×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A jövő mérnökei

 

„A felvonulást követően az alábbi sorrendben kerülnek elbontásra az épületszerkezetek: lekapcsolás a közművekről, beépített bútorok, épületgépészeti berendezések, nyílászárók szárny- és lehetőség szerint tokszerkezete, meleg burkolatok (pvc, linóleum, parketta, szőnyegpadló), szaniterek, vízvezetékek (…)”. És így tovább. Így néz ki egy épület szakszerű bontása.

Kissé szertelenül kezdtek neki a hétfőről keddre virradó éjjelen mindennek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) XI. kerületi Schönherz Zoltán Kollégiumának hallgatói. A közműveket nem kapcsolták le, a falnak kalapáccsal estek neki, a székeket, ágyakat, matracokat szétdobálták és megrongálták. Ráadásul mindezt úgy tették, hatalmas ügybuzgalommal, hogy szó sem volt az épület elbontásáról.

Minderre azután került sor, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be a koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében. Ezek között szerepel az online oktatásra való áttérés és a kollégiumok bezárása is. Az ellenzéki lapok olyan gyönyörteli sivalkodással hozták, hogy erre a pusztításra „Orbán bejelentése után” került sor, mint amilyet a vidor kedvű sertés ereszt meg, mikor meghallja a közeledő moslékos dézsa lötyögését. Nekik ez maga volt a beteljesült vágyakozás.

Másnak meg a levegő után kapkodó hitetlenkedés, a döbbenet. Hiszen van a társadalomban egy kialakult, viszonylag koherens kép, mely arra a szóra vetítődik elő, hogy: mérnök. Van, aki tiszta, ápolt kezeket lát, egy csillogó szemüveget, s a rajzoló állványt, ahol gyors, precíz mozdulatokkal húznak meg új vonalakat tucatnyi, bonyolult számsor és jelölés erdejében, egy olyan, ezerszer kiradírozott, ám egyre gyarapodó ábrán, mely egy épülő ház emeleteit húzza föl egymásra. Van, aki gyógyszergyárat lát, ahol gépsorok csendes zúgása között sétál fehér köpenyben egy asszony, s szigorú szemmel figyeli a mérget s életet egy szuszra mérő, ezredgrammnyi pontossággal vegyítő szerkezeteket. Vagy egy jó kedélyű, népes csapatot látnak mások, mely az új autómodell villamossági méréseihez vonul fel, végre, a tesztpályára – másfél évnyi, napi tíz órás, megfeszített munka után.

Nos, e képek bármelyike azzal a viselkedéssel s attitűddel, melyeket az őrjöngők pusztításáról készült felvételeken látni, mondjuk úgy: nem kongruens. Nem egyezik, nem talál.

„Mint egy ilyen laktanya, vágod, amit szétbarmolnak az oroszok” – így fogalmaz az egyik videón az első fiatal, aki a szobába lép. Nem tudja, hogy az épületnek nevet adó Schönherz Zoltán elvtársai (mert ki másról lenne 2020-ban, a bolsevizmus összeomlása után három évtizeddel Budapest közepén elnevezve egy kollégium, mint egy derék pártmunkásról, egy, valószínűleg a korabeli Szovjetuniónak is igen kedves, és tán nekik is munkálkodó munkásmozgalmi vezetőről, aki oly titokzatos tevékenységet folytatott, hogy most sem sokat tudunk arról, miért végeztette ki őt igen rövid úton a királyi magyar elhárítás, a VKF?) egy ilyen félmondatért már a Gulágra hurcolták volna.

Nem, ez a kép – amin egy fiatalember kalapáccsal veri szét a falat, mely ráadásul a videót megtekintők igen súlyos adóforintjaiból lett bevakolva, mint ahogy tanulmányainak, étkeztetésnek, elszállásolásának támogatott költségei is – biztos, hogy senki számára nem egyeztethető össze a mérnök, az értelmiségi fogalomkörével. Milyen épületet terveznek, milyen gyógyszerüzemeket működtetnek, miféle autóvillamossági eszközöket hoznak létre ezek a fiatalok?

Volt egy folyóirat, mely 1953-tól 2004-ig létezett, A jövő mérnöke. A lap 1956. október 23-i száma egy nép történelmét határozta meg. ahogy a korabeli mérnökhallgatók indultak meg először ezen a napon Budapest rakpartjain is, nem sejtve, hogy a világtörténelem is följegyzi majd lépteiket. Józanul s büszkén, mérnökhöz való pontossággal és súllyal szólaltak meg, sőt cselekedtek is a kellő időben. De miféle súllyal szólhatnak azok, akik kalapáccsal esnek a kollégium falának, mikor az egész világon, s Európa minden országában meghozott, nyilvánvalóan kényszerű, senki számára nem kívánatos, ám a nagyobb baj elkerülése miatt fontossá vált intézkedésekről értesülnek?

Nem a véletlen műve, hogy az őrjöngésről készült videó azonnal a baloldali médiának lett postázva. Nem a szeszélyes sorsistennők, a Moirák játéka csupán, hogy az SZFE után immár a második felsőfokú tanintézményben uralkodik el a fiatalok sorsát, jövőjét tönkre tevő, gondos manipulációval kirobbantott hisztéria.

S a falat kalapáccsal verők nem sejtik, qui prodest, kinek az érdeke az, hogy ők ezt tegyék. Pedig nem nehéz felfedezni: e nyitott kérdések mögött ott húzódnak meg mindig a nyitott társadalom, a nyitott nemű, nyitott identitású új emberfajta gondos szobrászai. Ők azok, akiknek nem érdeke, hogy a diák tanuljon, hogy a határ őrizze a mögötte élők biztonságát és identitását, hogy a gyermek, a sokadik is, megszülessen, s az legyen, aminek teremtették.

Nem, mert majd jönnek ők, és megtervezik. Majd ők megmondják, hogy a színinövendékből a hideg utcán jelszavakat rikácsoló, saját egyetemét a saját tudása, okulása elől elzáró ripacs legyen, az építésre, precíz tudásra készülő mérnökhallgatóból kalapáccsal romboló, mindenféle munkára alkalmatlan tróger, a feléledő, erősödő nemzetből újra lakosság: egymásra irigyen morgó, aszociális, könnyen manipulálható, atomizálódott kisemberek csoportja, akik mernek kicsik lenni.

Majd ők megtervezik a mérnökhallgatók helyett a mi jövőnket. Ők, a jövő mérnökei.