Magyar rapszódia: futballunk tíz sorsfordító eseménye

 

Az Aranycsapat legendás, londoni 6-3-as győzelmének napját 1993-ban nyilvánította a Magyar Labdarúgó-szövetség a magyar labdarúgás napjává. Összeállításunkban futballtörténelmünk tíz sorsfordító eseményét mutatjuk be a kezdetektől egészen a jelenkorig.

1. Az első jegyzett válogatott meccs, házon belül – Bécs, 1902

A magyar labdarúgás hőskora még jóval az első világháború előtt kezdődött. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 1901-ben alakult meg, sportszervező tevékenységének eredményeként pedig már egy évvel később pályára léphetett a magyar válogatott.

Az első jegyzett, más nemzettel vívott mérkőzésünket Bécsben játszottuk Ausztriával, Gillemot Ferenc szövetségi kapitány kerete azonban rögtön egy 5-0-ba futott bele. A csapat tagja volt egyébként első olimpiai aranyérmesünk, az úszó Hajós Alfréd is az ötcsatáros felállás egyik támadójaként, akinek ez volt egyetlen meccse a válogatottban.

A második és a harmadik meccsről kevesebbet szoktunk beszélni, pedig sokatmondó eredmények születtek: 1903 tavaszán először a cseheket vertük 2-1-re, majd nyáron az osztrákokat 3-2-re. Az osztrák csapattal mindenesetre őrzi a magyar válogatott a tradíciót: a két csapat eddig 137 alkalommal találkozott egymással, az örökmérleg felénk billen 67 győzelemmel, 30 döntetlennel és 40 vereséggel.

Az osztrákokat 1918-ban 2:1 arányban legyőző magyar válogatott csoportképe (Fotó: Nemzeti Fotótár/Reprodukció)

A magyar futball kezdeti évtizedeiben a sportág elismertetése a közvéleménnyel legalább olyan nehéz feladat volt, mint a sport szervezett kereteinek kialakítása. Mégis, a húszas-harmincas évekre Magyarország a világ élvonalába került, 1934-től pedig a világbajnokságok rendszeres résztvevőjévé vált.

2. Az első világbajnoki ezüst – Franciaország, 1938

A magyar nemzeti tizenegy már a második olyan világbajnokságon, amelyre kijutott, jelentős eredményt mutatott fel: egészen a döntőig jutott, ahol a címvédő olaszokkal kellett megmérkőznie.

A párizsi olimpiai stadionban megvívott meccsen a válogatottunkat Dietz Károly vezette, aki korábban Budapest rendőrfőkapitánya volt. A döntőben gólt szerzett Sárosi György, a Ferencváros legendás csatára, később pedig a Juventus edzője, aki az egyik magyar gólt szerezte. A másik gólt Titkos Pál, az MTK játékosa jegyzi. Rajtuk kívül pályára lépett az Újpest neves csatára, Zsengellér Gyula is.

A több mint negyvenötezer néző előtt játszott döntőn az olaszok 4-2-re verték a magyar csapatot. Nehéz utólag eldönteni ugyanakkor, mennyire szólt bele a torna alakulásába a világpolitika és az, hogy Olaszország és Magyarország ekkoriban egy szövetségesi rendszerhez tartozott. Egyes visszaemlékezések szerint nem a legerősebb összeállításában lépett pályára a magyar csapat, a Ferencváros gólerős csatárát, aki a Holland India elleni nyolcaddöntőn is betalált, felsőbb utasításra kellett kivennie a szövetségi kapitánynak a csapatból.

Akárhogyan is történt, a magyar válogatott hamar felért a csúcs közelébe, és az első ezüsttel komoly üzenetet küldött a világnak az ambícióiról és a képességeiről.

3. Az első olimpiai arany – Helsinki, 1952

Még a második világháború sem tudta megtörni a magyar labdarúgás felfelé ívelő pályáját. Bár a Rákosi-rendszer mindent megtett annak érdekében, hogy a rezsim fenntartásához a futballt is felhasználja, a diktatúra legsötétebb éveiben is olyan focit játszott a magyar válogatott, amivel a sportág legelső vonalába tartozott.

Magyarország az 1948-as londoni olimpián nem volt jelen a labdarúgóival, mint ahogyan az 1950-es, brazíliai világbajnokságon sem vett részt, még a selejtezősorozatban sem indult. Az első nagyobb megméretés az 1952-es helsinki olimpia volt, ahol Sebes Gusztáv szövetségi kapitány irányításával mindössze egyetlen gólt kapva, szinte háborítatlanul menetelt a döntőig az Aranycsapat. Először az olaszokat vertük 3-0-ra, majd jött a törökökkel játszott 7-1 és a svédekkel elleni 6-0 az elődöntőben.

