Ha lett volna videóbíró, nem adják meg az „isteni” gólját – 60 éves Maradona

 

Argentínában és Szicíliában is félistenként tisztelik, Emir Kusturica filmet rendezett, Manu Chao pedig dalt írt róla. Pénteken ünnepli hatvanadik születésnapját a labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakja, az „évszázad góljának” szerzője, Diego Armando Maradona.

Buenos Aires egyik szegénynegyedében nőtt fel. Tízévesen került az Argentinos Juniors kölyökcsapatába, ahol kis termete miatt először fiatalabbnak nézték, ám amikor bemutatta, mit tud a labdával, azonnal szerződtették. Alig múlt tizenkettő, amikor labdazsonglőrként lépett fel a meccsek szünetében, a felnőttcsapatban 1976. október 20-án mutatkozott be.

Tizenhat évesen Diego Maradona lett az argentin futball történetének legfiatalabb profi játékosa, majd 19 évesen a legfiatalabb gólkirálya. Az anyagi nehézségekkel küzdő klub 1981-ben eladta a Boca Juniorsnak, amely a következő évben meg is nyerte a bajnokságot.

Maradona hazájában, Argentínában, valamikor az 1980-as évek elején. 1981-től a Boca Juniorsban játszott.

A balul sikerült 1982-es világbajnokság után – az argentinok már a csoportkörben kiestek, Maradonát a brazilok ellen kiállították – az FC Barcelonába igazolt, akkor világrekordot jelentő összegért. De a katalán fővárosban nem érezte jól magát, sokszor szenvedett sérülést, állandósultak vitái a klubvezetéssel, így nem igazán marasztalták, amikor újabb átigazolási rekordot felállítva 1984-ben Nápolyba szerződött.

A dél-olasz városban megtalálta helyét: a Napoli Maradonával a szurkolók régi vágyát beteljesítve 1987-ben és 1990-ben megnyerte a Scudettót, 1987-ben elhódította az olasz kupát, 1989-ben az UEFA-kupát is. Hét olaszországi szezonja alatt 258 mérkőzésen 115 gólt szerzett, egyszer pedig a gólkirályi címet is elnyerte.

Lobbanékony természete sokszor bajba keverte. A képen egy Buenos Aires-i bíróságról távozik 2008. április 23-án, ahová azért idézték be, mert dulakodásba keveredett a körülötte tülekedő riporterekkel.

Nimbuszán az sem csorbított, hogy lazán vette az edzéseket, kiderült kokainfüggősége, és hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról.

Maradona akkoriban vitathatatlanul a világ legjobbja volt, 165 centis magasságához 76 kiló tiszta izom társult.

A gyors, kiszámíthatatlanul és félelmetesen cselező csatárt kevés védő tudta megállítani, ha pedig ez nem sikerült, lövésre lendült félelmetes bal lába.

„Egy kicsit Maradona feje, egy kicsit Isten keze” szerezte a jelenetet követő gólt 1986. június 22-én, az Argentína–Anglia vb-mérkőzésen Mexikóban, amely 2-1-es argentin győzelemmel zárult.

A mexikói világbajnokságon 1986-ban csapatkapitányként szinte egymaga vezette győzelemre az argentinokat, legkiemelkedőbb teljesítményét az angolok elleni negyeddöntőben nyújtotta. Az 51. percben kézzel juttatta a hálóba a labdát, a gólt a rossz szögben álló partjelző meg is ítélte – ha akkor létezett volna a videóbíró, Maradona sárga lapot kap, és a találatot érvénytelenítik.

Amikor a mérkőzés után a gólról faggatták, ennyit mondott: „egy kicsit Maradona feje, egy kicsit Isten keze szerezte”. Négy perccel később saját térfelén egy mozdulattal három angolt csapott be, majd a partvonal mellett megindulva labdával is gyorsabb volt, mint az őt üldöző védők, és a fél angol válogatottat kicselezve talált a hálóba. Ezt a találatot 2002-ben a futball történetének legszebb góljává választották.

Maradona 1990-ben már halványabb formában játszott, de az argentinok így is eljutottak a döntőig, ott azonban a németek visszavágtak a négy évvel korábbi vereségért.

Maradonát 1991-ben doppingvétség miatt eltiltották, Nápolyból is mennie kellett. Rövid sevillai kitérő után hazatért Argentínába, de már csak szórványosan lépett pályára.

Szövetségi kapitányként messze nem volt olyan sikeres az argentin válogatottal, mint játékosként – de hazájában így is istenként tisztelik. A fotó a 2010-es dél-afrikai vébén készült.

Még ott volt az argentin válogatottal az 1994-es világbajnokságon, de két mérkőzés után ismét megbukott a doppingteszten. E dicstelen mozzanattal gyakorlatilag le is zárult pályafutása, utoljára 1997. október 25-én lépett pályára a Boca Juniors mezében. Az argentin válogatottban 91 mérkőzésen 34 gólt szerzett, 491 klubmérkőzésén 259 alkalommal talált a hálóba.

A FIFA internetes voksolásán 2000-ben őt választották az évszázad legjobb futballistájának, ám a sportszervezet a szabályokat az utolsó pillanatban megváltoztatva holtversenyt hirdetett közte és Pelé között.

Ugyanebben az évben kórházba került, ahol kiderült, hogy súlyos tüneteit kábítószer-túladagolás okozta. Több elvonókúrán esett át Kubában, ahol Fidel Castróval is összebarátkozott, az utóbbi években többször szorult kórházi kezelésre, túlsúlya miatt gyomorszűkítő műtétet is végeztek rajta.

Maradona 2018-ban hároméves szerződést írt alá a fehérorosz élvonalban szereplő Dinamo Breszt labdarúgóklubbal, amelynek elnöke lett.

A botrányairól és szókimondásáról is elhíresült Maradona edzőként két klubnál is megbukott, 2008-ban mégis az argentin válogatott vezetőedzője lett. A csapat a 2010-es világbajnokságon a negyeddöntőben 4-0-ra kikapott a németektől, így szerződését nem újították meg. Ezután az Egyesült Arab Emírségekben, Argentínában és Mexikóban dolgozott, 2019 óta az argentin élvonalban szereplő Gimnasia y Esgrima La Plata vezetőedzője.

Magánélete is mozgalmasan alakult, 2004-ben véget ért házasságából két, házasságon kívüli kapcsolataiból további három gyermeke született, ma már nagyapa is. Hazájában és Nápolyban is legendaként tisztelik, dalok, könyvek születtek róla. Emir Kusturica 2008-ban, az Oscar-díjas Asif Kapadia tavaly készített dokumentumfilmet róla, Manu Chao pedig egy dallal tisztelgett a legendás argentin előtt.