×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kun Bélával beszélni

 

Vannak történelmi traumák, melyekre – akár komikus formában is – egy egész nép keresi a választ, nem tudván feldolgozni az őt ért becstelenséget. De szeretnék, de szeretnék Kun Bélával beszélni! – nótázták, nótáztuk még az 1980-as években is.

Nos, nekem sikerült.

Az én Kun Bélám afféle korunk Bélája: most, hogy napjaink jámbor Lenin-fiúi úton-útfélen arra hívnak fel, hogy „folyjon vér, égjen kuka, törjön be szélvédő”, óhatatlanul is eszembe jut a vele folytatott beszélgetés. Hisz’ oly régóta szerettem volna Kun Bélával beszélni.

Korunk Bélája (nevezzük így tehát) egy időben publicista volt; nyüzsgő, átalakulásoktól vemhes korunkban jó ideig egy konzervatív napilap vélemény-rovatát szerkesztette. Aztán a lap változott, bolond módra balra bokázva; Béla viszont maradt szépen a helyén, Sőt, akkor érezte csak igazán magát elemében. Mint a jó Kun elvtárs is, aki sima, mezei kis sikkasztóként tett zsebre némi készpénzt a kolozsvári Munkásbiztosító Pénztár titkáraként; ám semmi különöset nem csinált, míg csak el nem jött számára a Nagy Pillanat. A mi Bélánk nagy pillanata pedig akkor jött el, amikor a 2018-as országgyűlési választások előtt elkezdett agitálni.

Billegő körzetek; talán tetszenek emlékezni erre az agytalanságra. S amikor csúfos kudarc lett a vége, egy tévéműsorban azt mondta a mi Bélánk: „akkor le kell menni az utcára és fel kell gyújtani az épületeket”. Nem is oly régen, mikor összefutottam a jó Bélával, mégsem ezt a szó szerint épületes baromságot kértem őrajta számon. Hanem azt, hogy ezt a kijelentést – lévén hogy földiek vagyunk, mi több, „testvérek”, tagjai lévén ugyanazon helyi református gyülekezetnek – az én frissen megválasztott presbiteremként tette.

Tehát, mint gyülekezeti tag, kérdeztem meg a mi Bélánkat, hogy miképpen volt az a kijelentés az épületekkel. Magánbeszélgetés lévén, válaszát közzétenni nincs felhatalmazásom. S hogy mit válaszolt erre, talán nem is érdekes. Hiszen, kellő alázattal és Bocskai Istvánnal mondhatjuk: „Sem a dialektikához, sem a rhetorikához nem tudunk; a dolgot ő magát nézzük".

Hogy mégis, mi történik itt?