevezett rendőri erőszak ellen is tüntetett, a rendőri erők továbbra is végezték napi teendőiket.

Szintén napjainkban készült az alábbi felvétel is, melyet a jobboldali Lalettrepatriote.com tett közzé. (Elképzelhetetlen, hogy nagyobb példányszámú lapokhoz kapcsolódó vagy szélesebb nézettségű orgánumok megosztanának ilyen felvételeket Franciaországban – a szerk.) A videót az NRJ12-es gyorsreagálású egység tagjai készítették a Párizs környéki Île-de-France régió két településén: Villeneuve le Roi-ban (Val-de-Marne) és Montereau-Fault-Yonne-ban (Seine-et-Marne). A videóriport a rendőri egység egyik 33 éves tagjának egy estéjét örökíti meg.

A felvételen egy tipikus, a bevándorlók lakta negyedekben (az orwelli szellemben kötelezővé vált, hivatalos, a sajtóban is kizárólagos szóhasználat szerint az úgynevezett „érzékeny negyedekben” – a szerk.) dívó „csapdába csalást” láthatunk. A helyszínre egy bejelentés nyomán kiérkező rendőröket gyanús csend, majd szabályos, ismeretlen tűzfészkekből leadott sortűz fogadja. A támadók pirotechnikai eszközökkel adnak le célzott lövéseket. A bevetés közben készült felvételen az egyik rendőr higgadtan elmondja: ezek a lövedékek találat esetén életveszélyes sérülést okoznak. A többször is rohamra induló rendőrök végül begyűjtenek egy „érzékeny” férfit az érzékeny negyedből.