A Jugoszláviával vívott döntő hatvanezer néző előtt zajlott a helsinki olimpiai stadionban, a csapatkapitány Puskás Ferenc és Czibor Zoltán szerezte az aranyat érő gólokat a mérkőzés hajrájában. Addig idegesen folyt a játék, mindkét fél dolgozott ki helyzeteket, Grosics Gyula kapuját többször is tesztelték a jugoszlávok. A magyar válogatott végre felért a csúcsra – még ha egyelőre nem is a világbajnokira, de aranyozottra.

Az olimpiai bajnok magyar labdarúgó-válogatott tagjai: Kocsis Sándor, Gellér Sándor tartalék kapus, Börzsei János, Grosics Gyula, Zakariás József, Budai II László, Hidegkuti Nándor és Dalnoki Jenő a XV. nyári olimpián (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A Népsport augusztus 4-én, két nappal a dicsőséges győzelem után azért leközli más olimpiai bajnokok üzenete mellett a magyar futballisták Rákosi Mátyásnak címzett propaganda táviratát is, amelyben hálás szívvel mond köszönetet a hatalmas segítségért, amely módot adott a legkomolyabb felkészülésre az olimpiai bajnokság megnyeréséhez. Kétségünk sem lehet afelől, kik és milyen céllal írták ezt a szöveget valójában.

Olimpikonok távirata Rákosi Mátyásnak a helsinki olimpia után a Népsportban (Forrás: arcanum.hu)

4. Az évszázad mérkőzése – London, 1953

Valószínűleg nincs magyar a Földön, aki ne hallott volna még a 6-3-ról (ami valójában 3-6), pedig „csak” egy barátságos, tét nélküli mérkőzésről van szó. Mégis, történelmi jelentősége abban áll, hogy a foci őshazájában, Angliában sikerült megvernünk a sportág kitalálóit, ami azelőtt senkinek sem sikerült. Ráadásul parádés játékkal.

Az Aranycsapat második, mai napig emlegetett világsikere a londoni Wembley-ben 1953. november 25-én lejátszott meccs volt. A százötezer helyszíni néző előtt lejátszott mérkőzésen Hidegkuti Nándor mesterhármast lőtt, Puskás Ferenc két gólt, míg Bozsik József egy gólt adott a közösbe.

A futballszakma azonban az angolok és a magyarok játéka közötti taktikai különbségek miatt tartja számon a meccset, ahol új szerepkörben játszott a mindkét oldalon feltűnő csatár Hidegkuti, és a támadók is visszaálltak védekezni, ha a szükség úgy hozta.

Sebes Gusztáv a 4-4-2-es felállást alkalmazta, ami az angolokat váratlanul érte. A sors fintora, hogy a 4-4-2 a nyolcvanas-kilencvenes években lett igazán népszerű és sikeres felállás, éppen akkor, amikor a magyar futball a nemzetközi porond közelébe sem tudott kerülni.

Üdvözlik a magyar csapatot a Magyar Népköztársaság–Anglia hivatalos, barátságos válogatott mérkőzés előtt a Népstadionban (Fotó: Nemzeti Fotótár/Magyar Fotó/Komlós Tibor)

A 6-3 visszavágóján, fél évvel később, immáron Budapesten az angolokat 7-1-re vertük. Sokkal nagyobb arányú különbség, mint a londoni eredmény volt, de kevésbé történelmi és forradalmi, hiszen addigra már mindenki tudta, hogy a magyar csapat a világ egyik legjobb válogatottja.

5. A második világbajnoki ezüst – Bern, 1954

Nem csoda, hogy az 1954-es svájci világbajnokságra abszolút esélyesként készülhetett az Aranycsapat. A győzelem minden addigi mérlegükből következő, szükségszerű fejleménynek tűnt, amit nemcsak a szurkolók, a világsajtó, hanem a kommunista pártvezetés is elvárt a focistáktól.

A világbajnokságon simán nyerte a csoportját Magyarország a későbbi döntős NSZK előtt, majd a negyeddöntőben Brazíliát, az elődöntőben pedig Uruguayt verte egyaránt 4-2-re.

A magyar labdarúgó-válogatott: az Aranycsapat 1954-es tablója (Fotó: Nemzeti Fotótár/Magyar Fotó: Galambos Sándor)

A döntő Bernben 62 ezer néző előtt zajlott. Az alaphangot Puskás hatodik percben szerzett gólja, majd Czibor két perccel később szerzett találata adta meg. A nyugatnémetek azonban hamar megfordították a meccset és már a 18. percben kiegyenlítettek.

