Hume, a közellenség

 

David Hume szobra az Edinburgh-i Egyetemen. A Black Lives Matter-mozgalom aktivistái a skót filozófust ábrázoló szobor nyakába függesztették azt a rasszista mondatot, amelyet egyik esszéje lábjegyzetében találtak (Fotó: Shutterstock)

Nagy lépést tettünk ismét a nyitott társadalom vörös festékkel leöntött mennyországa felé: a 18. században élt David Hume-ot is „osztályellenséggé” nyilvánították. A skóciai Edinburgh-i Egyetem megváltoztatja az ismert empirikus filozófusról elnevezett terecske nevét. Így valóban csak egy kérdésünk marad: van-e állandóbb, markánsabb jellemzője a nemrég még műveltként emlegethető Nyugatnak, mint a szűk látókörűség, a képmutatás?

Ha már az emberi értelemről értekező, hálásabb utókorra érdemes gondolkodó egyetlen, tömeghisztériát kiváltó lábjegyzete ilyen fontossá válhat, érdemes felidézni azokat a sorokat is, amelyeket Albert Camus vetett papírra a 20. század derekán, Bukás című regényében:

„Elragadó ház ugye? A két fej a homlokzatán, néger rabszolgák feje. Cégtábla. A ház egy rabszolga-kereskedőé volt. Ó, abban az időben még nyílt kártyákkal játszottak! (…) El tudná-e képzelni, hogy manapság valaki nyíltan elismerné, hogy ez a mestersége? Micsoda botrány! Szinte hallom párizsi kartársaimat.”

Névtelen kínai kulimunkások, agyondolgoztatott maláj vagy éppen brazil asszonyok, gyermekek által fillérekért legyártott cuccokban pompázni, rettentő környezetkárosítás árán előállított, az agyevő reklámokban a szabadság jelképeként hirdetett telóval villogni, a nyitott szemléletről diskurálni, miközben a kelet-európai rabszolga tisztára mossa tányérunkat, igen menő életérzés. Egy ennyire nyitott társadalomnak pedig csak tartozik eggyel-mással a kizsákmányolás és megkülönböztetés elleni harc elkötelezettje.

Csak annyi a feladata, hogy ezernyi társával együtt felemelje a jobb öklét (emlékeznek még a náci időkről szóló filmekre, ugye?), s ha filmezik, akkor meg még jobban felemelje. Ha jót akar. És kizúdít néhány vödör veres festéket (melyik is volt az osztályharc és a több mint százmillió ember meggyilkolását követelő eszme közismert és kedvenc színe?) mondjuk Tadeusz Bonawentura Kościuszko (magyarosan Kosciuszko Tádé) szobrára. A lengyel szabadsághős emlékművét Amerikában, majd – micsoda véletlenek, huncut, aki összeesküvésre, elvtársi telefonokra gondol – hamarosan Varsóban is spontán megmozdulások keretében rondították össze az eszme bátor, ismeretlen harcosai.

Nos, ez a Kosciuszko Tádé ezredesként harcolt az amerikai függetlenségi háborúban. Az életét többször is kockáztatva ment ki az Újvilágba, mert lelkesítette e szabadságharc ügye. A derék lengyelre bízták többek között Philadelphiában a városon átcsorgó Delaware folyó mentén fekvő erődítmény megerősítését. Igen, jól sejtik, ez az a Delaware állam, ahol a legutóbbi demokrata konvenció volt. Ahol huszonéves, osztályharcos szemléletű, demokrata szavazó hölgyek terrorizáltak és raboltak ki egy „reakciós”, hétéves kisfiút az újragondolt, korszerű szabadságeszme jegyében.

Ez a Kosciuszko a sikeres amerikai szabadságharc után hazaért az akkor még létező, de az orosz, porosz és osztrák hatalmak közötti felosztás szélén álló, élet-halál harcra készülő Lengyelországba, ahol javasolta egy olyan nemzeti milícia felállítását, amelynek polgárok, jobbágyok és zsidók is a tagjai lehetnének.

E javaslat megvalósítására nem sok idő maradt, de mielőtt a cári Oroszország megindult volna, hogy másfél száz évre bevegye Varsót, 1791. május 3-án a lengyel szejm megalkotta Európa első, a világ második kartális alkotmányát. Az így létrejövő egyesült lengyel-litván állam, a Rzeczpospolita Polska olyan alkotmányos monarchiát hozott létre, melyben elkülönültek, ismételjük, meg, hamarabb, mint Párizsban, Londonban vagy Berlinben, a jogalkotói, végrehajtói és bírói hatalmi ágak.

Na, ilyesmiken, e hatalmi ágak elválasztásán gondolkodtak a most diszkvalifikált Hume és kortársai.

Ki más lenne hát az új, modern és haladó Európa közellensége, mint Lengyelország? És ki másnak öntenék le a szobrát vörös festékkel, mint azét a lengyel szabadsághősét, akinek szárnysegédje Amerikában a fekete Agrippa Hull volt, akit barátjaként kezelt? Akit személyesen ismert és tisztelt George Washington is, hiszen több hadműveletben bízott rá hasonló erődítési feladatokat. S aki otthagyta a harcok után jutalomként neki járó 200 hektár földbirtokot és a jelentős pénzösszeget is az Újvilágban.

De mindezek jelentősége porszemnyi azok számára, akik lelkesen asszisztálnak egy több száz éve tartó, demagóg emberkísérlethez, hogy az embert, akinek anyanyelve van és identitása, hazája és szerelme, családja és gyermekei, korszerű lénnyé alakítsák. Valami hazátlan, nemtelen, jobb karját a fosztogató csőcselék közepén másokkal egyszerre ökölbe emelő, kisgyermekes anyákat és rendfenntartókat fejbe lövő, s emígyen állítólag az elfogulatlanságtól mentes világért küzdő, a gyereket fölösleges ökológiai lábnyomnak deliráló, többnyire bedrogozott s így könnyen irányítható droiddá.

Hume, akinek neve most nemkívánatossá vált, s akinek szobrára analfabéta egyetemisták helyeznek kartonlapra körmölt butaságokat, nagy hangsúlyt fektetett a tudományos módszertan etikai problémáira. Fontosnak látta például, hogy az emberekkel nem lehet úgy kísérletezni, mint a természetbeli jelenségekkel.

És azt is ő írta le, hogy az emberi természet univerzális és állandó.

Sajnos.