Fasiszta iszlámizmusról beszélt: távoznia kell a francia főszerkesztőnek

 

Hosszú árnyékot vet a Párizs környékén lefejezett középiskolai tanár tragédiája: lemondott a Le Journal de Saint-Denis című helyi lap főszerkesztője a terrortámadás és az iszlámizmus megítélésével kapcsolatos „szélsőbalos belső cenzúra” miatt. Korábban ugyanezen okból távozott a lap egyik újságírója.

A „szélsőbaloldal nyomására”, s amiatt, hogy „a szerkesztőség egy része” nem támogatja őt, adta be a lemondását – ezt írta a Marianne című lap, elsőként beszámolva csütörtökön arról, hogy távozik az országszerte ismert, színvonalas orgánum, a Le Journal de Saint-Denis főszerkesztője, Yanne Lalande, aki decembertől már nem lesz a lap élén. A híres „LeJSD” című újságot 1992-ben alapították, a Párizstól északra fekvő település lapjának a helyi, Saint-Denis-i önkormányzat a fenntartója. A települést igazgató helyi testületet 2020-ig a francia Kommunista Párt határozta meg, az idei önkormányzati választások óta a Szocialista Párt igazgatja a helyi közéletet.

Kiszabadul a palackból a müncheni szellem


A testület és a helyi lap szerkesztősége közötti belháború október 16-a, Samuel Paty középiskolai tanár brutális lefejezése után robbant ki. A távozó főszerkesztő, Yanne Lalande ekkor egy ideig szabadságon volt, s meghagyta a szerkesztőségnek, hogy kezeljék visszafogottan a történteket. Október 28-án tért vissza, ekkor írta meg „A müncheni szellem” című vezércikkét, melyben az iszlámizmust „fasiszta vetületekkel” vádolja, bár hozzáteszi: „a Saint-Denis-i muszlimok nagy többsége a törvények betartásával gyakorolja vallását, így nincs alapja a keveredéstől (mármint a szélsőségekkel való vegyüléstől – a szerk.) való félelemnek”.

Samuel Paty francia középiskolai tanárt október 16-án fejezte le egy csecsen iszlamista, mert a szólásszabadságról rendezett óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott be a tanulóknak.

A müncheni szellem Nyugat-Európa Hitlerrel kapcsolatos, az 1938-as müncheni egyezménnyel kapcsolatos politikájára utal a francia közbeszédben: a „megmenthető béke” érdekében kötött olyan típusú, gyáva kompromisszumot és megalkuvást jelenti, ami sokak számára a katasztrófával egyenlő.

Annak ellenére, hogy a főszerkesztő igyekezett kiegyensúlyozottan fogalmazni, a szerkesztőségben több újságíró részéről erőteljes ellenvéleményt fogalmaztak meg. „Megosztónak” nevezték Lalande-ot, s a szemére hányták, miért nem említi meg az „iszlamofóbiát” is. (Az iszlamofóbia a szélsőséges iszlámizmus és az ezt támogató militáns baloldali és liberális szervezetek egyik kedvelt kifejezése, így illetnek minden személyt és minden jelenséget, mely szembeszáll az erőszakosan terjeszkedű fundamentalizmussal – a szerk.) A Marianne című lap megszólaltatja a főszerkesztő belső ellenzékét; egyikük elmondja: a vitatott vezércikk kapcsán „olyan érzésem volt, mintha háborúra és bosszúállásra hívnának fel a Köztársaság nevében”.

A szerkesztőség megoszlott a cikk támogatói és ellenzői, illetve az óvatos semlegesek között. Újabb belső ellentéteket váltott ki a redakcióban a Le Figaro október 29-i cikke, ami arról szólt, hogy Saint Denisben egy kereskedő kitette a de Charlie Hebdo lefejezést, merényleteket is kiváltó, újra kinyomtatott rajzait. A kereskedővel a főszerkesztő felvette a kapcsolatot, így tett a lap egyik újságírója is – ám végül mégsem jelent meg újságcikk a történtekről.

„Ez az a baloldal…”

Miután november 12-én ez az újságíró „a szerkesztőségben a francia társadalomban érzékelhető jelenségek értelmezésben támadt, alapvető ellentétek okán” távozott, a Le Figarónak nyilatkozva kijelentette: „A paradox helyzet ebben az időszakban az volt, hogy egyes esetekben a cenzúra nem kívülről, hanem belülről érvényesült. Arról a baloldalról van szó, mely inkább tölti azzal az idejét, hogy megmondja, mit nem kell tenni vagy mit nem szabad mondani – ahelyett hogy cselekednénk. Ez az a baloldal, mely természeténél fogva dühöng, s ha teheti, gáncsoskodik. Ez a baloldal kérkedik hol valamiféle intellektuális, hol áldozati szerepben, anélkül, hogy a társadalmi közbeszédhez képesek lennének bármit hozzátenni azon kívül, hogy „mindannyian mások vagyunk”. S ezek inkább támogatják a magamfélék kirúgását, hiszen nem úgy gondolkodom, mint ők.”

A lapnak nyilatkozva több munkatárs, sajnálkozva a főszerkesztő távozásán, úgy vélte, a lap 60 százaléka támogatja a távozó vezetőt.

A címlapfotó illusztráció.