A gólzáporos első félidő után a második játékrészben a német Rahn szerezte meg a vezetést, amire hamar válaszolt is Puskás, de az egyenlítést és az esetleges hosszabbítást érő ballábas találatát nem adták meg leshelyzet miatt. Egy mai videóbíró már biztosan máshogy döntene. Az Aranycsapat ezüsttel tért haza Bernből, a futballtörténelemben immáron másodszor. A fogadtatás azonban már korántsem olyan felhőtlen, mint alig egy évvel korábban, Budapest utcáin tömegek tüntettek.

A magyar csapat ismét felért a csúcsra, de nem tudta kitűzni a zászlót. A sors iróniája, hogy a berni döntőt megelőzően, négy évvel korábban kapott ki utoljára a magyar válogatott. Ausztriától.

A Népsport címlapja az 1954-es világbajnoki döntő másnapján (Forrás: arcanum.hu)

6. Olimpiai aranyak – Tokió, 1964, Mexikóváros, 1968

A magyar foci még évtizedekig első osztályúnak számított. A magyar válogatott újraálmodása Bern után kihívásnak, 1956 után pedig egyenesen lehetetlennek tűnt.

Mégis, aranyszínű sikereket ért el ismét a magyar futball. Tokióban 1964-ben könnyű csoportból jutott tovább a válogatott: Észak-Korea visszalépett, csak Marokkót kellett mindenképp magunk mögött tudnunk, hogy a jugoszláv csapattal együtt tovább tudjunk jutni az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntőben Romániát győztük le 2-0-ra, aztán 6-0-ra az Egyesült Arab Köztársaságot az elődöntőben. A döntőben Csehszlovákiával mérkőztünk meg a tokiói olimpiai stadionban, október 23-án. Gólt Farkas János, a Vasas csatára és Bene Ferenc, az Újpest támadója szerzett.

A tokiói olimpiáról aranyéremmel hazatért labdarúgó-válogatott a Ferihegyi repülőtéren: Ihász Kálmán, Novák Dezső, Lakat Károly szövetségi kapitány, Bene Ferenc, Palotai Károly, Farkas János, Csernai Tibor, Komora Imre, Nógrádi Ferenc, Szentmihályi Antal és Katona Sándor (Fotó: Nemzeti Fotótár/Pálfai Gábor)

Négy évvel később sikerült a címvédés is: a Mexikóvárosban rendezett olimpián a magyar válogatott Izrael, Ghána és Salvador előtt jutott tovább a csoportjából, a negyeddöntőben Guatemalát 1-0-val, az elődöntőben pedig Japánt 5-0-val ejtette ki. A döntőt Bulgáriával vívtuk az Azteca stadionban, 75 ezer néző előtt. A 4-1-re végződő meccsen a magyar csapat góljait sorrendben Menczel Iván a Vasas, Dunai Antal, az Újpest és Juhász István, a Ferencváros játékosa szerezte. Utóbbi később ki is állíttatta magát, de nem volt nehéz dolga, ugyanis a paprikás hangulatú döntőben már az első félidő végén hármas emberelőnybe került a magyar csapat, miután a mexikói játékvezető három bolgár játékost is kiállított sportszerűtlen viselkedés miatt.

A magyar olimpiai labdarúgó-válogatott csapatképe a tatai edzőtáborban, 1968-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár/Petrovits László)

Bár az olimpiai sikereket nagyra értékelte mind a közönség, mind a sportág, de ebben az időszakban a magyar válogatott nem tudott más világversenyen marandó eredményt elérni. Az ’58-as svéd világbajnokságon a csoportból sem jutott már tovább a magyar csapat, a ’62-es chilei és a ’66-os angliai tornán a negyeddöntőben estünk ki, és legközelebb 1978-ban jutottunk ki egyáltalán a vb-re, akkor csoportunk utolsó helyezettjeként szerzett pont nélkül távoztunk Argentínából. 1982-ben a Spanyolországban megrendezett vb-n legalább nyertünk egy meccset, de ez sem volt elég a továbbjutásra.

Az akkoriban még csekélyebb figyelemmel kísért és jóval kisebb tornaként kezelt Európa-bajnokságokon azért volt néha eredmény: az 1964-es Európai Nemzetek Kupáján Magyarország harmadik helyen végzett, ’72-ben Belgiumban viszont elbukta a bronzmeccset. Hosszú ideig ez volt az utolsó szereplésünk az európai sorozatban.

