×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sokáig szélcsendben vánszorogtak a hajók, hajnalra ért célba a Kékszalag befutója

 

A Vándor Róbert kormányozta RSM2 haladt át elsőként az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj balatonfüredi célvonalán péntek hajnalban egy rendkívül szélcsendes versenyen – közölték a szervezők a verseny honlapján.

Az 52. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye (Fotó: MTI/Varga György)

Az RSM2 katamarán pénteken 2 óra 52 perc 57 másodperckor ért célba az utóbbi tíz év leglassabb Kékszalagján. A győztes hajó legénységének további tagjai Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond és Fekete András voltak.

A verseny honlapja szerint az idei leggyorsabb hajó 17 óra 52 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot.

„Végig tudatosan vitorláztunk, megvolt a sebességünk, nem kockáztattunk, jó ritmusban voltunk a mezőnnyel, a széllel, a természettel, úgyhogy igazából jól kijött minden. Együtt, közösen értük el ezt az eredményt. Rengeteg munkánk van ebben a sikerben. Ezt a hajót három évvel ezelőtt hoztuk be. Ez már a harmadik katamaránunk 2010 óta. Nagyon sokat fejlesztettük ezt a hajót, mire ilyen tempót ki tudtunk belőle hozni, amire most szükség volt” – nyilatkozta Vándor Róbert, az RSM2 kormányosa az M4 Sportnak a célba érkezés után.

Másodikként a Roland Gabler vezette New Black Jack futott be, 18 óra 36 perc 25 másodperc alatt, a harmadik a Kaiser Kristóf irányította MKB-Prospex lett, 18 óra 40 perc 09 másodperces idővel.

A harmadikként befutó MKB-Prospex 18 óra 40 perc 9 másodperc alatt teljesítette a távot.

Az idei Kékszalagra 535 hajó nevezett, 27 hajóosztályban.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet 1934-ben rendeztek meg először. A 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva.

A Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny győztesei 2010-től:

2010: Naturaqua (Roland Gaebler) 16:49:29 óra
2011: Lisa (Litkey Farkas) 12:23:33
2012: Fifty-Fifty (Józsa Márton) 10:34:15
2013: Evopro-Lisa (Litkey Farkas) 14:25:34
2014: Fifty-Fifty (Józsa Márton) 7:13:57
2015: Safram (Christophe Peclard) 17:06:22
2016: Festipay (Litkey Farkas) 17:34:06
2017: Festipay (Litkey Farkas) 10:05:17
2018: Safram (Christophe Peclard) 12:40:31
2019: Racing Django (Petrányi Zoltán) 15:37:04
2020: RSM2 (Vándor Róbert) 17:52:57

A címlapfotó illusztráció.