„Édesapám katalán, de nem is kérdés, hogy a Ferencvárosnak szurkolok” – az M4 Sport riportere a keddi Barca-Fradiról

 

Mondhatni hazai pályáról küld riportert Barcelonába az M4 Sport a Ferencváros első BL-mérkőzésére kedd este. A félig katalán származású Martí Zoltán már többször járt a Camp Nouban, de magyar csapatot tétmérkőzésen most láthat először az ikonikus stadionban. A találkozó ugyan csak kedd este lesz, de az M4 Sport négyfős stábja a pénteki koronavírus-teszt eredményével már vasárnap hajnalban elindul Barcelonába.

Izgatott már az utazás miatt?

– Pont annyira, amennyire a Fradi, ugyanis pénteken Varga Ákos kommentátorral a Kisvárda–Ferencváros NB I-es találkozóra megyünk. Egyelőre elsősorban még erre a mérkőzésre koncentrálok, ahogy a zöld-fehér játékosoknak is most erre kell figyelniük. Utána viszont gőzerővel ráfordulunk a BL-re. Amellett, hogy megtiszteltetés ez a feladat, külön öröm is, hogy utazhatok, ugyanis két hete volt az esküvőm, azonban a járványügyi intézkedések miatt a kint élő családtagjaim sajnos nem tudtak eljönni. Most házasként váratlanul hamar megyek „haza” a második otthonomba. A háttérben persze készülök a munkára, folyamatosan olvasom a spanyol és a katalán sajtót. A Barcelona programja annyira sűrű a Getafe elleni bajnokival és a jövő heti el Clásicóval, majd a Juventus elleni párosítással, hogy a keddi meccs szinte elveszik a sajtóban. A Ferencváros sem pihenhet sokat, a találkozó után szinte azonnal indul haza, hiszen hétvégén az Újpest ellen mérkőzik, ami mindig presztízs a két klub történetében.


–  Nézők nélkül nagyobb figyelem hárul a munkájukra, mint általában. Milyen helyszíni tartalmakra lehet számítani, mire ad lehetőséget az UEFA?

– Hétfő este lesz a két csapat edzése, kedden a mérkőzés, szerdán pedig jövünk haza. Az edzés mellett az előzetes sajtótájékoztatón is ott leszünk remélhetőleg lehetőségünk lesz megszólaltatni Ronald Koemant, a Barcelona vezetőedzőjét még a találkozó előtt. A Fradi teljes útját végigkísérjük, megnézzük, hogyan készülnek, hogyan élik meg a történéseket. A játékosok jórészének élete mérkőzése lesz a keddi, főleg az a tény, hogy a Camp Nouban játszhatnak kvázi jutalomjátékként. A meccs után nagyobb merítési lehetőségünk lesz, hogy értékeléseket kérjünk mindkét csapattól. Érdekes lesz megkérdezni Sigér Dávidot, hogy milyen volt játszania Frenkie de Jonggal szemben, vagy ellesett-e vmit Sergio Busquets-től… Azzal a céllal megyünk ki, hogy a Fradi legjobbjai mellett megszólaltassuk a Barca sztárjait is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luka Modric ?? "Tiszteljük a magyar csapatot!" #crohun #modrić #lukamodric #m4sport #euro2020 #poljud

martizoli (@marti.zoltan) által megosztott bejegyzés,

– Milyen nyelven készülnek majd az interjúk, beszél katalánul?

–  Édesapám katalán, de a nyelvet inkább csak értem, semmint beszélem, a spanyolom mindenképpen jobb. Koeman tökéletesen beszél angolul és csapatában is vannak olyanok, akiknek nem jelent ez gondot, de az a célunk, hogy elsősorban spanyolul szólaltassuk meg őket.

–  Hányszor látta élőben játszani az FC Barcelonát?

–  Talán kétszer. 2010-ben egy Gamper-kupán, amikor az éppen a vb-t megnyerő spanyol válogatott Barca-játékosai először léptek pályára a torna után, illetve úgy emlékszem, hogy David Villa akkor mutatkozott be. Egy másik alkalommal, szintén ebben a sorozatban egy mexikói csapat elleni mérkőzést láthattam, amikor Rafa Marquez ellenfélként tért vissza Barcelonába. Tévében viszont évtizedek óta követem a csapatot. Nem titok, hogy gyermekkoromban fél katalánként nagy Barca-szurkoló voltam egy olyan időszakban, amikor egyáltalán nem ment jól a csapatnak: akkor az első 8-10 hely volt a realitás, nem pedig az, hogy a Fradi ellenük játszhat a BL csoportkörében...

–  Félig katalánként, félig magyarként merre húz a szíve?

–  Őszintén mondom, hogy soha nem szoktam szurkolni, hiszen nem azért vagyunk a pálya szélén. Most viszont úgy vélem, teljesen természetes, hogy a Ferencvárosért szorítunk, nemcsak Dávid és Góliát küzdelméért, hanem a magyarságért is. De hangsúlyozom, itt nem szurkolásról van szó. Azt kívánom a Ferencváros játékosainak és szurkolóinak, hogy élvezzék ki minden másodpercét ennek a kedd estének, mert felejthetetlen élményben lesz részük. Egészen hihetetlen, hogy a Barcelona tétmeccset játszik a Ferencváros ellen a Camp Nou stadionjában. Sajnálom, hogy a szurkolók csak a tévéképernyőn keresztül láthatják majd a mérkőzést, de így is felejthetetlen élmény lesz. Bárhogy is alakul a végeredmény, büszkék lehetnek a csapatukra. Látva a Fradi selejtezősorozatát, megérdemelte, hogy ekkora ajándékkal kezdheti el a BL-szereplést.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

II. Albert monacói herceggel, persze hogy Charles Leclerc személyéről is beszélgettünk az öttusa vb mellett ???? #princeofmonaco #princealbertii #m4sport #charlesleclerc #pentathlon

martizoli (@marti.zoltan) által megosztott bejegyzés,