7. A szovjetek megsemmisítik a magyar válogatottat – Irapuato, 1986

A „miért beteg a magyar futball?” mint kérdés már a hetvenes években megfogalmazódott, és a tünetek már nemcsak a szakíróknak és a szép játékhoz szokott szurkolóknak kezdtek feltűnni, hanem az eredménytelenségből is világosan kiolvasható volt. Lassú hanyatlás következett.

Még harmincnégy évvel később is megmagyarázhatatlannak tűnik a magyar válogatott szovjetekkel szembeni kapitulálása a ’86-os mexikói világbajnokság csoportkörének első meccsén. Próbálták az irapuatói magaslati levegővel és a játékosok gyomrát megfekvő tésztával is magyarázni az összeomlást. Akármi is volt az oka, a bekapott hat gól mély sebet ejtett a magyar labdarúgáson, amely azóta is elcsúfítja futballtörténelmünket.

Irapuato átka még mindig tart: világbajnokságon 1986 óta nem szólalt meg a magyar himnusz.

Pedig a mexikói megméretés előtt pár hónappal, 1986 márciusában még 3-0-ra verte Mezey György csapata az akkor még „csak” háromszoros világbajnok brazil válogatottat. A magyar csapatot, ha nem is abszolút esélyesként, de legalább elődöntőre esélyesnek tartották a torna előtt.

Ehhez képest jött a mexikói nyárban a hidegzuhany: a C csoport első meccsén már a második percben vezetést szereztek a szovjetek, amit a negyedik percre meg is dupláztak. Aztán még egy tizenegyest is berámoltak Disztl Péter kapujába a félidő lefújása előtt. A végét tudjuk, 6-0 lett, oda.

A világbajnoki csoportkörből a harmadik helyen, egyedül Kanadát legyőzve kellett a magyar válogatottnak hazautaznia a közép-amerikai világeseményről.

A magyar csapat a Szovjetunió–Magyarország mérkőzésen a mexikói labdarúgó-vb-n (Fotó: Nemzeti Fotótár/Németh Ferenc)

8. Jugoszlávia ajtót mutat a magyaroknak – Budapest és Belgrád, 1997

A válogatott hanyatlása tovább folytatódott, de a lélektani mélypontot kétségkívül a Jugoszláviával lejátszott világbajnoki pótselejtezőn érte el.

A ’88-as németországi Európa-bajnokságra már ki sem jutott a selejtezőkörből a válogatott, a későbbi Európa-bajnok Hollandia és Görögország is megelőzött minket. A ’90-es világbajnokságra ugyancsak nem kvalifikálta magát a magyar csapat: a selejtezőkörben egyedül az északír válogatott tudta megverni, így harmadik helyen, a spanyolok és az írek mögött, kiesett és nem jutott ki az Olaszországban megrendezett tornára. És így ment ez minden kontinens- és világtorna selejtezősorozatában egészen 1997-ig, amikor megcsillant a reménysugár.

A franciaországi rendezésű ’98-as világbajnokságra a kvalifikációban a magyar válogatott a harmadik csoportban pótselejtezőt érő második helyet ért el a norvégok mögött. A kijutáshoz ’97 októberében és novemberében a jugoszláv válogatottal kellett megvívnunk oda-vissza vágós alapon.

A háborúban vergődő Jugoszlávia könnyedén verte 7-1-re a magyarokat majd tizenötezer néző előtt az Üllői úton. Ha Illés Béla nem lövi be a 89. percben a becsületgólt, még azt is mondhattuk volna: a szovjetek iraputaói tésztájánál is nehezebb volt a jugoszláv verés.

Lélektanilag mindenképp, hiszen a visszavágóra eleve esélytelenül utazhatott a belgrádi Crvena zvezda stadionjába a válogatott, ahol egy csont nélküli ötöst vágtak Babos Gábor hálójába a déli szomszédok. Az utolsó négy gólt egyébként az akkoriban a Real Madridban csatárkodó Predrag Mijatović szerezte.

A reményvesztettségről és a mélypont valódi mélységéről mind szakmai, mind lelki értelemben sokat elmond, hogy a belgrádi visszavágó előtt Csank János szövetségi kapitány válogatottja „felkészülés gyanánt” az NB II-es Százhalombattai FC csapata ellen lépett pályára.

A válogatott egyébként 3-2-re nyert a felkészülési meccsen, de ez ma már aligha érdekel bárkit is. Az sokkal inkább, hogy a jugoszlávok 12-1-es összesítéssel jutottak ki a francia világbajnokságra, ahol a nyolcaddöntőig vitték.

