Az akrobatikus-kosárlabdázók veszik birtokukba a Hősök terét

 

Akrobatikus kosárlabda-bemutatóra kerül sor szombaton a Hősök terén a Magyar Kosárlabdázás Napja keretében.

A szervezők szerdai tájékoztatásukban emlékeztettek arra, Magyarországról indult el a szakmai kezdeményezés, hogy az akrokosár ne csak közönségszórakoztató show-műsor, hanem zsűri által pontozható csapatverseny is legyen.


A világ első nemzetközi versenye a BuDUNKpest volt 2016-ban, amerikai, szlovén és magyar csapatok részvételével. Két évvel később hivatalosan sportággá jegyezték be Magyarországon, és elindult négy korosztályban a nemzeti bajnokság, amely a harmadik szezonját kezdi meg idén budapesti, érdi, győri, szegedi és mezőtúri csapatok részvételével.

A bemutató szombaton 13 órakor kezdődik a Hősök terén felállított kosárlabdapályán.

A címlapfotó illusztráció.