9. Újra nemzetközi tornán – Franciaország, 2016

A futballsikereket nélkülöző évtizedeket a 2016-os pótselejtezőn megcsípett franciaországi Európa-bajnokság szakította meg. Egy generáció nőtt fel úgy ’86 óta, hogy esélye sem volt magyar címeres mezben futballozó játékosoknak szurkolni, de Irapuato óta nemcsak a Szovjetunió, hanem Jugoszlávia is felbomlott.

A magyar csapat viszont újra életjelet adott magáról: a csoportjában a pótselejtezőt érő harmadik helyen végzett Észak-Írország és Románia mögött, így pótselejtezőt játszhatott 2015 novemberében Norvégiával. A skandinávokat 3-2-es összesítéssel verte meg a Bernd Storck irányította együttes, és 1972 után újra kijutott a kontinenstornára.

Dzsudzsák Balázs (b2) csapattársaival Németh Krisztiánnal (b) és Szalai Ádámmal (j2) ünnepel, miután gólt rúgott a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon a Magyarország–Portugália mérkőzésen 2016. június 22-én (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/C. J. Gunther)

Az Európa-bajnokságon való szereplésünk azonban minden előzetes várakozást felülmúlt: az F-csoportban megvertük Ausztriát 2-0-ra, Izlanddal 1-1-es és a későbbi Európa-bajnok portugálokkal 3-3-as döntetlent játszva csoportelsőként jutottunk a nyolcaddöntőbe.

Budapesten és az Európa-bajnokság helyszínén is a magyar szurkolók tömegei lepték el az utcákat. Nem nyertünk ugyan Eb-t, csak a csoportunkat, de talán a hitet is visszanyertük abban, hogy három évtizedes tetszhalott állapotából végre feltámad a magyar foci.

A magyar csapat a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság nyolcaddöntőjének Magyarország–Belgium mérkőzése végén Toulouse-ban 2016. június 26-án. A magyar válogatott 4-0-ra kikapott Belgiumtól, így kiesett (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/Vaszil Donyev)

A válogatott messze túlteljesítve az elvártakat, Belgiummal mérkőzhetett meg a nyolcaddöntőben, ahol a belga csapat fölényesen, négy góllal búcsúztatta a csapatot. De ez ma már kevés magyart érdekel.

10. A legújabb kor – Budapest, 2020–2021

A 2018-as oroszországi világbajnokságra ugyan nem jutott ki a magyar válogatott, a selejtezőcsoport harmadik helyén végzett Portugália és Svájc mögött, de az időleges zökkenők ellenére az egyértelmű fejlődés jeleit mindenki észlelte. Ezen még a Feröer szigetekkel lejátszott gól nélküli döntetlen és az andorrai 1-0-s zakó sem változtatott.

A magyar fociban szisztematikus és hosszú távban gondolkodó építkezés kezdődött el az alkalmi visszaesés mellett is. A 2018-19-es szezonban először elindított Nemzetek Ligája sorozatban a C ligából rögtön feljutott a B ligába a nemzeti tizenegy.

A győztes magyar csapat Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország–Törökország mérkőzés végén a Puskás Arénában 2020. november 18-án. A magyar válogatott 2-0-ra győzött (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Illyés Tibor)

2020 őszén a B-ből pedig egyenesen a legnagyobbak közé, az A ligába küzdötte fel magát a csapat Marco Rossi szövetségi kapitány vezetésével saját csoportját megnyerve, maga mögé utasítva Oroszországot, Szerbiát és Törökországot.

A Nemzetek Ligájával párhuzamosan folyó, eredetileg 2020-ra tervezett, de a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokságra a magyar csapat pótselejtezőn jutott ki, először a bolgárokat, majd Izlandot verve.

Szurkolók nélkül, zárt kapuk mögött folyt a meccs a világjárvány miatt 2020. november 12-én, de mégis, a televízión keresztül milliók látták a válogatott Izland elleni fellépését. És aki látta, az biztosan nem is felejti el egyhamar: a vendégek már a tizenegyedik percben megszerezték a vezetést Sigurðsson révén, aztán beálltak védekezésre, és a magyarok láthatóan nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.

Aztán a 88. percben, az alig négy perccel korábban becserélt francia származású Loïc Nego belőtte az egyenlítő gólunkat.

Már-már a hosszabbításra készült mindenki, amikor a csapat ifjú karmestere, Szoboszlai Dominik egy hosszabb szóló után zúdított egy hatalmas lövést az izlandi kapura, amivel eldöntötte a meccset, és kilőtte a magyarokat az Európa-bajnokságra.

A 2021 júniusában megrendezendő kontinensviadalon Magyarország egy csoportba került Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal, vagyis újra a legnagyobbak között mérettetheti meg magát, mint ezelőtt három évtizeddel.